“Mindig előre menekültünk” – interjú a 10 éves K.V. Társulat alapítóival
Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina színésznők 10 éve döntöttek úgy, hogy megalapítják a K.V. Társulatot, ahol kifejezetten női szemszögből boncolgatnak nőket érintő kérdéseket. Hisznek benne, hogy a színház már nem csak a férfiaké, és hogy a szexizmus ellen színházi darabokkal is lehet harcolni. Fontosnak tartják a tabuk nélküli beszédet, de az acsarkodó Facebook-kommentekkel nem értenek egyet. Interjú.
Miért döntöttetek úgy, hogy saját társulatot alapítotok?
Száger Zsuzsanna: A Kaposvári Csiky Gergely Színházban voltunk színésznők. Az évek alatt egyre nagyobb igényünk lett, hogy ne csak a ránk kiosztott szerepeket játszhassuk el, hanem szabadon hozhassunk létre olyan előadásokat, amiket mi aktuálisnak és fontosnak érzünk, és hogy olyan alkotókkal gondolkodhassunk, dolgozhassunk együtt, akiket mi választunk. Az első bemutatónk a Fürdőszoba című előadás volt 2007-ben. Mi írtuk, rendeztük, mi terveztük a díszletet. Eufórikus volt, hogy mi hoztuk létre a semmiből, és ez volt az első állításunk, hogy létezünk. A bemutató sikere után egyértelmű volt, hogy a független társulati létet választjuk.
A K.V. alapvetően női problémákat és kérdéseket vizsgál női szemszögből. Ezt azért láttátok szükségesnek, mert hagyományosan inkább maszkulin a színház világa?
Urbanovits Krisztina: Igen, nőként nem is tudunk másként nézni a dolgokra, csak mint nők. De ez nem valami ellenében van, ez egy adottság. Mi hiszünk abban, hogy van különbség aközött ahogy egy férfi és egy nő látja ugyanazt a problémát, de ez nem baj, épp ez benne a jó. Mi a női oldalt tudjuk megmutatni. A színházi világ egyébként hatalmas változásokon megy át, egyre több a női alkotó, úgyhogy szerintem egyre kevésbé igaz az, hogy ez a „férfiak világa” lenne.
Egyébként a nézőtér összetételén is látszik, hogy főként nőkhöz szóltok?
Sz. Zs.: Nők és férfiak vegyesen nézik az előadásainkat. Különböző korosztályok. A férfiak számára is érdekesek a témaválasztásaink, és a női szemszög ahonnan feldolgozzuk ezeket. Hogyan látjuk mi nők a minket körülvevő világot, és benne önmagunkat? Hogyan látjuk őket, férfiakat, és a velük való kapcsolatainkat? A társadalmat, a szexualitást. Ez mindenkinek izgalmas.
Az előadások mellett sok energiát fordítotok a színházi nevelésre is, gyakran jártok iskolákba, ifjúsági rendezvényekre. Ti hogy látjátok, mennyire fogékonyak erre a fiatalok?
Sz. Zs.: Nagyon. Eddig két díjnyertes előadást hoztunk létre, mind a kettő fiatalokat érintő problémákat járt körül: az egyiknek a kamaszkori szexualitás és teherbeesés, a másiknak a különböző függőségek volt a témája. Mindig törekszünk arra, hogy a kamaszokat érintő témákat humorral és közvetlen hangvétellel dolgozzuk fel. Nem állítunk, inkább kérdéseket teszünk fel. Akkor megnyílnak, párbeszéd alakul ki, és érdemben lehet együtt gondolkozni.
Mit tartotok a legfontosabbnak a színházi nevelés területén?
Sz. Zs.: Hogy a színházi nevelés keretén belül nyíltan merjünk beszélni a fiatalokkal tabutémákról. A legutóbbi, Kiállok érted című ifjúsági előadásunk például a fiatalkori prostitúcióval foglalkozik. Veszélyeztetett gyerekekhez juttatjuk el az előadást, de a prevenció mellett nagyon fontos, a társadalmi érzékenyítés is, már kamaszkorban. Ez az alapja annak, hogyan tekintünk egymásra, kiállunk-e egymásért.
Idén novemberben Caryl Churchill Földi paradicsom című darabját állítjátok színpadra – ezt egyébként korábban már feldolgoztátok felolvasó színházi formában. Miért vettétek újra elő a darabot?
Sz. Zs.: 2009-ben olvastuk fel ezt a kortárs remekművet, és azóta többször is nekifutottunk, hogy színre vigyük, de valami mindig közbejött. Most összeállt a szerencsés csillagzat, és egy remek csapat. Nagyon aktuális témát boncolgat az angol szerzőnő ebben a metsző humorú tragikomédiában: a gender kérdést , és a nemi szerepeket vizsgálja a családon belül, két különböző társadalmi közegbe és korszakba helyezve a történetet. Az első felvonás egy brit gyarmaton játszódik a XIX. században, a második az 1970-es években, Angliában. Nagyon büszkék vagyunk a magyarországi ősbemutatóra, ami november 26-án volt a Trafóban.
A szexuális zaklatás témája egyébként különösen aktuális most, hiszen az egész világon végigsöpört a kibukott zaklatási ügyek hulláma. Nem láttam, hogy a közösségi médiában reagáltatok volna valamit, pedig nagyon “profilba vág” a téma. Ez tudatos tartózkodás volt?
U.K.: Ez az egész ügy mélyen megrázott és felkavart minket. Nem lehet kérdés, hogy mi a mindenkori áldozatok oldalán állunk és nem tudjuk megérteni és mentegetni a zaklatót. És nem tartózkodtunk: tagjai vagyunk a függetleneket tömörítő FESZ-nek, amelynek a nyilatkozata olvasható mindenhol, az a mi nyilatkozatunk is. A Facebook differenciálatlan, acsarkodó és vádaskodó kommentelőivel viszont nem tudunk azonosulni, nem tartjuk megfelelő terepnek arra, hogy ott nyilvánuljunk meg erről. A mi egész létezésünk, az előadásaink – a prostitúció és emberkereskedelem témáját feldolgozó Kiállok érted, vagy a Földi Paradicsom – minden nyilatkozatnál érzékletesebben mondják el a véleményünket.
Szerintetek hogyan lehet küzdeni a színházi világ szexizmusa – és általában véve a szexizmus – ellen?
U.K.: A korábban már említett darab, Churchill Földi paradicsoma gyönyörűen megmutatja a nemi alapon történő diszkrimináció teljes csődjét. A szexizmus értelmetlen és sehova se vezet. Hogy általában hogy lehet ellene küzdeni, azt nem tudom, mi most konkrétan ezzel a darabbal küzdünk ellene.
Most ünneplitek a társulat 10. évfordulóját. Az elmúlt tíz évben volt olyan, mikor úgy tűnt, ez nem lehet folytatni?
U.K.: Igen, nagyon sokszor, de mindig előre menekültünk. Ezért vagyunk még mindig. Kivételes és nagy dolognak tartom, hogy akkor amikor független csapatok egymás után szűntek meg és adták fel, mi életben maradtunk és tovább csináltuk.
Mi jelentette a legnagyobb motivációt a nehézségek idején?
Sz. Zs.: Az a sok, számunkra fontos, szakmailag, és nézők részéről visszaigazolt előadás, amit eddig létrehoztunk. Folyamatosan hatalmas erőt ad a független társulati lét alkotói szabadsága, és a belső igényünk, hogy annyi mindenről kell beszélnünk még!
Együtt vagytok a színpadon, de a szervezési feladatokon is osztoztok. Mindezt tíz éve. Voltak nehezebb periódusok, nagy konfliktusok?
U.K.: Persze, folyamatosan voltak, vannak. Azért tudunk ilyen jól együttműködni, mert nem vagyunk „szőnyeg alá söprősek”. Nem nyelünk, hanem vállaljuk a konfliktusokat. Vállaljuk azt, hogy lehet, hogy ketten kétfélét gondolunk, de ezt nem tragédiaként éljük meg, hanem kihívásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése