Dermedési pont - Zappe László kritikája Népszabadság Online

http://nol.hu/lap/hetvege/20131228-nem_mindegy_hol_boldogtalan_az_ember?ref=sso Nem mindegy, hol boldogtalan  az ember A cím után lehetne kérdőjel is. Vagy elmaradhatna belőle a nem.  Nehéz határozottan állítani, de tagadni is. A kivándorlással,  a haza elhagyásával, új élet kezdésével,  új személyiség kialakításával kapcsolatban bizonyára  semmi sem mondható ki végleges, megfellebbezhetetlen igazságként. Zappe László| NOL| 2013. december 29. |5 komment
Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!
KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!
Trafalgar | 2013. december 30. | 09:59:43 Moderálási alapelvek- komment törölve - anticsóka | 2013. december 30. | 09:39:50 Trafalgar: Az eredeti gondolatával csak a saját irigy lúzerségéről állít ki bizonyítványt, ugye tudja? Trafalgar | 2013. december 29. | 21:55:02 Moderálási alapelvek- komment törölve - cukimuki | 2013. december 29. | 21:48:30 Trafalgar | 2013. december 29. | 20:16:59 Ez a cikk az idézőjel nélküli boldogtalanságról szól, nem a kényelemről. Trafalgar | 2013. december 29. | 20:16:59 Moderálási alapelvek- komment törölve -
HIRDETÉS
A Katona József Színház Illaberek című előadása Fotó: MTI - Szigetváry Zsolt Legföljebb az, hogy ma ismét nagyon időszerű téma lett. Praktikusan nyilván véletlen, hogy egy héten belül két új színházi produkciót is bemutattak, amely az emigrációval foglalkozik. Magasabb szempontból persze aligha az, hiszen a téma a levegőben van. A Katona József Színház évek óta céltudatosan igyekszik nézői figyelmét a legizgalmasabb, legégetőbb társadalmi problémákra irányítani. A K. V. társulat pedig, amelyet 2007-ben két egykori kaposvári színésznő, Száger Zsuzsanna és Urbanovics Krisztina hozott létre, többnyire sajátosan női szemszögből, de ugyanerre törekszik. Nem csoda, hogy a Katona új bemutatója, az Illaberek és a K. V. idei darabja, a Dermedési pont e témánál összefutott. Egyébként örök témánál. A Katona előadása elején Elek Ferencet különféle utcai járókelőkként többször megkérdezik, miről szeretne előadást nézni a színházban. És ő mindig azt válaszolja, hogy a kivándorlásról. Az önironikus játéknak azonban komoly alapja van, nemcsak az életben, de a színházban is. A színpadokon évezredek óta nyüzsögnek a ki- és bevándorlók. A mitológia és Szophoklész drámái szerint a sorsa elől menekülő Oidipusz saját igazi hazájában jelentkezik bevándorlóként, de politikai menekült, amikor Kolónoszban Thészeusszal tárgyal athéni letelepedéséről. Fia, akinek temetése ügyében tragikus nézetkülönbség támad Antigoné és a király, Kreón között, elvesztett hazájára haddal törő politikai menekült, akár csak Shakespeare (és Brecht) sértett Coriolanusa. Az emberiségben csalódott Athéni Timon éppúgy erdőbe rejtőzik, mint Balassi Bálint Szép magyar komédiájának hősei, akik szerelmi bánatukat szeretnék idegenben feledni, s akiket mostanában a József Attila Színház beavató sorozatában láthatunk. HIRDETÉS Érzelmi menekülők a Szentivánéji álom erdőben csavargó szerelmesei, de Moliere A fösvénye végén felbukkanó Anselme úr is az, aki tengeri viharban elvesztett családja miatti bánatát szeretné teljes személyiségcserébe fojtani. Egyszerre politikai és bölcseleti menekülő A vihar Prosperója és az Ahogy tetszik száműzött hercege kíséretestül. Filozófiai emigráns Ibsen titokzatos Peer Gyntje, aki önmaga elől és önmagát keresve járja a világot, gyűjt és veszít vagyont, barátot, szerelmet. Politikai menekült a Bánk bán Melindája két bátyjával, gazdasági emigráns Biberach, a lézengő ritter, aki örökség híján kénytelen kóborolni a nagyvilágban. A haza, pontosabban a szülőföld és az anyanyelv elhagyása nyilván mindig súlyos egyéni trauma lehetett. Társadalmi problémává azonban az utóbbi évszázadokban vált. A nemzetállamok kialakulása, megszilárdulása állampolgárrá tette az embert. A feudális, jobbágyi röghöz kötést a nyelvi-kulturális összetartozás érzelmi köteléke váltotta föl, amelyet persze olykor szögesdrótokkal és gépfegyverekkel is megtámogattak. A modern kapitalizmus számára viszont létkérdés a munkaerő szabad áramlása. A folyamatos verseny mindenkori alakulása szerint a munka nem feltétlenül ott van, ahol az ember. Kénytelenek keresni egymást. Vándorol a tőke is, nem csak a munkás. Szaladgálnak egymás után. Ebből olykor világháborúk is támadnak. A színpadon a nagy történelmi mozgások áldozatai, a szükségszerűségek közepette tévelyegve szenvedő emberek jelennek meg. A téma legtöményebb színpadi megfogalmazásában Slawomir Mrozek Emigránsok-jában egy kelet-közép-európai politikai és gazdasági menekült tengődik együtt valahol a nyugati szabad világban. A darabot mostanában nem játsszák, politikai töltete kiégett: igazán izgalmas akkor volt, amikor még állt a vasfüggöny, és ilyesmiről csak az abszurdnak nevezett dráma általános-elvont nyelvezetén, formájában lehetett nálunk beszélni. A modern, a XIX–XX. századi elvándorlóknak nyilván az volt a két alaptípusa. Színházban gyakrabban fordulnak elő a nyomor elől, az anyagi biztonság, a jólét, netán a meggazdagodás, a nagy karrier reményében menekülők. Arthur Miller olasz bevándorlók amerikai tragédiáját mutatta meg a Pillantás a hídról-ban. A bonyolult, lappangó feszültségeket a dél-olaszországi nyomor elől menekülő illegális bevándorlók érkezése robbantja ki. A hazai nyomorúság elől gyerekes ábrándokat kergetve menekül a román Gianina Carbunariu Mady-Babyjének a főszereplője, akit barátai prostituáltként dolgoztatnak, majd megölnek. Nemrég Zalaegerszegen Kebab címmel játszották, korábban Temesváron egyszemélyes változatban, a színház buszában, menet közben adta elő remekül Borbély B. Emília, B. Fülöp Erzsébet rendezésében. Székely Csaba nagy sikerű Bányatrilógiájából sem maradhatott ki a nyomorból való kiútként az elvándorlás. A Bányavakság korrupt polgármesterének lánya igyekszik külföldre, bár nemcsak a nyomor, de a rendőrség elől is, a Bányavízben pedig a megrendült elméjű házvezetőnő képzeli halott lányát Amerikába. A lengyel Dorota Maslowska műve, amelyet néhány éve a Kamrában is bemutattak, a Két lengyelül beszélő szegény román pedig egészen bizarr módon játszik el az Európa-szerte kódorgó szerencsétlenek témájával. A darabot Marosvásárhelyen Theodor Cristian Popescu rendezésében játszotta a magyar társulat, ahol egészen különös színt kapott a történet attól, hogy a végén a Maros Művészegyüttes táncosai teljes ünnepi díszben román népi táncot roptak, mintegy szembesítve két sztereotípiát, a nyomorult és az álnépies románképet. Kicsit hasonlón ahhoz, ahogy Székely Csaba Bányavirágának végén a magyar televíziónak nyilatkozik a darab hőse az idilli erdélyi életről. Pintér Béla évtizede nagy sikerű, más színházakban is – a kaposvári egyetemen és Pécsett Mohácsi János, Temesváron Szikszai Rémusz rendezésében – bemutatott Parasztoperájának drámai bonyodalmát az idegenből nagy vagyonnal hazatérő fiú okozza, akit – akár csak Camus Félre értésében – rokonai nem ismernek föl, agyonverik és kirabolják. Urbán András tavaly bemutatott szabadkai Pass-port trilógiájában fontos jelenet a félelmei miatt szülőföldjéről anyaországába kívánkozó magyar vitája a félelem oktalanságát megfélemlítő agresszivitással bizonygató szerbbel. A Katona Illaberek című jelenetfüzérében a ki-be vándorlás sokféle esete sokféle műfajban jelenik meg. Előbb Budapesten, majd Londonban buszon rázkódó emberek vallomásai keretezik az előadást, az Amerikából hazatért filmes vezér történetét gyermekmeseként hallgathatjuk meg Rezes Judittól, filmbejátszásosan láthatunk valódi és áldokumentumot, dramatizált jelenetekben találkozhatunk nyilvánvalóan az életből vett történetekkel, sorsokkal. A Magyarországról elvándoroltak mellett fölbukkannak idelátogatók és bevándoroltak is. A számos példa bizonyára nem meríti ki tudományos igénnyel a távozás fajtáit, okait, de igen széles skáláját mutatja be. A vezérelv azonban nem elméleti, tudományos arányokat kereső, hanem színházi, esztétikai. Az előadásban mintaszerűen élnek együtt a szabványosan köznapi és az extrém esetek. Nyilatkozik idelátogató svájci lány, mongol bevándorolt, megjelenik egy transzvesztita show-kban Magyarországon rendszeresen föllépő angol légi utaskísérő (Elek Ferenc), akinek háza van a Börzsönyben, és nagyon jól érzi magát itt. A családok szétesésére két példát láthatunk, természetesen ügyesen szétszabdalva és egyéb jelenetek közé ékelve. A kétfelé emigráló munkás házaspár fogadott gyermekét veszíti el a kényszerű különélés következtében, miután a Londonba csábult férfi (Keresztes Tamás) egy emberkereskedő maffia karmai közül menekül Hollandiába, az asszony (Rezes Judit) meg Németországban ápol egy szekánt vénembert (Szacsvay László). Egy meleg értelmiségi pár pedig, miután bejegyzett élettársi kapcsolatukat félszegen megtartott díszes szertartáson ünnepelték meg, szétválik, mert a nőgyógyász (Rajkai Zoltán) nem bírja a hazai viszonyokat, az iskolaigazgató (Takátsy Péter) pedig minden abszurd körülmény ellenére sem képes munkájától elszakadni. Olykor fantasztikusan, de talán nem is egészen valószerűtlenül halmozódnak, torlódnak egymásra a furcsa találkozások: magyar EU-képviselő (Elek Ferenc) politikusi frusztrációját egy dolgozni rendszeresen Hollandiába látogató cigány prostituált (Jordán Adél) próbálja enyhíteni, majd közte és a hollandiai szociális munkás között az angol tanszék egykori docense (Kiss Eszter) tolmácsol. A globalizálódó világban előadódható nemzetiségi súrlódások és ütközések is különös, sűrített helyzetekben bukkannak föl. Auschwitzot megszenvedett zsidó öregasszony (Czakó Klára), aki gyűlöli a lengyeleket és a németeket, iPhone-on nézi a nagyvilágba szerteszaladt családtagok képeit, aztán Skype-on értekezik Hongkongban dolgozó fiával (Vajdai Vilmos), majd unokája (Pálos Hanna) bemutatja neki lengyel barátját (Tasnádi Bence), gyors távozásuk után pedig román szociális munkás érkezik hozzá (Pelsőczy Réka). A sztorikat mintegy összefoglaló csúcsjelenet az, amikor Amszterdamban, a kivándorolt nőgyógyász rendelőjében összefut az ott szobafestőként dolgozó munkás és a cigány prostituált. A találkozás magyaros verekedésbe torkollik. Groteszk élettragédiák sok humorral és még több fájdalommal sorakoznak föl, Máté Gábor biztos ízlésű rendezését a Katona társulata kifogástalanul szolgálja. A K. V. új darabja, a Dermedési pont, Rába Roland és Zöldi Gergely szövege, viszont mintha csak véletlenszerűen kanyarodott volna erre. Három nő pepecsel élete sorsdöntő apróságaival, próbál segíteni egymáson és önmagán, mindaddig, amíg kettő elmenekül Londonba. A harmadik élete meg itthon megy tönkre. Darab és rendezés egyaránt kissé alulfogalmazott, nem igazán markáns. A három remek színésznő – Urbanovics Krisztina, Száger Zsuzsanna és Bartsch Kata – aprólékos, alapos és érzékeny helyzet- és jellemfestése közben sokszor elsikkad a lényeg. Az azonban világos, hogy mindhármuk élete teljes csődbe fut, miközben mindhárman úgy hiszik és vallják, hogy célba érkeztek. Ketten odakint jómódban élnek, ha nem is boldogok, a harmadik itthon nyomorogva és megháborodva képzeli, hogy megtalálta élete értelmét. Mindegy vagy nem mindegy – ki tudja. Infó: A cikk eredeti változata a 2013.12.28-i Népszabadságban olvasható.

