Krug Emilia
írása
Színpadon a
másik Magyarország
Romankovics Edit: És akkor megértik,
hogy ez nem szerelem, hanem biznisz
A színen két lány. Vonaton utaznak vidékről
Budapestre, de a végcél Hollandia. Egyikük már tudja, hogy a testéből fog élni,
a másik még azt hiszi, pultosnak megy. Kiállok érted címmel a gyermekprostitúcióról
készített előadást a Bohócok a Láthatáron és a K. V. Társulat, a Névtelen Utak
Alapítvány közreműködésével, a Norvég Civil Alap támogatásával. A darabot a
leginkább veszélyeztetett, nevelőotthonban élő lányokhoz próbálják eljuttatni,
s az előadások után, szakemberekkel beszélgetve fel is dolgozzák a látottakat.
Romankovics Edit rendező azt mondja: középosztálybeliként nehéz átérezni,
mekkora erővel hat a nyomor nélküli élet ígérete.
– „Alexandra vagyok, 17 éves. Az egész itt kezdődött
tavaly, a nyíregyi pályaudvaron. Egy idősebb barátnőmmel szálltam fel az IC-re,
a Kittyvel. Azt mondta, segít, kihúz a retekből. Egy percet nem gondolkodtam,
kiszöktem az otthonból, hogy menjek vele Hollandiába. Azt mondta, hogy a
faszija bevisz minket egy puccos elit diszkóba pultozni.” Így indul a darab. Az
utolsó mondatok azonban ezek: „Hágában meg kellett csinálni mindennap 20-30
ügyfelet. Ha valamit rosszul csináltam, akkor a Márió ütötte-verte a fejem.
(...) Kétszer varrtak össze lent, volt szifiliszem is, most a hajam hullik.
Végül egy ottani alapítvány emberei mentettek ki.” Fejbekólintó szöveg, főleg,
hogy olyan lányok hallgatják, akik veszélyeztetett helyzetben vannak, talán már
őket is környékezi egy Kitty vagy egy Márió.
– Szándékosan akartunk sokkoló, nyers befejezést, hogy
lássák a következményeket. A szakemberek, a nevelők azt tapasztalják, a lányok
bármennyi hasonló történetet hallanak, nem hiszik el, hogy ez velük is
megtörténhet. Inkább bíznak a lover boyban – így hívják a futtatókat, azokat a
srácokat, akik „profi” módszerekkel veszik rá őket a prostitúcióra.
Fotó: Bazánth Ivola
– Amikor anyagot gyűjtöttek, szakemberekkel
konzultáltak, lányokkal, nevelőkkel beszéltek, tőlük vannak a történetek.
Vagyis a fiatalok pontosan ismerik a módszereket. Akkor miért dőlnek be nekik?
– Hiába vettem már részt több borsodi színházi
projektben, megdöbbentő volt újra és újra látni, honnan jönnek ezek a gyerekek.
A próbafolyamat során rá kellett ébrednünk: nagyon keveset tudunk a
prostituálttá válás folyamatáról. Mélyebben akkor értettem meg, hogyan működik
ez, amikor elvittük a szabolcsi nevelőotthonba az előadást. A feldolgozó
foglalkozás egy pontján a lányok beszélhetnek a lover boyjal, Márióval. Róla, aki
lelki nyomásgyakorlással prostitúcióra kényszeríti a barátnőjét, a lányok
kivétel nélkül azt mondták, „valamilyen szinten szereti a barátnőjét”. És
amikor visszakérdeztem, mit jelent a „valamilyen szinten”, azt felelték: „hát
törődik vele”. Ezeknek a gyerekeknek nincs valódi élményük arról, mit jelent
szeretve lenni. Nekik maga a csoda, ha valaki azt mondja, szép vagy, közös
életünk lesz, ajándékot kapsz tőlem. A mi középosztálybeli gondolkodásmódunkkal
mindez természetes. Nekik egyáltalán nem. Az ígéret, hogy lehet egy életed, ami
nem a nyomorról szól, hihetetlen erővel hat rájuk. Aztán a foglalkozás egy
pontján beültetjük Máriót a forró székbe, amelyben igazat kell felelnie a
kérdésekre, és a lányok számára ekkor válik egyértelművé, hogy a pénzért csinálja.
Ekkor szembesülnek azzal, hogy ez nem szerelem, hanem biznisz.
– Hány éveseknek ajánlott a darab?
– Tizenkét év felettieknek. Ők a
legveszélyeztetettebbek. Szinte mindenki gyerekként kezdi. A futtatók pontosan
tudják: minél fiatalabban cserkésznek be valakit, annál könnyebb betörni. Azzal
is tisztában vannak, hogy a nevelőotthonok körül kell cirkálni, mert az ottani
lányok a legkiszolgáltatottabbak.
– Min lehet mérni az előadás sikerét?
– Önhittség lenne azt gondolni, hogy egy előadás meg
fogja változtatni a világot, de jó esetben ez az alkalom erős színházi élmény,
a foglalkozás pedig fontos közösségi esemény. Az egyik nevelő el is mondta: ha
csak egyetlen lány lesz, aki ezek után elgondolkodik, mit jelent valójában a
hollandiai pultos állás, és szereti-e őt igazán a barátja, már megérte. Az
előadáson kívülről, nézőként tekinthetnek rá saját történetükre, a feldolgozás
során elemezhetik a szituációkat, a döntési lehetőségeket, ami felismerhetővé
teszi, mi felé sodródnak.
Fotó:
Tóth Artin
Jelenet
a Kiállok érted című darabból
– A darab tükröt tart a gyermekvédelmi rendszernek is.
Amelynek szereplői – tisztelet a kivételnek – fásultak, tehetetlenek. Egyikük
azt mondja az előadás során: „Tizenöt évig voltam egy gyermekotthon vezetője.
Tudja, hány lánnyal csináltam ezt végig? Ha hússzal nem, akkor eggyel sem. A
Kitty kiviszi a kisebbet, és a strici meg majd eladja. Nekik annyi. A legtöbb
lány néhány éven belül meghal.”
– A nevelőket is sokkolta a darab. A hétköznapokban
ezekkel a gondokkal élnek, de új élmény volt számukra, hogy színházi térben,
közösségben lehetett róla beszélni képmutatás, eltagadás nélkül. Tucatszám
meséltek olyan történeteket, hogy mentek a gondozottjuk után, akiről tudták,
hol strichel, meg azt is, hogy az apja futtatja, ám végül őket akarták
feljelenteni rágalmazásért. A darabban két nevelőkarakter jelenik meg. Az egyik
már kiégett, de a neveltje szeretettel emlékszik rá. A másik nő még bírja,
csinálja. Elképesztő körülmények között, óriási kitartással dolgoznak a
nevelők, de elfáradnak. Ez az előadás az ő munkájukat is segíti, hiszen sok
minden megtörténik benne, amivel ők csak riogatnak, s ez sokszor papolásnak
hat. Amíg mi a lányokkal foglalkozunk, egy alapítvány munkatársai – a szervezet
országszerte védett házakat üzemeltet, ezért kerüli a nyilvánosságot – a
felnőttekkel is beszélgetnek az előadás után.
– „A Renát is megerőszakolta a nevelőapja, aztán meg,
hogy ne mondja el senkinek, még meg is verte.” „A saját apja kiküldte
kurválkodni a falu szélére, és amikor nem akart többet menni, akkor az apja
fogta és jól eladta. Húsárba. Rongyos 50 ezerért.” Ezeket a történeteket a
vonaton mesélik a nevelőotthonos lányok egy vadidegen nőnek, akivel beszédbe
elegyednek. Az meg nem akar hinni a fülének, s a legtöbben valóban így
tennének.
– Ezek mi magunk vagyunk. A felnőtt társadalom. Ami
számunkra sokkoló, nekik az az életük, a hétköznapjaik része, ezt mesélték,
amikor beszélgettünk. Mi meg, értelmiségi középosztálybeliként csak
hüledeztünk. Egy ismerősöm azt mondta, minek csinálunk erről darabot, ez csak a
lelkiismeretem megnyugtatása. De legalább van lelkiismeretem! Én a magam
eszközeivel, a színházi nevelés lehetőségeivel tudok tenni valamit. A cserdi
polgármester, amikor egyszer megkérdezték tőle, hogyan lehetne segíteni a
cigányoknak, annyit felelt, nem kell pénz, de legalább ne legyetek cinkosai
azoknak, akik ítélkeznek felettünk. Ezért is fontos, hogy az előadást – hála a
pályázatokon nyert támogatásnak – nemcsak nevelőotthonokban tudjuk játszani,
hanem Budapesten is a Stúdió K-ban. Itt a tervek szerint elitgimnazisták is
megnézik majd. Látniuk kell, hogy van egy másik valóság Magyarországon, ahova
anyagi, kulturális, érzelmi javakból is sokkal kevesebb jut. És ezek a diákok,
akik később talán az ország vezetői lesznek, többet fognak tudni tenni, de csak
akkor, ha van ilyen élményük, ha gondolkodnak erről.
– A Kiállok értedben a cigány kultúra és az
előítéletek is megjelennek, olyan félmondatokban például, mint hogy „mindig a
ti fajtátokkal van baj”. Erre hogyan reagálnak a lányok?
– Sajnos teljesen természetes nekik. A dramaturggal,
Bíró Bencével sokat beszéltünk arról, hogy cigány legyen-e a lány, mert ezzel
erősíthetjük azt az előítéletet, hogy ők lesznek prostituáltak. Aztán egy
szakember meggyőzött minket: nagyrészt valóban cigány lányokról van szó, mert
ők élnek mélyszegénységben, ami táptalaja ennek a problémának. Az előadást
követő beszélgetés során az egyik nevelőotthonos srác azt mondta: a kalauz, aki
az említett mondatot hozzávágja Kittyékhez, egyszerűen nem tudja elképzelni, milyen
a sorsuk, fogalma sincs róla, mit jelent állami gondoskodásban felnőni. Úgy van
vele, hogy ők tehetnek a helyzetükről. Megrendítő bölcsességgel beszélt erről a
fiú, szinte felmentette a kalauzt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése