A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yasmina Reza Egy élet x 3. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yasmina Reza Egy élet x 3. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. november 20., hétfő
2017. május 10., szerda
2016. november 18., péntek
2016. május 31., kedd
"a világ mindig az ajtó mögött van+ Mezei Néző - kritika
http://mezeinezo.blog.hu/2016/04/24/rozsavolgyi_szalon_a_vilag_mindig_az_ajto_mogott_van_egy_elet_haromszor
A Rózsavölgyi Szalon többször fog bele kockázatos vállalkozásba, mint nem. Alig van olyan előadásuk, amelyiknek a sikeressége előre biztosra vehető. Hol bevállalnak ismeretlen szerzőt, hol a színészek nem tartoznak a legnevesebbek közé, hol pedig a darab témája olyan, amely nem minden mezei nézőt inspirálna arra, hogy az óriási pesti színházi kínálatból éppen azt válassza. Jelen esetben a kevésbé közismert K.V. társulat bemutatóját láthattuk.
Nagyon kellemes nyolcvan percet töltöttem a színházban, amely éppúgy alkalmas lehetne arra is, hogy valaki a barátaival találkozzon itt és meghosszabbítsák ezt az időt, beszélgetéssel. Azt hiszem, hogy akikYasmina Reza darabjára jegyet váltanak, hasonlóképpen jól fogják magukat érezni és nem lesznek csalódottak.
A francia írónőnek eddig nálunk a Művészet című darabja keltette a legnagyobb feltűnést, amelyet a Katonában játszott három kiváló színész, Ascher Tamás rendezésében. Az egész előadás alatt egy fehér alapon fehér kép megítéléséről folytatottak beszélgetést a szereplők, de volt ez olyan érdekes, hogy az előadás évekig ment hatalmas sikerrel, miközben néhány kritikában a Katona elbulvárosodásának veszélyét emlegették. Amint látszik, a Katona ettől nem omlott össze, műsorát végignézve jó messze van a bulvárszínháztól, viszont a szerző neve bekerült a köztudatba. Ennél jóval rövidebb szériát futott be a Vígszínházban Az öldöklés istene, amely két házaspár beszélgetését mutatta be. Yasmina Reza azt gondolhatja, amit ebben a darabban is mond az egyik szereplője: „egy házaspár magánélete nagyon izgató tud lenni”, ezért is választja ezt a témát gyakran.
Az „Egy élet háromszor”-ban ugyanazt a jelenetet láthatjuk háromszor egymás után, más-más beállításban. (Volt már itt egy hasonló előadás, Nádas Péter regényéből, az már Balikó Tamás halála miatt lekerült a műsorról.)
A három beállítás részletei a lényegesek, nem egyszer előfordul, hogy ugyanarra a jelenetre ahány szemtanú van, annyiféleképpen emlékszik vissza, úgy ahogy neki kedvező.
Én nagyon élveztem mindhárom beállítást, és csak az a kérdés vetődött fel bennem, hogy mivel négy szereplője volt a jelenetnek, miért nem készített el egy negyediket is a szerző. Az első jelenet a leghosszabb, mintegy harminc perc, a másik kettő húsz-húsz. Látszik, hogy melyikben éppen kinek a szemszögéből nézzük a történéseket, különösen a talán legkiemeltebb férfi bemutatásában érezhetünk jelentős különbségeket.Scherer Péter egy karrierben reménykedő, meghunyászkodó alkatú férfi, aki otthon és a hierarchiában fölötte állóval szemben sem tudja érvényesíteni saját akaratát. Az egyik változatban mintha mégsem lenne ennyire puhány – valószínűleg abban, amelyik az ő emlékeiben él a történtekről. Az előadásban van egy igazi nagyjelenete, amelyben (mentségére legyen mondva, részegen) beleiszik az egyik néző kávéjába, illetve egy másik vizesüvegébe. A Rózsavölgyi intim terében ez a maximum, amire vágyhat egy néző – tőle eleve alig egy-két méterre beszélgetnek a színészek végig, úgy érezzük magunkat, mintha mi is benne lennénk a történetben és erre még tovább tudják fokozni az intimitást. Nem akarok spoilerezni, nem fogok csak néhány részletre kitérni, de ketten is figyelmeztettek, hogy ez akkora jelenet, nehogy kihagyjam a megemlítését. Nem írom le, hogy hova kell ülni, hogy valaki ennyire bevonódjon az előadásba, mert kinézem a színészből, hogy később még akár improvizálhat is és eljuthat a színpadtól távolabbi asztalokig is. A színész egyébként is nagyszerűen improvizál, az előadásba belekonduló harangozást is megemlíti a szövegben…
Van persze néző, aki eléri, hogy foglalkozzanak vele. A sajtóbemutatón egy mobiltelefon birtokos néni nem tudta előadás előtt a telefonját kikapcsolni, így Terhes Sándor megnyugtatta, hogy megvárják, amíg sikerül egy nézőtársnak ezt a műveletet végrehajtania. (Ez a figyelmetlenség annyira mindennapos, hogy ritka az az előadás, amelyikbe nem szól bele egy mobil, a Rózsavölgyiben is hiába mondja be Hirtling István nagyon kellemes hangja, hogy a néhai szalonkultúrának nem része a telefon.)
