2012. február 20., hétfő

Öregedni képtelen férfias nők és nőies férfiak - Interjú Pelsőczy Rékával a gardéniáról

Gardénia jegyinformáció: www.thalia.hu
vásárlás: Thália Színház Jegypénztár (a színház épületében)(+361) 331-0500


BUDAPEST TERMINÁL Öregedni képtelen férfias nők és nőies férfiak
Interjú Pelsőczy Rékával
Szerző: Vári Sasa | 2012. 02. 20.


Hogyan virágzott a Thália színpadára a Gardénia?

- Tavaly Markó Robert hívott fel, hogy lenne egy felolvasószínházi munka a Kortárs Drámafesztiválon. Küldött négy darabot, hogy válasszak olyat, ami érdekes, aktuális lehet számunkra. A Gardéniát választottam.

Találkoztam a KV Társulattal egy éve (Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata, akikhez akkor Kiss Dia csatlakozott), és annyira jól dolgoztunk együtt, hogy elhatároztuk, hogy jövőre megcsináljuk előadásnak rendesen. A lányok pályázatokat írtak, megkerestük a Tháliát, hogy befogadnák-e a produkciót, és a KDF-től Szilágyi Marit, hogy mit szólna, ha ez lenne a nyitó előadás.

Miért pont ezt a darabot választottad?

- Leginkább egy szerzői instrukció miatt: „Az első egy harminchárom éves gyönyörű nő, a második egy harminchárom éves gyönyörű nő, a harmadik egy harminchárom éves gyönyörű nő, a negyedik egy huszonnyolc éves gyönyörű nő. Azaz egy dédnagymama, nagymama, anya, és az unoka.„

Tetszett ez a stilizáció, hogy nem a kor a lényeg, hogy mindegyik nő egyidős. Ezért egyből izgalmasabb volt, mint a többi darab. Elkezdtünk kísérletezni a szöveggel. Hogyha nem várják ki egymás beszédét a szereplők, – ezek főleg veszekedések – akkor szenzációsan működik, mintha több szólam szólna egymás mellett. A monológok pedig áriák lettek. Szerintem jól áll nagyon a darabnak ez a zenei felfogás.


Nagy Fruzsina jelmeztervező ruháin megjelent a lila szín a dédnagyanyán, aztán egy kék a mamán és az unokán ennek a két színnek a keverése, mit jelentenek ezek a jelzések az előadásban? Egyáltalán, hogyan alakult ki a Gardénia vizuális világa?

- Ez egy folyamat része volt, annyit mondtam, hogy operaénekeseket kell öltöztetnie, először különböző színekben gondolkodtunk, aztán éreztük, hogy a kapcsolódásnak, össze - és széttartásnak meg kell jelennie belül és kívül is. Nem először dolgozok együtt a csodálatos tehetségű tervezővel.

Elżbieta Chowaniec lengyel szerzőnő darabja, négygenerációnyi lengyel nő drámája. Van ebben a témában valami fontos?

- Talán azért lehet fontos ez a darab, mert egyrészt kiemeli a tipikusságokat, a motívumokat, amikre azt is mondhatnánk, hogy közhelyesek, de teremt egy érdekes távolságot is, valamint humorral tekint erre az egész borzalomra, amit úgy hívunk, hogy család. Lerombolja az ezzel kapcsolatos hazugságainkat.

Milyen borzalomra, a hisztériára?

- Igen, például arra is. „A nő sosem feledkezhet meg arról, nő…” - vannak a darabban ilyen mondatok. Fontosnak tartom a saját nőiségemet megélni, megérteni az anyukámat, a testvéremet, a női sorsokat körülöttem, de nem kívánok a nők szószólója lenni. Sőt! Rémesnek tartom magunkat.

Például?

- Rémesen erőszakosak, hisztérikusak, akaratosak vagyunk. Birtokolni akarunk. Nagyon sokszor mi magunk is hozzájárulunk, hogy ellehetetlenítsük a hagyományosan vett férfiviselkedés létezését, irányítani akarunk, feleslegessé tesszük az embereket magunk körül. Nagyon felgyorsultak a társadalmi változások az emancipáció kezdete óta.

Követnie, reflektálnia, purgálnia kell-e egy színdarabnak, előadásnak? Szerinted feladata a művészetnek mindez?

- Egyre több a válás, nők nevelik a fiúgyerekeket, akik nem találkoznak nap, mint nap férfiakkal, illetve férfi viselkedésmintákkal, hanem nők között élnek. Anyjuk, nagyanyjuk, óvónénik, tanítónénik. Nincsenek vagány dolgok az életükben, csak kapják folyamatosan ezt az érzelmi hullámzást, ezt az állandó tébolyt, amit egy nő képes magából kihozni.

A Gardéniát nézve többször is azt éreztem, hogy megidézted Pedro Almodóvár látószögét, világát? Így van?

- Nagyon. Vannak rendezők, akik nagy hatással vannak rám, meghatározó Woody Allen, Bergman, Fellini. Vizuálisan érintenek meg.

Almodóvar nem bűntényként tekint arra a folyamatra, ahogy a női-férfi szerepek változnak, szerintem ő egy természetes, elfogadható és szükségképpen fellelhető tézist lát, valami olyasmit, hogy téboly ide, téboly oda, azért csodálatos mindenféle viselkedés, legyen az férfiasan nőies vagy nőiesen férfias, nem?

- Hozzám is közel áll ez az elfogadó álláspont. Az Élet úgy gyönyörű ahogy van. Fájdalmakkal együtt.

Látsz bármiben esély a tébolyt felszámolására? Közösségi oldalak? Színház? Művészetek? Oktatás? Természet vagy tudomány?

- Valahogy infantilis, hogy az emberek 35 évesen mackóval alszanak, mintha nem tudnának az elveszett gyerekkorból kiszakadni, egy ideát, álmot kergetnek, kergetünk mindannyian.

Neked milyen álmod van? Olvasmányélmény, filmes élmény, amit szeretnél megrendezni?

- Most a MUSIQUE, MUSIK, MÚSICA előadásra készülünk, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Katona József Színház és a Művészetek Palotája közös bemutatójára, valamint nagyon szeretnék az öregedésről csinálni egy előadást, dokumentumszerűen. Vannak még terveim, amik megvalósulnak majd , ha eljön az idejük.

2012. február 13., hétfő

Anyád! - Tarján Tamás kritikája a Gardéniáról a Revizoron

Gardénia jegyinformáció: www.thalia.hu
vásárlás: Thália Színház Jegypénztár (a színház épületében)(+361) 331-0500


ANYÁD Elżbieta Chowaniec: Gardénia / K.V. Társulat, Thália Színház
2012.02.07.

Egy pozsonyi műhely, a HomoDram csoport dolgozta fel Anyád! címmel a fiatal lengyel írónő darabját. A korábbi felolvasószínházi előzmények után a K.V. Társulat által létrehozott magyar változat is alapanyagnak, kisiklott életek ismétlődő modelljének tekintette a Gardéniát. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

A jelentősen lerövidített szöveg csak a legszükségesebbeket hagyta meg a történelmi, földrajzi, kulturális információkból (dramaturg: Markó Róbert). A négy nőalakot – a lezáró idősíkban: (halott) dédanya, nagyanya, anya, leány – Pelsőczy Réka rendezése kivette az eredetileg sokkal közvetlenebb kapcsolatokból, s egy (látszólagos) dalest elegáns öltözékű szereplőjévé lényegítette át őket. Azaz főleg prózabeszéd-áriák, olykor duettek, ritkábban tercettek és egy kardinális négyes előadóiként számolhatnak be életük alakulásáról. Ez hármuknál nagyjából a jelenbe visszahívott múltnak felel meg, míg a negyediknek a múltja, jelene és feltételezhető jövője közelítőleg egybeesik. Elżbieta Chowaniec a legfiatalabb hősével egykorú: 1982-ben született (a Nő IV felmenőinek születését húszesztendőnyi különbségekkel lehet visszaszámolni).

Pelsőczy húzása nagymértékben növelte a realisztikus-naturalisztikus monologizálások iróniáját, eltávolítottságát. Az alakok sokszor csak állnak egymás mellett – száznyolcvan fokban elfordulva akár –, s inkább maguknak vagy a nagy semminek beszélnek, mint szomszédos leányuknak-anyjuknak. Az „Anyád!” egymás elleni káromló dühe ettől még fennmarad (pláne az infantilis-bakfisos kitörésekben), hiszen valamennyien elsősorban az anyjukat (meg anyjuk anyját) teszik felelőssé saját elrontott életükért, de egy másik nemzedékkel szembeni érdekazonosság esetén összebékülnek, s általában is szlávos megbocsátás él bennük egymás és önmaguk vétkei iránt, illetve hajlamosak önmagukat jó anyának, a famíliát egy nagyon rendes kis családnak tekinteni. Mondani sem kell, ez a női ágon öröklődő (kifordítottan-groteszkül „nemzetségtáblás”, biblikus) ábrázolás nem a nőket és nem is a családi közösségeket veszi célba elsősorban, hanem az egymás számára minőségi alternatívákat sosem kínáló egyént és társadalmat egyszerre.


Az interpretáció szinte mindent eldöntő mozzanata, hogy ha már dalest (felvételről a tapshullámokat is halljuk a prózai megszólalások előtt, után), zene is szükségeltetik hozzá. Kákonyi Árpád ál-Chopin külsővel ül a földig érő lepellel takart, fekete síremlékként magasodó (de kis tálcán ásványvizes palackokat is tálaló) zongorához, és maga szerzette remek dörömbözést vág le a billentyűkön bevezetésül. A lélek fel vagyon hánykódtatva a kezdéshez. Később belenyikkan, aláfest, futamozgat, tempót ad, felcsap, lankad, sír, nyerít és búg a hangszer, melynek gazdája akkor is színészként, ötödik játékosként lenne jelen, ha egy tétova besétifikálásra nem kapna alkalmat. Kákonyi mester „eladja” a színrevitel muzikális-ellenmuzikális écáját, egyszer-egyszer kézmozdulattal, sűrűn a kottafejek révén „vezényli” az egymást mintegy tízperces közönként követve belépő színésznőket (az est hatvan percet ölel fel).

Kevésbé megoldott Nagy Fruzsina a feketét és a fehéret ütköztető, a színpadot sziromszegéllyel kijelölő, a behemót zongorát és ravatalozói tonettszékeket nem számítva majdnem üres (és nem is üzenetes) díszlete. A tervező a jelmezekkel kárpótol. Az 1940-es években oly hősies lengyel ellenállást altestileg is szolgáló, bizonyára német gyermeket fogant, mértéktelenül italozóvá lett dédi és (utóbb munkamániás) gyermeke elegáns öltöztető színei keveredve díszítik a (megint csak piás) lányunoka toalettjét. A család pillanatnyilag utolsó sarja szintén dekoratívan, de hófehérben és mezítláb érkezik. Igen jók, közlő funkciójúak a frizurák, arcfestések (a sminkbe egy férji ütés monoklija is beleférhet).

Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata és Spiegl Anna. Fotó: Puskel Zsolt - PORT.hu

A színészileg legjobb teljesítményt nyújtó Urbanovits Krisztina (Nő I) van a legkiszorítottabb helyzetben, hiszen majdhogynem egy családregény bevezetését kell „el- és előénekelnie”. Az önreflexió se fiatal, se öreg kis gesztusai, hangsúlyai akkor térülnek meg, s szolgálnak igazán a többiek javára is, amikor évtizedekkel később a már elholt dédi fátyol alatt is maga a tiszteletet nem különösebben érdemlő, de respektált, mozgékony mater familias. Száger Zsuzsanna (Nő II) workoholistaként követi az alkoholistát, torpedóként vágva-kiabálva utat a saját céltalan (azaz csak robot- és gyermekcélú) életének. Ugyanúgy „egyhelyben”, ahogy a kitervelt, narráló pódiumi lefúródás a rendezői kívánalom mind a négyükkel szemben. Persze lecövekelve is nagy tereket lehet bejárni, mint ahogy ezt Bartsch Kata (Nő III) az előbbieknél nyelvileg már sokkal nyersebb én-beszámolója is mutatja (fordító: Pászt Patrícia). Spiegl Anna (Nő IV) kisgyermeki, picsogós előmászása a zongora leple alól, majd angyali rebegése arról, hogy ő mennyire más lesz, előkészíti, a záró négyes pedig ki is teljesíti a kritikai humort, melyben az idősebbek a maguk formájára-sorsára gyalulnák a legfiatalabbat (ez a jelek és a slusszpoén szerint sikerülni is fog).
Chowaniec igen vékonyka, sokszor kizsigerelt szocio-matérián és manapság közkeletű érdes stílen nyugvó darabja Pelsőczy erélyes és ingerdús, ám szintén nem sokértelmű rendezésében ekkorra a legjobb, hogy véget is érjen, mint a négy (öt) szereplő tapsot érdemlő közreműködésével – és főleg fő fegyverüknek, az önmagát lefagyasztó mosolytípusoknak köszönhetően – kiformált variáció az emberi megválthatatlanságra. Még szerencse, hogy a gardénia sosem hiányzik az esküvői csokorból.

Vö. Zsedényi Balázs: Megmutatjuk, hogy kell élni
Maksai Ágnes: Géndráma
Frauenhoffer György: Úrinők, bunda nélkül
Kovács Dezső: Női futamok
Götz Eszter: Nők szerint a világ
Szerző: Tarján Tamás

Fellebbezés az Adyban

február 8-án az Ady Endre Gimnáziumban folytatódott a Fellebbezés tantermi előadásainak sora.
Fotó: Sallai Zoltán






2012. február 7., kedd

Hideg és mozgalmas február

A kutyariasztó hideg sem tántorít el minket, sürű lesz a február is. Elkezdődik a Gardénia "iskolai élete". A színházi nevelési program részeként visszük budapesti és vidéki középiskolákba. Aztán közösen feldolgozzuk...
Újra lesz Kitin Klán és megkezdjük a speciális foglalkozásokat a Vakok Iskolájában, ahol mostantól havonta találkozhatnak velünk a gyerekek. Mi nagyon várjuk!

Február 8 10:00 Fellebbezés Ady Endre Gimnázium
Február 8 19:30 Gardénia Thália Új Stúdió
Február 14 12:00 Gardénia Vörösmarty Gimmázium
február 21 10:00 Kitin Klán Fővárosi gyakorló Ovoda
február 22 19:30 Gardénia Thália új Stúdió
és drámaórák a Vakok iskolájában!

Gardénia a Győri Vaskakasban - 2012 január 28.

Kedvenc színházunk meghívott minket:) Január 28-án az indulás még ilyen volt...


...de aztán az előadás!!!! Nagyon köszönjük Kocsis Rozinak és a csodálatos győri közönségnek!!!

Új év-újabb kritika a Gardéniáról

És kedvcsinálónak egy vadonatúj kritika:

Géndráma
2012, January 18 - 9:47pm színház
Maksai Ágnes
A K.V. Társulat Gardénia című előadásáról
Öröklődés? Társadalmi hatások? Példakövetés? Mi van a génjeinkbe írva? Nem, véletlenül sem egy biológiai kutatás eredményeit akarom közölni. Bár kutatás ez is, csak az eszközök mások. Itt egy dráma, egy előadás, négy színésznő és végső soron a közönség az eszköz. Semmi mikroszkóp, még vér sem fog folyni.

Ełżbieta Chowaniec Gardénia című drámájának színpadi változatával találkozhattunk Pelsőczy Réka rendezésében az idei kortárs Drámafesztiválon (is). Felolvasószínházi változatát ugyancsak ennek a rendezvénynek a keretében láthattuk éppen egy évvel ezelőtt. A téma figyelemfelkeltő, mindenki számára aktuális és ismerős, néhány részt olyan „homlokracsapósan” sajátnak érzünk. Mit viszünk tovább anyáinkból, nagyanyáinkból, dédanyáinkból? A hajszínünkön és szemszínünkön kívül a hibáikat, rossz szokásaikat és téves döntéseiket is? A Gardénia ezt vizsgálja.



Négy nő, négy generáció sorsát követhetjük nyomon. Négy anya vall nekünk az életéről. A darab jó érzékkel jelzi, hogy mindegyik szereplő, a tévedései ellenére is, úgy él, ahogy számára a leghelyesebbnek tűnik. Az előadás nem ítélkezik felettük, csak bemutatja esetüket. Tetteiket mindig a következő generáció (és a néző?) értékeli kritikusan. De objektív ez a perspektíva? Mert a soron következő generáció erre is ismét rácáfol. Rajtunk, nézőkön a döntés, kit milyennek látunk.

A Thália Stúdiójának szinte csupasz színpadát csak a gardénia virágának szirmai díszítik. A színésznők feltűnő báli ruháikban kilépnek a függöny elé, a reflektor fényébe, elkezdik „dalolni” operaáriáikat, azaz elmesélni nekünk élettörténetüket. Pelsőczy Réka rendezésében minden generációhoz egy „nagyáriát” kapcsol, melyek közé duetteket, tercetteket, kvartetteket tűz. Az opera műfajával való analógia az előadásnak ironikusan patetikus hangvételt kölcsönöz. Használják a színésznők a műfajhoz előszeretettel társított nagy gesztusokat, a „dámák” mozdulatait. Legjellemzőbb ez a dédnagymama Urbanovits Krisztina által alakított karakterre, aki maga is többször hangsúlyozza: ő egy úri nő, és aszerint is él.

A szereplők egy-egy szólamot, más-más hangnemet képviselnek. Megjelenik a már említett úrinő, az erőszakos munkásasszony, a léha családanya és a még tiszta „legkisebb királylány”. A legkülönfélébb nőtípusok sorakoznak fel előttünk, melyek mégis hasonlítanak egymásra: tele vannak hibákkal, tökéletes életet terveznek, ennek ellenére ballépést ballépésre halmoznak. Egymás után beleesnek azokba a csapdákba, amelyekbe elődeik is, csak éppen más irányból. Négy nagy fellépésnek vagyunk tanúi, amit összekapcsolnak az átvezető közös képek. A gyermekek térden állva jelennek meg, ruhájuk, külsejük ugyanaz, mint felnőttként, csupán gesztusaik gyermekiek. És egyfajta körforgásként, felkelve a földről, később már az ő gyermekük térdel mellettük.

A nagymama megfogalmazza: jobb életet fog élni, mint az anyja, dolgosat és hasznosat. A színésznő, Száger Zsuzsanna játéka erőteljesen hangsúlyozza a karakternek a „foggal-körömmel” szófordulattal jellemezhető akaratosságát. Már gyerekként is ilyennek látjuk, az utazási jelenet duettjében. Az anya (Bartsch Kata) is megfogadja, másképp fog élni, mint az ő anyja. A másik végletet képviseli; nagyanyja alkoholizmusa nála már nem társul annak ragaszkodásával az úrinői eleganciához. A negyedik nő, a lány is megfogadja, amit az előbbiek… És itt nyitva marad a kérdés: vajon neki sikerül-e végre majd jól döntenie?

Női darab, nőkről, női alkotókkal. Nők hibáznak benne és női hibákat követnek el. Problémáik is a nők problémái: gyerekvállalás, férfiakhoz fűződő viszony, kiszolgáltatottság, hiúság és ehhez hasonlók. Ilyennek kéne elképzelnünk a mai tipikus nőt? Szokásai rabja, erőszakos, neurotikus, de azért jót akar? Szabad az értelmezés útja. Az optimistáknak a negyedik nő, fehér, tiszta jelmezével és jellemével eléri majd, amit a többi nem tudott. Mások szerint pedig az ő esküvőjén is gardénia lesz majd a díszítés. Nem lehet tudni, vajon a lány, Spiegl Anni fehér, egyszerű megjelenése a tisztaságára, ártatlanságára utal-e, vagy a címben szereplő virág színét hordja már magán. Az utolsó percekben rázúduló virágszirmok nem feltétlen az ilyen gesztusokhoz társuló felmagasztalást hivatottak érzékeltetni, hanem a gardénia szimbolikus jelentését, a génjeibe írt sorsa elkerülhetetlenségét is jelenthetik. A lezáró négyes dalban mindenki szólama erősebb a fiatal lányénál. Nem lehet könnyű kitörni a gardénia ördögi köréből. Az ismétlődő sorok már-már őrjítőek, kezdjük úgy érezni magunkat, mint a lány, fojtogatóvá válik a hangulat. Bár eddig csak nevettünk a keserűen humoros helyzeteken, itt valahogy ránk nehezül a téma súlya.

Annak érdekében, hogy egy kicsit könnyebben bírjuk e terhet mi nézők, a rendezés végig távol tartja a hétköznapjainktól ezt az esetet, hiszen az opera köntösébe bújtatás, a nagyjelenetek, a bejátszott tapsvihar csak erősítik bennünk a fikció érzését. A színésznők frontálisan játszanak, hozzánk szólnak, minket győzködnek. A zene néhol komédiába fordítja meséjüket. Irónia nőktől nőkről. Nem lehet tudni, mennyit kell belőle komolyan vennünk. Mindez azt súgja: nyugalom, csak színház volt, ugye elhiszed? Menj haza és csináld jobban.

Indul a 2012-es év! Januári program



Elkezdődött 2012! A K.V.Társulat januártól újra gőzerővel dolgozik. Lesz Fellebbezés az iskolateremben és Gardénia a színpadon, sőt; a Gardéniát mehívta a Győri Vaskakas, ahol január 28-án játsszunk.
január 17 Gardénia 19:30 Thália Új Stúdió
január 22 Gardénia 19:30 Thália Új Stúdió
január 26 Fellebbezés 11:00 Egressy Szakközépiskola
január 28 Gardénia 17:00 Győri Vaskakas Bábszínház