2018. február 13., kedd

KRITIKA Kútszélistílus - Kovács Natália: Túl a szövegen (2017.11.30)

Kovács Natália: Túl a szövegen

Caryl Curchill: Földi paradicsom –

…látszik rajta a valaha volt progresszív gondolat, de formája mára old school bájt kapott.
Tulajdonképpen jó oldala is van annak, hogy mi (értsd: magyarok) mindig mindenben legalább ötven évvel le vagyunk maradva Nyugat-Európához képest. Jó, nem mindenben, de tudományok és társadalmi-politikai változások terén igen. Persze a lemaradás is nézőpont kérdése, másnak máshonnan úgy tűnhet, az értékek konzerválását magasabb szinten űzzük, mint a kontinens nyugatibb részén élő felebarátaink, ez pedig lassítja züllésünket. Mindenesetre annyi előnyünk származik ebből, hogy ha aktuálisan ható színdarabot keresünk, elég körülnézni az ötven évvel ezelőtti nyugati drámairodalomban, valaki biztosan megírta már azokat a problémákat, amelyekkel itthon jelenleg küzdünk.
kv2Urbanovits Krisztina és Schmied Zoltán / Fotók: Kovács Juju Judit / A képek forrása a KV Társulat facebook-oldala
Például Caryl Churchill egész sokat papírra vetett közülük, ezt bizonyítja a Cloud 9 is. Az 1979-es darab magyarul Upor László fordításában (versbetét: Háy János) Hetedik Mennyországként jelent meg tíz évvel ezelőtt, Ördög Tamás rendezésében pedig Földi paradicsom címen tartották meg a magyarországi ősbemutatóját a Trafóklubban. A majdnem ötven éves dráma hatalomról és elnyomásról, nemi szerepekről, szexualitásról és mindezek kapcsolatairól szól, megspékelve némi etnikai különbségekből fakadó feszültséggel. Csupa olyan kérdéssel foglalkozik tehát, amelyek ma Magyarországon rémisztően aktuálisak. Ugyanakkor Churchill ábrázolásmódja bizonyos pontokon elavultnak tűnik számomra, és azt gondolom, ezzel nem lehetek egyedül. Hogy valósulhat meg ilyen kettősség? Hogy lehet valami egyszerre aktuális és elavult? Úgy, hogy a felvetett témák valóban időszerűek: problémás kérdés hazánkban a férfi–női szerepmegosztás; a szexuális orientáció terén még mindig nem nevezhető elfogadónak társadalmunk; és az is igaz, hogy jellemzőbb ránk a hatalommal szembeni alárendelt viselkedésmód, mint a tudatos és kritikus állampolgári attitűd. A témák felvetésének módja már kevésbé korszerű: a minket körülvevő diskurzus másmilyen keretek között zajlik, mint abban a világban, amelyet az angol szerző évtizedekkel ezelőtt ábrázolt. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy az internet idején közvetlenebb hatást tud kiváltani mindaz, ami tőlünk nyugatra zajlik. Mindezek miatt felmerül a kérdés, hogyan rezonál a szöveg a kortárs magyar közegben, milyen reakciókat vált ki, mire tapint rá. Vagy egy kicsit másként: hogy lesz belőle kortárs (értsd: minden ízében korszerű és aktuális), magyar (értsd: speciálisan ebben a közegben működő és ható) színpadi alkotás?
kvJászberényi Gábor és Terhes Sándor
Ördög Tamás rendezése alapvetően követi a szerzői instrukciókat, és különösebben nem is érezni benne a törekvést arra, hogy aktualizálja, vagy magyarítsa a darabot. Mintha úgy kezelné a szöveget, hogy új kontextusba helyezi a már létező matériát, és hagyja, hogy az új közegben kiérlelődjenek annak saját jelentései és ironikus felülete. Ez alapvetően rendben van, legitim irányvonal, azonban mindezek köré hiányzik egy karakteres koncepció. Mintha az alkotók megállapították volna, hogy a szöveg gazdag, erős és aktuális, érdemes vele foglalkozni, majd nem tudtak volna semmit hozzáadni magukból. Vagy talán úgy érezték, hogy ez nem is szükséges. Mindenesetre az előadást nézve az volt az érzésem, hogy a szöveg viszi el a hátán az egészet.
A játék kvázi díszlet nélküli térben zajlik, mindössze egy (vagy talán több) szék és egy asztal szolgálnak eszközként; és realista jelmezek jelzik, milyen történelmi korban vagyunk éppen (Látvány: Giliga Ilka és Mucsi Balázs). Ezek az öltözékek nagyjából a korszaknak megfelelő civil viseletek, ugyanakkor nem jelenítenek meg különösebben értékelhető esztétikai minőséget – civilségük leginkább jellegtelen. Ezen kívül zavaróan ötlettelennek éreztem a kis Vicit szimbolizáló játékbabát is. Bár maga Churchill is bábot javasol erre a célra, azt gondolom, ennél izgalmasabb megoldást is találhatott volna az alkotógárda. A szövegben észlelhető változások elsősorban az egyszerűsítést és a rövidítést szolgálják. Bíró Bence kihúzta Maudot, az anyóst, ami azért érthető döntés, mert szerepköre hasonló Ellenéhez, a nevelőnőéhez. Valamint a húzások következtében a darab második fele érzékelhetően rövidebb lett az elsőnél, de apróbb mozzanatok kihagyásán kívül, jelentősebb változás nem észlelhető.
kv3Schmied Zoltán és Szabó Zoltán
A rendezés követi azokat a szerzői utasításokat is, amelyek arra vonatkoznak, hogy mely szerepet milyen nemű színész játsszon, így jelenik meg Szabó Zoltán Bettyként, a feleségként és Messaoudi Emina Edwardként, a házaspár kisfiaként az első felvonásban. A másodikban pedig Schmied Zoltán Cathy képében, aki egy ötéves kislány. A szerepek ilyen leosztása többféle problémát is felszínre hoz. Egyrészt rákérdez a társadalmi nemek rendszerére, mintegy jelzi, hogy azok nem evidenciák; valamint a közösségben betöltött szerep és a velünk született testi adottságok összefüggésére. Másrészt – de ehhez szorosan kapcsolódva – arról, hogy a kilencéves Edwardot nő alakítja, az is eszembe jutott, hogy számos olyan nyelv van, amely megkülönböztet nemeket, de a gyerek semleges nemű. Inkább erre gondolok, mint arra a – számomra túl banális és kissé otromba – lehetséges értelemre, miszerint ez utalhat a fiú homoszexualitására.
Az ellentétes nemű ábrázolás a játékmód szempontjából is meghatározó, és humorforrásként is működik. Ez igaz kellene hogy legyen a gyerekábrázolásra is, csakhogy ez még az előbbinél is érzékenyebb terep. Nézői tapasztalatom szerint, amikor felnőtt színész gyereket játszik, az csak és kizárólag abban az esetben működik jól, ha nem játssza azt, hogy gyerek, csak valamilyen közlésből, vagy jelzésből derül ki. Ennyi elég, és ez általában létrehozza a karakter groteszk vagy megrázó rétegét is. Azonban amikor egy felnőtt gyerekruhákat visel, és hozzá húzogatja az ingje ujját, folyamatosan rugózik a lábával, vagy lóbálja a copfját, az mindig sok és zavaró. Sajnos Messaoudi Emina Edward-ábrázolása és Schmied Zoltán Cathyje is ez utóbbi játékmódon alapult. Pedig Schmied az első felvonásban Clive-ként erős, intenzív jelenléttel, meggyőzően hozta a fafejű, kérlelhetetlen, homofób és hímsovén férfit, aki egyébként a felsorolt vonások ellenére, nem egyértelműen rossz ember; ő maga is csak egy struktúra része. Messaoudi pedig az előadás második részében, felnőtt Victoriaként volt meglepően sokkal jobb, mint a gyerekszerepben.
kv4Száger Zsuzsa, Messaoudi Emina és Szabó Zoltán
Az ellentétes nemű karakter színpadi megjelenítésének és a szakállas nőknek egyébként komoly hagyományai vannak kultúránkban, és amikor Churchill ezeket felhasználta ötven évvel ezelőtt, és ötvözte az akkor kurrens társadalmi diskurzussal, valami korszerűt, érdekeset, izgalmasat és fontosat tett, de szövege azóta úgy öregedett, mint a hetvenes évek modernista építészete: látszik rajta a valaha volt progresszív gondolat, de formája mára old school bájt kapott. Ugyanez a csavar tehát most egészen másként hat, éppen ezért lenne fontos valami olyan keretezés, amely bátrabban kezeli ezt a szerzői koncepciót. Továbbá a darab szerkezetét is, amely szintén nagyon izgalmas, és rengeteg feszültséget, kérdést, problémát hordoz magában. Az első felvonás a 19. században egy rabszolgatartó, durván maszkulin és hegemón világban játszódik, majd a második felvonásban hirtelen átlépünk a 20. század végi szexuális felszabadulás időszakába, amikor pont ez a hegemónia hullik szét. Mintha rabláncaikat dobnák le magukról az egyébként fehér, és nem rabszolga, azonban egy rendszer struktúrájának kiszolgáltatott szereplők. És ha lett volna karakteresebb rendezői koncepció, az nemcsak ezek miatt lett volna jó, hanem valószínűleg a színészi játék színvonalának is kedvezett volna.
Caryl Curchill: Földi paradicsom (KV Társulat)
Fordító: Upor László. Dramaturg: Bíró Bence. Versbetéteket fordította: Háy János. Produkciós asszisztens: Cseh Adrienn. Látvány: Giliga Ilka–Mucsi Balázs. Rendező: Ördög Tamás.
Szereplők: Schmied Zoltán, Szabó Zoltán, Jászberényi Gábor, Messaoudi Emina, Urbanovits Krisztina, Terhes Sándor, Száger Zsuzsa.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2017. november 26.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése