Változatok Egy Vendéglátásra
Yasmina Reza, Egy élet háromszor című drámáját Ördög Tamás rendezte meg a Rózsavölgyi Szalonban. Noha egy, már önmagában is erős alapanyagról beszélünk, a K.V. Társulat előadásának pikantériáját talán leginkább az előadás helyszíne adja.
Reza drámájának szereplői két értelmiségi házaspár, illetve nem elhanyagolhatóan a gyerekeik, akik ugyan nem jelennek meg a színen, potenciális konfliktusforrásként mégis meghatározó részei a cselekménynek. A végtelenül egyszerű alapszituáció – az egyik házaspár meglátogatja a másikat – háromszor egymás után játszódik le, az érdekességet azonban a szereplők egymáshoz és önmagukhoz való viszonyulása jelenti, amely fokozatosan, egymásra építkezve változik minden egyes ismétléskor. Ezáltal az előadás végére teljesebb képet kapunk a figurákról annál, mintha csak egyszer néztük volna végig a – talán nem is olyan szíves – vendéglátást.
fotó: Éder Vera
Az előadás végéig mind a négy szereplőt megismerjük annyira, hogy elmondhassuk: lehetetlenségnek tűnik, hogy mind a négyen egyszerre legyenek nyitottak és boldogok. Takargatnivaló mindhárom verzióban marad, ugyanakkor van olyan figura, akinek a helyzete a jelenet háromszori lejátszása alatt lendületesen halad a negatívtól a pozitív felé: ő a Scherer Péter által játszott Péter (Ördög Tamás rendezésében a szereplők keresztneve megegyezik az őket játszó színészekével), aki frusztrált, ideges, nevetségesen engedékeny, balek apukából válik nyugodt, kiegyensúlyozott, gyors döntéseket hozó családfővé. Scherernek egyébként mintha különleges ajándék lenne ez a szerep: egy előadáson belül hozhatja a Jancsó-filmek óta jól ismert, alárendelt Pepe-figurát, egyúttal bizonyíthatja, hogy ennél az egy figuránál jóval többre is képes. Darabbéli párja, Száger Zsuzsanna, eleinte mindenben az ellenkezője: precíz, határozott, akaratos, amelynek közvetlen következménye, hogy a párnak eleinte zavaróan nincs gyereknevelési stratégiája. Pedig a gyerek bőg, almát akar, pedig fogmosás után nincs alma, ha végül megkapja az almát, még több kell neki, és még a Tücsök és a hangya mesekazettát sem elég neki pusztán egyszer lejátszani. A vendégek ráadásul váratlanul érkeznek, a pár másnapra várta csak őket, így felmerül a tragikus kérdés: mit adjanak nekik enni, hiszen semmi nincs otthon. Scherer és Száger párosa ebben a fejetlenségben minden ismétlésnél gyönyörűen alakít, még ha Száger az utolsónál némileg háttérbe is szorul.
Ördög Tamás rendezésének az egyik legjobb húzása a térelrendezésben rejlik: a színpadot ugyanis a Rózsavölgyi kávézójának kellős közepére helyezték, a nézők asztalai ahhoz képest körben helyezkednek el, ezzel a színészekre való rálátás is izgalmasan sokféle lehet. Ebben a helyzetben Scherer Péter sem tudja kihagyni azt a ziccert, hogy figurájának egyik elborult pillanatában spontán belekortyoljon az egyik gyanútlan néző kávéjába, majd egy pillanat múlva egy másik asztaltól kölcsönvett üveg vízzel öblítse le.
A vendégekről már kevesebbet tudunk meg, hisz ők maguk óvatosan viselkednek a számukra idegen lakásban. Terhes Sándor Sanyija eleinte mintha zavartabb is lenne, mint a házigazda Péter (aki titokban szakmai előmenetelét reméli tőle). Csupán akkor bátorodik fel, amikor kettesben marad Zsuzsával, akihez titokban vonzódik. Ez a titkos vonzódás a jelenet harmadik lejátszásánál már szinte alig érzékelhető. Ebben a harmadik körben Urbanovits Kriszta mintha tényleg csupán egy szófogadó mintafeleség lenne Terhes Sándor mellett, pedig korábban – főleg a második körben – elég egyértelmű jeleit mutatta féltékenységének.
fotó: Éder Vera
Ördög Tamás rendezésének az egyik legjobb húzása a térelrendezésben rejlik: a színpadot ugyanis a Rózsavölgyi kávézójának kellős közepére helyezték, a nézők asztalai ahhoz képest körben helyezkednek el, ezzel a színészekre való rálátás is izgalmasan sokféle lehet. Ebben a helyzetben Scherer Péter sem tudja kihagyni azt a ziccert, hogy figurájának egyik elborult pillanatában spontán belekortyoljon az egyik gyanútlan néző kávéjába, majd egy pillanat múlva egy másik asztaltól kölcsönvett üveg vízzel öblítse le. Van valami kellemesen provokatív és flegma abban, ahogyan egy olyan közösségi tér, mint a Rószavölgyi Kávézó, összetalálkozik Reza drámájának intim világával. Mintha a közönség beleshetne valahova, ahol olyasmit lát, amit amúgy csak a legritkább esetben szokott.Egy kicsit úgy vagyunk vendégségben abban, ahogyan egyik darabbéli pár a másiknál. Előnyünk pedig annyi velük szemben, hogy minket tényleg mára vártak.