A három jelenetben elég sok részlet variálódik. Másként látszik a két házaspár, a házigazdák (Száger Zsuzsanna és Scherer Péter), illetve a vendégségbe érkezők (Urbanovits Krisztina és Terhes Sándor) egymás közti kapcsolata, illetve még az is kérdéses, hogy a vendéglátók vagy a vendégek nézték el a látogatás napját és találkoztak így a kitűzött időpont előtt egy nappal. A vendéglátó Zsuzsa és a férj pártfogójának, Sándornak a kapcsolata mindhárom részben más-más színezetet nyer, illetve másként hat a vendég bejelentése is (megjelent egy tanulmány éppen aznap, arról a témáról, amelyet Péter évek óta kutat és egy hónappal van a publikáció előtt).
Az előadás felhívja a figyelmet arra, hogy minden másként is nézhető, sőt talán arra is, hogy minden helyzetet másként is átélhetnénk. Talán nem is az életünk konkrét tényei számítanának, hanem a hozzá való viszonyulásunk. Vannak tételmondatok a műben, amelyek szándékosan, tanulságnak vannak szánva, nem nehéz őket észrevenni („az ember mindent tönkretesz, saját magát is”).
Az előadás színjáték, a játék az amit ebből külön is aláhúznék. A négy színész nagy kedvvel és a legnagyobb természetességgel mutatja meg nekünk néha ugyanazokat a mondatokat más-más hangsúllyal. Ördög Tamás rendezése „az észrevehetetlen” típusba tartozik, azaz elég spontánnak tűnnek a helyzetek, semmiképp nem erőltetettnek. Néha eszembe jutott, hogy Terhes Sándornak ugyan valóban a sajtos rúd és a macskanyelv-e a kedvenc csemegéje, erősen remélem, hogy igen, ha annyira túl sokat nem is, de eleget ehet belőle.
A nézők minden bizonnyal szeretni fogják az előadást, mert számukra is ismerős helyzetek köszönnek vissza, lesz összehasonlítási alapja sokaknak arról, hogyan boldogulunk például a gyerekek fektetésével. Nem egyszer átérezzük ilyenkor, hogy „az egész rendszer összeomlott”.
Nem biztos, hogy a néző valamelyik szereplő szavait kiragadva azt fogja mondani az előadás után, hogy „ez életem legszebb estéje”, viszont vele szemben mégis kellemesen fogja magát érezni és amennyiben sikerül párhuzamot is vonnia a saját életével, még az is lehet, hogy valamit tanul is a látottakból. A szerzőnek ez is a leplezetlen szándéka, az előadás záró mondataiból is világos. Kiderülhet, hogy a világ, amelyik az ajtónk mögött van nagyon is hasonló ehhez, amit a színpadon nézhettünk...
Címkék: Scherer Péter Rózsavölgyi Szalon Ördög Tamás Urbanovits Krisztina Terhes Sándor Száger Zsuzsanna Egy élet háromszor
Változatok egy vendéglátásra - Pótszékfoglaló kritika
http://www.potszekfoglalo.hu/2016/04/29/valtozatok-egy-vendeglatasra/
fotó: Éder Vera
fotó: Éder Vera
Változatok Egy Vendéglátásra
Yasmina Reza, Egy élet háromszor című drámáját Ördög Tamás rendezte meg a Rózsavölgyi Szalonban. Noha egy, már önmagában is erős alapanyagról beszélünk, a K.V. Társulat előadásának pikantériáját talán leginkább az előadás helyszíne adja.
Reza drámájának szereplői két értelmiségi házaspár, illetve nem elhanyagolhatóan a gyerekeik, akik ugyan nem jelennek meg a színen, potenciális konfliktusforrásként mégis meghatározó részei a cselekménynek. A végtelenül egyszerű alapszituáció – az egyik házaspár meglátogatja a másikat – háromszor egymás után játszódik le, az érdekességet azonban a szereplők egymáshoz és önmagukhoz való viszonyulása jelenti, amely fokozatosan, egymásra építkezve változik minden egyes ismétléskor. Ezáltal az előadás végére teljesebb képet kapunk a figurákról annál, mintha csak egyszer néztük volna végig a – talán nem is olyan szíves – vendéglátást.
fotó: Éder Vera
Az előadás végéig mind a négy szereplőt megismerjük annyira, hogy elmondhassuk: lehetetlenségnek tűnik, hogy mind a négyen egyszerre legyenek nyitottak és boldogok. Takargatnivaló mindhárom verzióban marad, ugyanakkor van olyan figura, akinek a helyzete a jelenet háromszori lejátszása alatt lendületesen halad a negatívtól a pozitív felé: ő a Scherer Péter által játszott Péter (Ördög Tamás rendezésében a szereplők keresztneve megegyezik az őket játszó színészekével), aki frusztrált, ideges, nevetségesen engedékeny, balek apukából válik nyugodt, kiegyensúlyozott, gyors döntéseket hozó családfővé. Scherernek egyébként mintha különleges ajándék lenne ez a szerep: egy előadáson belül hozhatja a Jancsó-filmek óta jól ismert, alárendelt Pepe-figurát, egyúttal bizonyíthatja, hogy ennél az egy figuránál jóval többre is képes. Darabbéli párja, Száger Zsuzsanna, eleinte mindenben az ellenkezője: precíz, határozott, akaratos, amelynek közvetlen következménye, hogy a párnak eleinte zavaróan nincs gyereknevelési stratégiája. Pedig a gyerek bőg, almát akar, pedig fogmosás után nincs alma, ha végül megkapja az almát, még több kell neki, és még a Tücsök és a hangya mesekazettát sem elég neki pusztán egyszer lejátszani. A vendégek ráadásul váratlanul érkeznek, a pár másnapra várta csak őket, így felmerül a tragikus kérdés: mit adjanak nekik enni, hiszen semmi nincs otthon. Scherer és Száger párosa ebben a fejetlenségben minden ismétlésnél gyönyörűen alakít, még ha Száger az utolsónál némileg háttérbe is szorul.
Ördög Tamás rendezésének az egyik legjobb húzása a térelrendezésben rejlik: a színpadot ugyanis a Rózsavölgyi kávézójának kellős közepére helyezték, a nézők asztalai ahhoz képest körben helyezkednek el, ezzel a színészekre való rálátás is izgalmasan sokféle lehet. Ebben a helyzetben Scherer Péter sem tudja kihagyni azt a ziccert, hogy figurájának egyik elborult pillanatában spontán belekortyoljon az egyik gyanútlan néző kávéjába, majd egy pillanat múlva egy másik asztaltól kölcsönvett üveg vízzel öblítse le.
A vendégekről már kevesebbet tudunk meg, hisz ők maguk óvatosan viselkednek a számukra idegen lakásban. Terhes Sándor Sanyija eleinte mintha zavartabb is lenne, mint a házigazda Péter (aki titokban szakmai előmenetelét reméli tőle). Csupán akkor bátorodik fel, amikor kettesben marad Zsuzsával, akihez titokban vonzódik. Ez a titkos vonzódás a jelenet harmadik lejátszásánál már szinte alig érzékelhető. Ebben a harmadik körben Urbanovits Kriszta mintha tényleg csupán egy szófogadó mintafeleség lenne Terhes Sándor mellett, pedig korábban – főleg a második körben – elég egyértelmű jeleit mutatta féltékenységének.
fotó: Éder Vera
Ördög Tamás rendezésének az egyik legjobb húzása a térelrendezésben rejlik: a színpadot ugyanis a Rózsavölgyi kávézójának kellős közepére helyezték, a nézők asztalai ahhoz képest körben helyezkednek el, ezzel a színészekre való rálátás is izgalmasan sokféle lehet. Ebben a helyzetben Scherer Péter sem tudja kihagyni azt a ziccert, hogy figurájának egyik elborult pillanatában spontán belekortyoljon az egyik gyanútlan néző kávéjába, majd egy pillanat múlva egy másik asztaltól kölcsönvett üveg vízzel öblítse le. Van valami kellemesen provokatív és flegma abban, ahogyan egy olyan közösségi tér, mint a Rószavölgyi Kávézó, összetalálkozik Reza drámájának intim világával. Mintha a közönség beleshetne valahova, ahol olyasmit lát, amit amúgy csak a legritkább esetben szokott.Egy kicsit úgy vagyunk vendégségben abban, ahogyan egyik darabbéli pár a másiknál. Előnyünk pedig annyi velük szemben, hogy minket tényleg mára vártak.
Képmutatás három az egyben - Kortárs Online kritika
http://www.kortarsonline.hu/2016/05/szinhaz-kepmutatas-harom-az-egyben/31518
SZÍNHÁZ
Képmutatás három az egyben
Yasmina Reza: Egy élet háromszor
2016. május 10. kedd
Mi az, amit mutatunk magunkból a külvilág felé, és mi az, amit legszívesebben inkább véka alá rejtenénk? Mely pontokon csúszhat el az egymás közötti kommunikáció, és kiből milyen állatot hoz ki az alkohol? Ezeket a kérdéseket szegezi nekünk Yasmina Reza Egy élet háromszor című négyszereplős darabja. A Rózsavölgyi Szalonban április 23-án bemutatott kortárs csemegét Ördög Tamás állította színpadra.
Fotó: Éder Vera
Az Egy élet háromszor két értelmiségi házaspár kapcsolatát vesézi ki. A színpadon egy hétköznapinak induló látogatást láthatunk, egymás után háromszor – és mindháromszor máshogy. A három különböző verzió krimiszerűen izgalmasan, eltérő végkifejleteteket eredményez. A változatoknak köszönhetően a néző óhatatlanul a probléma okának keresésére indul, megpróbálja összerakni a hiányos történetet. A banális problémák puszta felmutatásánál azonban tovább megy a szerző: megoldásokat is kínál, és nézőként mi magunk is önkéntelenül megoldásokat hozunk. Yasmina Reza Magyarországon már jól ismert művei, Az öldöklés istene – amelyből nagy sikerű film is készült Roman Polanski rendezésében – és a Művészet után most újabb pergő humorú, kortárs színházi csemegével ismerkedhetnek meg a nézők.
Péternek (Scherer Péter) és Zsuzsának (Száger Zsuzsanna) az elalvást szabotáló gyerekükkel gyűlik meg a bajuk, rajta keresztül pedig egymással. Az engedékeny apát alakító, tudósként dolgozó Péter feleségével szemben képtelen végigvinni akaratát. A karrierje szempontjából nagy jelentőségű Sándor (Terhes Sándor) és neje (Kriszta) nem a megbeszélt napon állítanak be hozzájuk: a vendégségben eltöltött idő során kiderül, hogy Péter éveken át írt tudományos értekezését egy konkurens már megelőzte.
A Rózsavölgyi Szalon ember- és színészközpontú közeg, tere ezúttal is intim, finom játékot tesz lehetővé. Olyan, mintha egy lakásban lennénk a szereplőkkel. A furcsa és banális a történet nem feltétlen a házaspár gyermeknevelési konfliktusairól vagy az említett disszertációhoz fűzött remények szertefoszlása miatt érzett csalódottságról szól, hanem arról, ami a két házaspár között van: a vendégségben titokban már nem tartható problémák és egymást alázó megjegyzések törnek felszínre. Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei társulat alapítótagja ezeket a mélyrétegeket kívánja felfejteni. A négyszereplős darab a házastársi és emberi kapcsolatok legmélyére ás: két átlagos házaspár önleleplező civakodásának, szórakoztató ábrázolásának lehetünk tanúi.
Fotó: Éder Vera
A színészi játékban akkor sem találnánk hibát, ha nagyítóval keresnénk. A Pétert megformáló Scherer Péterben, a Nézőművészeti Kft. kiváló színészében ezúttal sem csalódunk: az első vendégségverzióban remekül hozza a tőle már megszokott okvetetlenkedő, értetlenkedő, „elnézést, hogy élek” figurát, azt, amelyet már tőle Mucsi Zoltán oldalán megszokhattunk. A második beállításban kellemes meglepetést okoz – félénk karakterből szitkozódó, dühöngő alkoholistába vált, nagy rutinnal tart bemutatót változatos mimikai készletéből. Egyértelműen ő járja be a legizgalmasabb utat: úgy felszívja magát, hogy a nézők asztaláról még egy-két evőeszközt is lekönyököl italba fojtott bánatában.
Terhes Sándorról, Urbanovits Krisztináról és Száger Zsuzsannáról (utóbbi két színésznő a K.V. Társulat alapítója) is elmondható, hogy az általuk megformált karakterek bőrében igen komfortosan érzik magukat. A legnagyobb természetességgel játszanak és mutatják meg, mennyire sokat változtathat egy szituáció kimenetelén az, ha ugyanazokat a mondatokat más-más hangsúllyal mondják el. A vendéglátó Zsuzsa és a férj kapcsolata az egyes jelenetekben más-más színezetet nyer, és jól látszik az is, hogy melyikben kinek a szemszögéből nézzük a történéseket. A négyes tagjai egyenlő értékű teljesítményt nyújtanak – érezhető, hogy nem idegen tőlük az improvizáció, a néző közelségében való játék.
A három jelenet között a legnagyobb különbség a szereplők önbizalmának változásában – növekedésében, csökkenésében – mutatkozik meg. Az első kép a legerősebb, itt igazán elszabadul a pokol: a szereplők egymásnak esnek, konfliktusaikat képtelenek egymással higgadtan megbeszélni. A második beállítástól kezdve lassan csökken a feszültség, a harmadikban a kép csak látszatra idillikus, a levegőben marad valami nyomasztó. Reza nagyon ért a jellem- és helyzetkomikum, valamint a feszültség megfelelő arányú elegyítéséhez. Ziccerekkel, jól célzott poénokkal teletűzdelt, kellemes nyolcvan percet élvezhetünk végig – azonban több ez, mint egy térdcsapkodós vígjáték. Elgondolkodtató, szembenézésre késztető, néhol igencsak szívfacsaró darab. A három, egyre rövidülő pici katasztrófa megmutatja: az ember mesetere annak, hogy mindent tönkretegyen maga körül, elpusztítsa még önmagát is.
Fotó: Éder Vera
Minden szituáció értelmezhetp másként is: nem árt néha a dolgok mögé nézni, hiszen korántsem biztos, hogy életünk tényei azok, amik igazán számítanak. Sokkal inkább a hozzájuk való viszonyulásunk lehet az, ami meghatározza komfortérzetünk mértékét – az Egy élet háromszorkiváló példa erre. Rendkívül szerethető és tanulságos előadás. Szerethető, mert olyan, számukra is ismerős helyzetek köszönnek vissza benne, mint a házastársak közötti konfliktusok, a gyereknevelésből származó nézeteltérések, a képmutatás – és tanulságos, mert tükröt tart elénk, és olyan helyzettel szembesít, amelyben sokan mutatnánk a legjobb arcunkat a problémák elfedése érdekében.
Yasmina Reza: Egy élet háromszor
Rózsavölgyi Szalon
Rendező: Ördög Tamás
Szereplők: Scherer Péter, Terhes Sándor, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina
Fordította: Gecsényi Györgyi
Jelmez: Kálmán Eszter
Rendező asszisztens: Lippai Krisztina
Bemutató 2016. április 23.
Rendező: Ördög Tamás
Szereplők: Scherer Péter, Terhes Sándor, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina
Fordította: Gecsényi Györgyi
Jelmez: Kálmán Eszter
Rendező asszisztens: Lippai Krisztina
Bemutató 2016. április 23.
Következő előadások: 2016. május 31., június 19.
Jónás Ágnes további írásai
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
