https://www.potszekfoglalo.hu/2017/11/28/idilli-poklaink/
fotó: Kovács Juju Judit
fotó: Kovács Juju Judit
fotó: Kovács Juju Judit
fotó: Kovács Juju Judit
Idilli poklaink
Sokszor a mindennapjaink telis-tele vannak ilyenekkel, és legtöbbször észre sem vesszük, fel sem tűnik, mert gőzerővel igyekszünk elhazudni magunk elől azt, amiről mindenkinél jobban tudjuk, hogy már rég működésképtelen az életünkre nézvést. Caryl Churchill: Földi paradicsomja hemzseg az ilyen idillikus pokloktól, szinte dagonyázik bennük a szerző. A KV Társulat Ördög Tamás rendezésében ősbemutatóként hozta közénk a Trafó Klubjába ezt az 1979-ben íródott társadalmi korrajzot-szatírát – mely az előadásukban egy jól eltalált, humorba oltott, a kapcsolataink lehetetlenségeit kínos aprólékossággal boncoló, időtlenül aktuális tragikomédia.
A Trafó Klubjának játékterét, melyen egyetlen műanyagszék az egyetlen tárgy, díszletelem, üljük két oldalról körbe (látvány: Giliga Ilka-Mucsi Balázs). Mégsem érezzük üresnek a teret, hisz ezen a széken ül a gyarmati tisztviselő-családfő (Schmied Zoltán), és körötte “népes” családja: a felesége, Betty (Szabó Zoltán), Edward, a fia (Messaoudi Emina), a fiú nevelőnője, Ellen (Urbanovits Krisztina) és a fekete rabszolga, Joshua (Jászberényi Gábor). Olyanok ők ott a kezdeti félhomályban, mint egy festmény: reprezentálják önmagukat, az angliai anyaországukat és persze egy kultúrát, amely éppenséggel most a brit gyarmati, de alapvetően mégis időtlen – mert a patriarchális családmodell felett, bármennyire is azt gondolnánk, nem járt el még az idő. Ördög Tamás hangszerelésében ez a Churchill-darab majdnem teljesen eszköztelen, mert a szereplők közötti interakciók válnak eszközzé, díszletté, és ezt az osztatlan teret helyszínekre szabdalják az intenzív, dialógus központú együtt játszással.
fotó: Kovács Juju Judit
Clive lovagló csizmában jár-kel, átlépve, gázolva, talán akaratán kívül is azokon, akiken talán nem is szeretne. Schmied Zoltán érzékeny, ám a tenyeres- talpasságot magára erőltető látszat macsója pontosan tudja, hogy szerepet játszik: az uralkodóként uralkodom a családomon, mert ezt várják el tőlem szerepét. Ugráltat, érzelmileg sakkban tartja a “rábízottakat” – számára használati tárgy a felesége, Betty, Ellen, a fia, Edward elé pedig kényszeresen igyekszik saját magát és az elvágólagos elvárásait példaként állítani.
Persze csak addig, amíg meg nem jelenik a pár birtokkal arrébb élő özvegy, Mrs. Saunders (Száger Zsuzsa), akit mint bagzó macska “rajong” körbe, de ez a rajongás sem a nőnek, az embernek szól, hanem a szexuális tárgynak elsősorban – errefelé ez már csak így megy. Száger Zsuzsa független, emancipált özvegyén ámulunk-bámulunk, mert a kéjsóvár megszeppentséget és a dacoskodó kiszolgáltatottságot ilyen bravúrosan és autentikusan ötvözve ritkán látni.
Ez az elfojtásokkal át meg átszőtt darab akkor válik igazi, fékevesztett abszurddá, amikor Clive előtt nyilvánvalóvá lesz Harry vonzalma. Emiatt kényszeresen elkezd feleséget keresni Harrynek Mrs. Saunder és Ellen személyében – persze most sem az érzelem lenne a döntő, a fontos, hanem a “ha én azt mondom, akkor úgy lesz” gyarmati parancsszava. Humorlavina, amelynek arányai oly kimértek, hogy fékezett habzásúan is a gátszakadás erejével képesek hatni.
Szabó Zoltán Bettyje akkor szabadul fel, éli meg az érzéseit, és eszmél rá azok fontosságára, amikor Urbanovits Krisztina decens, katonásan tisztelettudó Ellenje szerelmet vall neki, és megcsókolja. Mert itt nem a konszolidált férfi-nő kapcsolat mintáin van a hangsúly, hanem azon, hogy e minták nem működnek, és ennek hátterében az érzelmek előírásszerű elfojtása áll. Az, amelyik apai szigorral bünteti a babázó Edwardot, mert az férfiatlan. Ám hanyatt-homlok, pincsikutya módjára, eszünket vesztve Mrs. Saunders után koslatni teljesen bevett e gyarmatbirodalomnyi frusztráltságban.
fotó: Kovács Juju Judit
Ám itt tényleg csak a koslatás vagy a felfedezés marad, ezt teszi Terhes Sándor felfedezője, Harry Baglex-ja is: elfojtott homoszexualitását hol a bennszülött szolgákkal, hol Edwarddal éli meg, aki szinte már kizsarolja Harryből, hogy együtt aludjanak. Messaoudi Emina Edwardja rövid inges, rövidnadrágos serdülő, aki tökéletesen átlát a felnőttek álszent, görcsös világán, és egy cseppet sem pironkodik Harry bácsi iránti vágyai miatt.
Urbanovits Kriszta mesterien lovagolja meg, fogja egybe Bettyjével ezt az egészet: totyorog, ténfereg a különböző párvariációk között, és közben majszolja a szendvicsét, és fennhangon elmélkedik saját szexuális identitásáról. Egy falat szendvics, egy falat gondolat – emlékezetesen belénk égő, ivódó tétova bizonytalankodás. Ez ugyan már nem pokol, ám nem is idill. A nihil semmije? A tehetetlenség mindent magába szippantó bizonytalansága?
Ez az elfojtásokkal át meg átszőtt darab akkor válik igazi, fékevesztett abszurddá, amikor Clive előtt nyilvánvalóvá lesz Harry vonzalma. Emiatt kényszeresen elkezd feleséget keresni Harrynek Mrs. Saunder és Ellen személyében – persze most sem az érzelem lenne a döntő, a fontos, hanem a “ha én azt mondom, akkor úgy lesz” gyarmati parancsszava. Humorlavina, amelynek arányai oly kimértek, hogy fékezett habzásúan is a gátszakadás erejével képesek hatni.
Aztán Száger Zsuzsa egyedülálló, leszbikus nője becipel egy nejlonzsáknyi kortárs ruhát, és középütt kiborítja, ebből aztán a szereplőink át is vedlenek a XIX. századi angol gyarmaton élőkből maiakká – mármint az 1970-es évek szigetországának lakóivá. Egy száz évvel későbbi társadalom, ahol már mindent szabad, nincs elfojtás – ám nincsen megtalált harmónia sem.
fotó: Kovács Juju Judit
Nincs, mert nem lehet egy másik embert szeretni, ha magunkat nem szeretjük, Az érzelmeknek zöld utat adni csak akkor van értelme, ha önmagunkat is felszabadítjuk – nem csak a rabszolgáinkat – , szabadságot adva a saját rabszolga lelkünknek is önmagunk elfogadásra, az önfelszabadításra. Vallja Caryl Churchill és a rendezés, amely e második részben teljesen szabadon alakítja a teret hol parkká, hol magánlakássá, hol pedig épp egy utcasarokká. Mindehhez ismét csak a párbeszédek intenzitását használva “téralakítóként”. A teret emberi minőségünk, egymáshoz való viszonyulásaink teremtik, akár azáltal is, hogy ezeknek a hiányát, “nincsét” mutatják föl ezekben a párbeszédekben.
Ördög Tamás Urbanovits Krisztina lassan nyammogó, az elmélkedést is magába nyelő alakjával sejtetve, suttogva kérdez és üzen egyszerre: melyik a nagyobb pokol: ha tiltva van, de vágyod, vagy ha szabad tenned a vágyottat, de nem tudod, hogy tényleg akarod-e? Mindenesetre ez a Földi paradicsom egyet biztosan, határozottan tud: önelfogadás nélkül legfeljebb idilli pokol lehet számunkra mindenkoron minden.
Betty (Urbanovits Krisztina) fia, Edward (Szabó Zoltán) Gerryvel (Jászberényi Gábor) melegként, lánya, Victoria (Messaoudi Emina) pedig a férjével, Martinnal (Terhes Sándor) nem talál boldogságra. Identitást váltanak, próba-cseresznye – hátha. Az egész tér egy kommuna-egyveleg, ahol mindenki mindenkivel van, mindenkivel lesz majd a végén – de csak látszatra, mert senkinek senkivel sehogyan sem működik igazán. Ez a második rész rövidebb, a dialógusok kevésbé emblematikusan eltaláltak, azért amolyan “itt minden szétcsúszik” hatást kelt. Mintha a szerző is cserbenhagyna minket. Magunkra hagy saját magunkkal – és mindez szcenikailag, effajta szöveg háttérrel igen nagy kihívást jelent.
Urbanovits Kriszta mégis mesterien lovagolja meg, fogja egybe Bettyjével ezt az egészet: totyorog, ténfereg a különböző párvariációk között, és közben majszolja a szendvicsét, és fennhangon elmélkedik saját szexuális identitásáról. Egy falat szendvics, egy falat gondolat – emlékezetesen belénk égő, ivódó tétova bizonytalankodás. Ez ugyan már nem pokol, ám nem is idill. A nihil semmije? A tehetetlenség mindent magába szippantó bizonytalansága?
fotó: Kovács Juju Judit
Ördög Tamás Urbanovits Krisztina lassan nyammogó, az elmélkedést is magába nyelő alakjával sejtetve, suttogva kérdez és üzen egyszerre: melyik a nagyobb pokol: ha tiltva van, de vágyod, vagy ha szabad tenned a vágyottat, de nem tudod, hogy tényleg akarod-e? Mindenesetre ez a Földi paradicsom egyet biztosan, határozottan tud: önelfogadás nélkül legfeljebb idilli pokol lehet számunkra minden korban minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése