gardénia kritikák - szinhaz.net

Női futamok
Kovács Dezső a Gardéniáról
A lengyelektől van mit tanulnia a magyar színháznak...

A mai lengyel dráma egyre inkább otthonra lel a magyar színpadokon. Szimbolikus jelentőségű, hogy az immár tizedik Kortárs Drámafesztivál igencsak gazdag programja éppen egy fiatal lengyel szerző, Elżbieta Chowaniec színművének, a Gardéniának a színrevitelével kezdődött. A lengyelektől van mit tanulnia a magyar színháznak, s nemcsak a sokszor felemlegetett hagyományok okán, hanem stiláris fogalmazásmódban, dramaturgiában, szemléletmódbeli bátorságban. Tavaly jelent meg a Kalligram Kiadónál Pászt Patrícia fordításában és szerkesztésében a Fiatal lengyel dráma című kitűnő kötet, amely tíz jelenkori darabot tesz hozzáférhetővé magyarul (köztük a Gardéniát), s hamarosan könyvesboltokba kerül a lengyel színház emblematikus alakjának, Tadeusz Słobodzianeknek is a drámakötete. (Tőle az évad kezdete óta játssza nagy sikerrel a Katona József Színház A mi osztályunk című, igencsak fajsúlyos, a kelet-közép-európai történelemmel kíméletlenül szembesítő színművet.)
A dráma- és forgatókönyvíró, a filmvilágban is otthonosan mozgó Elżbieta Chowaniec 1982-ben született Krakkóban, s a Thália Új Stúdióban most bemutatott színműve, a Gardénia éppúgy a Słobodzianek által alapított varsói Dráma Laboratórium égisze alatt látott napvilágot, mint a kortárs lengyel drámák egész felívelő sorozata. S bár e mű is érinti a lengyel (s a kelet-európai) történelmet, a napjainkig nyúló nemzedéki önvizsgálatnak a história inkább csak keretét, hátországát adja, mint tárgyát vagy drámai törzsanyagát. A Gardénia hősei nők, négy nemzedék képviselői: az anya a második világháború idején húszas éveinek derekán jár, lánya beleszületik a nagy világégésbe, az ő lánya a hatvanas évek szülötte, míg a legfiatalabb nagyjából egyidős a szerzővel, azaz a nyolcvanas évek elejének gyermeke. S bár Chowaniec összefonódó női sorsokra koncentrál, mégsem mondható, hogy nézőpontja szélsőségesen feminista lenne, hiszen az anya-lánya relációkból rendre masszív és egymásba tükröződő, egymást is ellenpontozó emberi sorsdrámák bontakoznak ki: családi viszályok, alkoholizmus, a gyereknevelés dilemmái, a viharos nemzedéki tapasztalatok átörökítése. Chowaniec maximálisan tipizálni is igyekszik nőalakjait, ezért aztán figuráinak nincs neve, csak számmal jelöli őket: Nő I, II, III, IV. A dráma szerkezete hosszú monológokra s közbeékelt dialógokra épül: egyre összetettebb s rétegzettebb jelentésű epizódok váltják - gyakran filmszerűen - egymást, miközben az időben is távoli nemzedékek párhuzamos szólamai szinkron egyidejűségben hangzanak föl.
Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata és Száger Zsuzsanna / Koncz Zsuzsa felvétele
Az előadás rendezője, Pelsőczy Réka ügyesen aknázza ki a mű sajátos szerkezetében rejlő szcenikai lehetőségeket s tagolja érzékenyen a matériát egyfajta zenei építkezésmód szerinti áriákra, duettekre, tercettekre s így tovább. Alkotótársaival, Markó Róbert dramaturggal, Kákonyi Árpád zeneszerzővel, a puritán teret s a jelmezeket tervező Nagy Fruzsinával, valamint a színészekkel olyan kompozíciót hoz létre, amely egyszerre ironikus és ironizált operai hatásokra tör, ugyanakkor játékosan groteszk és elemelt. Az előadás legpompásabb jelenetében az asszonyok kórusa vidor operaparódiaként énekli a legifjabb nemzedék gyermekének - mintegy szentenciaszerű útmutatóként - keserű tapasztalatait: azt, hogy hogyan is kell élni. Amit persze ők sem tudtak sosem, hiszen zilált magánélet, családi zűrök, történelmi és magántermészetű frusztrációk sora fémjelezte anyai pályájukat.
Kákonyi Árpád, aki komplett ironikus-romantikus zongoravirtuózi nyitányt is hozzáilleszt az előadáshoz, a szöveg lélegzetvételeit követő ihletett muzsikát komponált a játékhoz: a színészek megszólalásait, belépőit végig zongorafutamok erősítik-ellenpontozzák. A négy nő megformálói - Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna - odaadással érzékeltetik a női szeszély és szenvedély hullámmozgásait. Urbanovits Krisztina történetmesélő anyája megadja az operai alaptónust, Száger Zsuzsanna a durcáskodó gyerek hisztiző toporzékolását játssza vehemensen, Bartsch Kata az anyjával örökösen vívó, öntudatos nő szikár gyűlöletébe vezet be, míg Spiegl Anna asztal alól előbújó, ámuló lánykája csupa rebbenő félelem és felnőttekre felnéző áhítat. Utóbb ő karriert is csinál az új világban, hogy aztán őt vegye kitartó ostrom alá a felmenők gyűrűje: meg kell esküdnie, mert ezen a tájon az a nemzedékek törvénye. A lány fehér ruhájának uszálya összeér a földre terített virágszirmok kacskaringózó ívével: fehér gardéniák szegélyezik a kevéssé makulátlan női utakat.
A színészek velünk szembefordulva, a nézőtérnek mondják súlyos traumákat görgető vagy lazán fecserésző szövegeiket. Akinek épp nincs jelenése, hátat fordít vagy a színpad szélén üldögél. A hullámzó intenzitású előadás akkor kel leginkább életre, ha gyöngyöző humor vagy jótékony irónia itatja át a jeleneteket; a kimérten laza történetmesélés hosszú perceiben óhatatlanul egysíkúvá válik a játék. Ám a párhuzamos női sorsok mindig érdekesek, néha lebilincselőek, különösen, ha az összeszikrázások mögött is megőrződik némi ambivalencia, a személyiségek aurája. Akár az operai összhangzatokban: ha együtt zeng a sokféle szólam.

Elżbieta Chowaniec: Gardénia (K.V. Társulat)
Fordította: Pászt Patrícia. Díszlet-jelmez: Nagy Fruzsina. Dramaturg: Markó Róbert. Zeneszerző: Kákonyi Árpád. Rendező: Pelsőczy Réka.
Szereplők: Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna.

Thália Új Stúdió, 2011. november 26.

Gardénia kritikák - kultura.hu

Nők szerint a világ – GARDÉNIA
2011. november 27.Négy nő kántál a színpadon, egymás ellenében és persze egymásra licitálva fújják azt a nemzedékeken átöröklődő életbölcsességet, amiben soha egyikük sem hitt: Közép-Európa huszadik százada kesernyés humorú női szólamokban csendül fel a K. V. Társulat előadásán. KRITIKA
A fiatal lengyel szerző, Elżbieta Chowaniec drámájáról már a 2010-es Kortárs Drámafesztivál felolvasószínházi estjén kiderült, hogy magyar színpadon is nagyon otthonos tud lenni. Most ismét Pelsőczy Réka rendezésében, de igazi színpadi estén elevenedik meg a négy generációnyi asszonysors, háborúkkal és megaláztatásokkal, ócska kis életvezetési trükkökkel és grandiózus hazugság-építményekkel. Családtörténetet kapunk négy hangon, négy nézőpontból, de esélyünk sincs, hogy magát az eseménysort rekonstruáljuk, hiszen a nők egyesével lépnek a színpadra és szöveges szóló áriákban adják elő a maguk történetét. Zongorakísérőjük, Kákonyi Árpád maga is olyan, mint a XX. század képtelenségeit jelmezébe és mozdulataiba beépítő, megszemélyesített sors; a szürreálisan hosszú frakk-szárnyak és a játékát kísérő vad mozdulatok kíséretében hol pattogva vezeti, hol finoman árnyalja az asszonyok monológját. A díszlet és a jelmez – mindkettő Nagy Fruzsina munkája – szellemes, visszafogott és mégis burjánzó; valóság és képzelet, magánélet és a világ színpadára lépő luxus határán mozog. A szereplők színpadra lépését tapsvihar kíséri, azt jelezve, hogy életük nem csupán a Thália stúdiószínpadának szerény nézőtere, hanem az örökkévalóság közönsége előtt játszódik.



A történetek úgy fonódnak egymásba, mint egy feszültségekkel teli, labilis, mégis rendkívül szívós építmény. Minden következő generáció az előző tagadásából nyer energiákat, szétrobbantja az addig adott kereteket és újratermeli a konfliktusokat egy következő szinten. A krakkói tisztbe belehabarodó dédanya, aki az ellenállás homályos parancsaira szórakoztatta az odarendelt SS-vezetőket; a lánya, aki apa nélkül nőtt fel egy alkoholista anya árnyékában; majd az unoka, aki megtagadta anyja munka-és pénzőrületét és bulikkal, önkívülettel kárpótolta magát a kemény gyerekkoráért; és végül a mindezekért szégyenkező, marketingessé lett, hajnalonként kocogni járó dédunoka mind ugyanazt az örökséget kezeli jól-rosszul, ki mire képes. Szín és fonák láncszerűen kapcsolódik egybe, a tagadás tagadása, a példák elvetése és visszaforgatása: igen, ez maga a család, ami túléli a háborúkat, a legkülönfélébb politikai rendszereket, éhínségeket és őrületeket. A darab igazi csodája éppen ennek a család-fogalomnak a megrajzolása, ami, bár teli van konfliktussal, mégis sokkal elevenebb és valóságosabb, mint amit a családról a XXI. században gondolni szoktunk.

Elżbieta Chowaniec
Pelsőczy Réka rendezése ezt a folyamatosságot prózában elhangzó – néha dalbetétekbe forduló – operává formálja. Van helye a stilizálásnak, szép, hogy az egymásnak feszülő indulatok nem szemtől-szemben hangoznak el, hanem egymás mellett, a közönségre szórva az átkokat. Szép az is, ahogyan a mozdulatok néha tánccá finomodnak, hiszen egy nő leginkább a testével képes átadni magát. A legérzékletesebben ezt Bartsch Kata lágy, finom karjátéka hordozza. A négy nő közül ő hozza a legtöbb színt, minden szólama újabb fejezetet nyit az anya-lány témában. Urbanovits Krisztina profin használ néhány jól bevált geget, de nem mindig jó helyen, Száger Zsuzsanna küszköd a szerep erejével és néha alulmarad. A legfiatalabb nő szerepében Spiegl Anna maga a fehér lap, az újrakezdés angyali esélye, ő már alig használ egyéni színt, sorsa szimbolikussá emelkedik és gúnyosan ellenpontozza a másik három nő vehemens realitását.
Négyen négyfélét játszanak, de harmónia van közöttük, ami a rendezés rendkívüli érzékenységének, stílusvariációkat megengedő, befogadó szabadságának köszönhető. Így gördül elő a történetből sok szégyellnivaló részlet, így olvad az utolsó négyes nagyária a soha-meg-nem-értés csimborasszójává, de így jutunk el az előadás végén odáig, hogy négy zárt, dacos, egyedi sorsban meglátjuk a világgal szembeni erőt, az összetartozást.
Szerző:
Götz Eszter

Gardénia - november 24. fotóspróba

Fotók: Kállay-Tóth Anett

Közeleg az új bemutató! Elżbieta Chowaniec: Gardénia

GARDÉNIA
A K. V. Társulat bemutatója a Thália Színház támogatásával, a Kortárs Drámafesztiválon.

Szereplők: Bartsch Kata, Spiegl Anna, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina
Díszlet-jelmez: Nagy Fruzsina
Fény: Tengely Gábor
Dramaturg: Markó Róbert
Zeneszerző : Kákonyi Árpád
Zongora: Kákonyi Árpád/Matkó Tamás

Rendező: Pelsőczy Réka
Nyilvános főpróba: november 25 19:30
Bemutató: november 26 19:30
További előadások: november 27 december 3 és 10 19:30

A november 27-i előadás után: K.O.- Kritikus Óra



http://szinhaz.hu/budapest/42953-gardenia-a-kv-tarsulat-premierje

K. V. Társulat napok a FUGÁ-ban: november 9-én és 10-én!!!! Juhász Kristóf: Stand up tragedy, sit down comedy, Szent Márton imája és Pestis 41.

November 9-én szerdán és november 10-én csütörtökön a K. V. Társulat elfoglalja a FUGÁ-t! Juhász Kristóf három darabja lesz látható; a már nyáron nagy sikerrel bemutatott one man show, a: Stand up tragedy, sit down comedy.
Kezdés: 19:30

Utána pedig Kortárs felolvasószínházi sorozatunk új estje - Juhász Kristóf: Pestis 41.
A darabot az idei POSZT-on a Nyilt Fórum keretében mutatták be. Házi szerzőnk apokaliptikus vízuója pestisről, világégésről és egy punk együttesről a társulat előadásában.
Közreműködnek: Bartsch Kata, Száger Zsuzsa, Urbanovits Krisztina, Elek Ányos, Lajkó Bence, Simon Attila és maga a szerző.


Csütörtökön 10-én pedig vadonatúj bemutató:
JUHÁSZ KRISTÓF – K.V. TÁRSULAT: SZENT MÁRTON IMÁJA AVAGY HARC A SÖTÉTSÉG ELLEN


Szent Márton kora. Az őskereszténység kora. Egy szent, akiről mindenkinek eszébe jut valami, de senki nem tud róla semmit. És egy korszak, ami nem tudott véget érni, mert nem teljesíthette be a rárótt feladatot. A vértanúk kora soha nem ért véget.

„Az őskereszténység korában kereszténynek lenni nem vasárnapi kereszténységet jelentett, nem Isten-család-haza falvédőt a jobboldali középosztálybeli család szolid eleganciával berendezett nappalijában, nem szériában printelt Madonnát a nászi ágy fölött, nem szívecskés aranyfeszületet, ami pont befér a konyhai szagelszívó és a DVD-lejátszó közé. Aszkézis. Önsanyargatás. Vértanúhalál. Lemondani mindenről, amit kultúra és civilizáció kényelmünkre és gyönyörűségünkre kitalált. Csak Lélekből, Lélekkel élni. Testünket az állat és növény szintje alatt tartani. Fölperzselni önmagunkkal a világot.”

Játsszák:
Juhász Kristóf
Lajkó Bence
60 percben
Jegyár mindkét este: 500 ft!!!!

Gardénia fotózás

Fotó: Trokán Nóri
Smink: Jácinta