2018. november 25., vasárnap

Jööööön - Földi paradicsom KÍSÉRŐPROGRAMMAL 12.08 - moderál Csáki Judit






December 8-án látható legközelebb a KV Társulat Földi paradicsom című előadása, ami után az alkotók "Ez a mi családunk, ez a mi házunk" – címmel beszélgetést tartanak. A beszélgetést Csáki Judit színikritikus moderálja

Caryl Churchill a kortárs dráma "nagyasszonya", az egyik legtöbbet játszott kortárs szerző. Külföldön. A műveiért többször is Obie-díjjal jutalmazott, 2018-ban pedig Életmű-díjjal kitüntetett szerző a Földi paradicsomot 1979-ben írta. Csaknem 40 évvel a megírás után, 2017-ben került a darab magyar közönség elé. Mért telt el ennyi idő? Hogyan reagál a hazai közönség a darabra és az előadásra? Az évszázadokon átívelő családtörténet témája univerzális: a darab a nő és a férfi családban betöltött szerepének kérdését két különböző társadalmi közegbe és korszakba helyezve vizsgálja. Vajon van remény egy korszerű és működő családmodellt kialakítani, amelynek minden tagja megbecsült és egyenrangú félként vesz részt a közösségben?
Ezekre a kérdésekre is keresi a társulat a választ december 8-án, amikor is az előadás után meghívott vendégük, Csáki Judit színikritikus moderálásával beszélgetnek az alkotókkal és a nézőkkel az előadásról, illetve Caryl Churchill művéről.

Új bemutatóra készülünk - December 19 Gianina Carbunariu - ARTIST TALK

A KV Társulat 2008-ban indította el kortárs felolvasó színházi programsorozatát azzal a céllal, hogy a nemzetközi kortárs drámairodalom kiemelkedő szerzőivel illetve műveivel ismertessék meg a hazai közönséget.
Olyan darabokat olvasnak fel, amelyek elsőként a KV Társulat tolmácsolásában szólalnak meg magyar nyelven. A programban kitüntetett szerep jut és jutott a női szerzőknek; többek között Caryl Churchill, Elzbieta Chowaniec darabjait olvasták fel eddig.


December 19-én szintén női szerző, Gianina Carbonariu egyik új művével, az Artists talk (Művészek találkoznak) c. darabbal ismertetik meg a hazai nézőket. Ezúttal az E-Mancik Színházi Manufaktúrával közösen jön létre az est; a 6 színésznőhöz egy 7. nő, Király Anna filmrendező szakos hallgató csatlakozik rendezőként.

Újra látható Függésben c. díjnyertes előadásunk - PoMÁZon

Harmadszor hívnak meg minket Pomázra, a Városi Könyvtár épületébe. Függésben - POMÁZ 03.
Az előadást a 2014/15-ös évadban mutattuk be. Indul a 4. évad!

Felirat hozzáadása




Kiállok érted 50. előadás - Tiszavasvári

Hatalmas öröm és büszkeség. Elérkezett a Kiállok érted 50. előadása. Tiszvasváron ért minket, a pilot közben. Nem állunk meg, folytatjuk.
Tiszavasváron a Büszke Romák  Egyesület és a Közös Ország Mozgalom meghívására jártunk.











Terike & Irén Győr Vaskakas 02

Másodszor jártunk a vaskaksban. Reméljük tavasszal jön a 3.
Cseh, Markó, Markó-Valentyik, Némedi, Száger, Urbanovits

Köszönet Kocsis Rozinak







Kiállok érted - október 26 Komarno



TERIKE&IRÉN újra a MOZSÁRBAN október 19. Markó Valentyik Anna Kritikusdíj jelölés


Kritikusdíj 2017/18
Turbuly Lilla jelölés: legígéretesebb pályakezdő Markó-Valentyik Anna (Terike&Irén )







KRITIKUSDÍJ- 13 jelölést kapott a Földi paradicsom!

Kritikusdíj 2017/18
Köszönjük a 13 jelölést a különböző kategóriákban Bóta Gábor, Csáki Judit, Csizner Ildikó, Kállai Katalin, Kovács Bálint, Miklós Melánia, Stuber Andrea!
FÖLDI PARADICSOM KV Társulat, Trafó
Legjobb független színházi előadás  
Legjobb rendezés: Ördög Tamás
Legjobb férfi főszereplő: Schmied Zoltán, Szabó Zoltán
Legjobb férfi mellékszereplő: Szabó Zoltán, Jászberényi Gábor
Legígéretesebb pályakezdő: Messaoudi Emina, Bíró Bence





2018 10 10 - 2 előadás egy nap Kiállok érted ORFK Nyíregyháza, és Földi paradicsom TRAFÓ

Egy nap - 2 előadás
október 10 - de 10h  Kiállok érted Nyíregyháza - Bűnmegelőzési konferencia az ORFK szevzeésében
                    este 21h  Földi pradicsom TRAFÓ






















2018. október 9., kedd

https://szinhaz.hu/2018/10/08/indul_a_kv_tarsulat

https://szinhaz.hu/2018/10/08/indul_a_kv_tarsulat

ÉVADINDÍTÓ Sajtóközlemény:

Indul a KV Társulat 11. évada

Két új bemutató, öt repertoár előadás, felolvasószínház és szakmai programok szerepelnek a társulat új évadában.
Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina 11 éve alapították meg saját, független színházukat, a KV Társulatot. Előadásaikat meghatározza a női látásmód, kortárs szövegeket, aktuális társadalmi témákat vizsgálnak és dolgoznak fel, meghívott színházi alkotókkal, rendezőkkel, színészekkel, akikkel közösen gondolkodhatnak, dolgozhatnak és alkothatnak.
h16a6338p_rakossy.JPGUrbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna (fotó: Rákossy Péter)
Idei színházi évadot intenzíven kezdik, október és november folyamán a teljes repertoárjuk műsorra kerül.
Ősszel jelen lesznek Budapesten, vidéki városokban és határontúli helyszíneken. Repertoáron marad a Trafóban a Földi paradicsom című előadásuk, amit Caryl Churchill írt. Az előadást Magyarországon elsőként ők mutatták be. A Földi paradicsom egy tragikomédia abszurd humorral, amely a nő és a férfi családban betöltött szerepét vizsgálja két különböző társadalmi közegbe és korszakba helyezve. Az előadás az évadban először október 10-én kerül műsorra.
Játszani fogják a Mozsár Műhelyben a Terike & Irén budapesti road-moviet, ami megtörtént eseményen alapul, és két idősödő nő abszurd bűntettét dolgozza fel humorral és empátiával. Az előadás október 19-én lesz látható az évadban először Budapesten, majd játsszák Győrben, Budaörsön és terveik szerint Kecskeméten majd Zalaegerszegen is.
jujuphotojuc_2001.jpgTerike & Irén (fotó: Kovács Juju)
A társulat évek óta az ifjúságot érintő problémákkal is foglalkozik. Fontosnak érzik, hogy a fiatal korosztályhoz is eljussanak, az őket érintő szociális, társadalmi problémákat feldolgozó ifjúsági előadásokon keresztül.
Felnőtt előadásaik mellett prevenciós és társadalomérzékenyítő ifjúsági programjukat is folytatjuk ősszel. A Függésben című előadásukat Pomázra, Gödöllőre és a vajdasági Zentára viszik középiskolásoknak. A fiatalkori prostitúcióval foglalkozó Kiállok érted című előadásuk, amely a Láthatáron Csoporttal közös munkájuk, a Stúdió K-ban marad műsoron, emellett Nyíregyházán lesz látható az ORFK bűnmegelőzési osztályával együttműködésben, majd a szlovákiai Komárnoba illetve a szerbiai Zentára is utaznak vele.
Az évad második felében két új színházi bemutatóra készül a társulat. Az első bemutatójuk Euripidész Médeia című műve lesz, amelyet Czukor Balázs rendezésében mutatnak be 2019. február 28-án a Trafóban. A rendezővel ez már a második közös munkájuk, korábban ő rendezte a Függésben című előadásukat is.
Tavasszal egy kortárs magyar bemutatóval jelentkeznek a KuglerArt Szalonban, Szenteczki Zitarendezésében. Kunt Gergely történész könyve ihlette az előadást, témája a II. világháború kamasz szemmel, és eredeti naplókra épül.
Felolvasószínházi sorozatuk keretében az E-Mancik Színházi Manufaktúrával terveznek egy felolvasó estet. Ezenkívül körvonalazódik egy új ifjúsági előadásuk is, amit egy workshop keretein belül fognak továbbfejleszteni. Vidéki előadásaink után közönségtalálkozókat szervezünk, és tervben van egy, a Földi paradicsom előadásunk köré szerveződő tematikus beszélgetéssorozat is.
(Forrás: KV Társulat)

NŐK LAPJA Évszakok "Katarzis a nappaliban"

Interjú 4 független csapattal, köztük a KVT-vel.


Fotó: Rákossy Péter









Nyári program - Földi paradicsom - PRIDE, Bánki Tó

Nyáron sem álltunk meg. A Földi paradicsom 2 Fesztivál meghívást is kapott.
2018 június 24 - PRIDE
2018 július   14 - BÁNKI TÓ FESZTIVÁL