Dermedési pont vélemény - Ványbácsiblog

http://vanyabacsi.blog.hu/2013/12/18/kimenni_elni

2013. december 18. 10:26, julcsifrindt

Kimenni élni

Három nő, három sors, egy kérdés. Menni, vagy maradni?  Nagyon aktuális felvetés a Thália színházban látható Dermedési pont című előadás alkotóitól.

Fotó: Karip Timi
Képeinkért kattintson!

A K.V. Társulat három végletekig különböző nőalakot vázol fel előttünk bő egy órában. A színésznők improvizációja alapján készült előadás szélsőséges karakterekkel ugyan, de igyekszik mímelni a középkorú nők aktuális problémáit. A történet szempontjából rendkívül izgalmas, ám színészi bravúroktól mentes előadást láthatunk Rába Roland rendezésében.
Stefi (Urbanovits Krisztina) negyven körüli, egyedülálló nő. Szeretne megismerkedni valakivel, de nem tud, mert a barátnői, Berta (Bartsch Kata) és Klaudia (Száger Zsuzsanna) állandóan a nyakán lógnak. Az élete abból áll, hogy főz barátnőire, hallgatja sirámaikat, pasizós történeteiket, terelgeti, nevelgeti őket, mintha a gyerekei lennének. Az előadás első húsz percében három tinédzser korában megragadt nő életébe pillanthatunk bele, akik úgy élnek együtt, mint a gimi után közös albérletbe költözött egyetemisták.
Realisztikus díszletet építettek fel a Thália Stúdiószínházában, ügyelve a legapróbb részletekre is. A kávé illata betöltötte a nézőteret, a cselekmény bonyolódása közben megfőtt az ebéd, elkészült a desszert, hosszú csöndek szakították félbe az előadás menetét, mindez az életszerűség megteremtésének reményében. Számtalanszor azonban a valóság felmutatása helyett szimbólumokat alkalmaztak, lerombolva ezzel azt a valóságérzetet, amit már akkor elkezdtek építeni, mikor a néző belépett a színházterembe.
Stefi tett-vett a konyhában, miközben a televízióból felvételről beszélt magáról, és barátnőiről. A nézőtér döbbenten figyelte, mikor Stefi a síkképernyős LCD monitorról önmagára pillantott a színpadon. Rába Roland valószínűleg nem sejtette, hogy milyen erős hatást gyakorol a nézőre egy új médium bevonásával. Vártuk, hogy mikor fog újra felbukkanni ez az elem, de hiába.

Fotó: Karip Timi

Berta készül Londonba, a következő jelenetben ellenben Klaudia fogadja látogatóba érkező barátnőit londoni lakásában. Vacsorával várja a két nőt, látszólag minden rendben, de mikor már harmadjára érdeklődnek a férje után, körvonalazódik, hogy semmi sem az, aminek látszik. A modellmunkáról kiderül, hogy pornó, a férjről, hogy már nincs meg, a csodálatos Londonról pedig, hogy közel sem tökéletes. Sok külföldre vágyó félelme igazolódik be Klaudia sorsában. Miután elszakadt otthonától egy jobb élet reményében, az új környezetben szükségszerű csalódások, és bukások sorozata fogadta. Mindent előröl kellett kezdenie. Történetében nem az egyedüllét a hangsúlyos, a család és barátok nélküli élet, hanem a „nem idevalóság” érzése, amit egy idegen országban kénytelen megtapasztalni az ember. Stefi próbálja rábeszélni, hogy térjen velük haza, és ekkor hangzik el a mondat Klaudia szájából, amely talán minden külföldre távozó ember szájából elhangozhatna, aki a kezdeti nehézségek után mégis kint maradt. „Nem mehet haza, ahol mindenkit felemésztenek a sötét gondolatok. Ki kell jönni élni.” Londonban megvan minden lehetőség, ami az élethez kell. Csak meg kell találni. Ez inspirálja Bertát is arra, hogy Klaudiánál húzza meg magát, amíg nem talál munkát Londonban. Stefit is próbálják meggyőzni, ő azonban hajthatatlan. Magyarországon képzeli el a jövőjét.
Ezen a ponton kellett volna kibontakoznia az előadás drámaiságának, Stefi történetének. A gyermekeiként szeretett barátnői elmentek, kirepültek a fészkéből, egyedül maradt. Gyermekeit elveszítette, s ezt egy idegen ország hibájának tudta be. „Örökbe fogadta” tehát a nemzetet. Magyarországot.  A két barátnő hazalátogatásának alkalmával kiderül, Stefi nem dolgozik, felemészti a kosz és a bogarak, de ő mindezekkel nem foglalkozik, teljesen elhagyta magát. Kulcsjelenet Stefi pszichéjének megértése szempontjából, mégis folyamatosan összezavarják a nézőt Stefi félvállról vett válaszaival, nemtörődömségével. Mindezek inkább egy sértődött kamasz önérvényesítési kísérleteinek, nem egy gyermekeit, majd önmagát elvesztett, őrület határán egyensúlyozó nő megnyilvánulásainak tűnnek. Emiatt egyáltalán nem lett előkészítve a drámai végkifejlet.
Végig nagy probléma volt a színészi játékkal. Az előadás első harmadában a poénok egyáltalán nem ültek. Le lehetett olvasni a színészek arcáról, hogy hol kellene a közönségnek felnevetnie, de a nevetés helyett néma csönd ült a nézőtérre. Mindhárom színésznőnél, de leginkább Száger Zsuzsannánál lehetett megfigyelni, amint kínlódik a testével. Görcsösen, össze-vissza gesztikulált, mintha éppen most improvizálná a jelenetet. (Az előadás valóban improvizáció alapján készült, de ennek nem lett volna szabad tükröződnie a színpadon.)

Fotó: Karip Timi

A nagyszerűen építkező történet, és kibontott cselekmény miatt azonban érdemes megnézni ezt az előadást. Folyamatosan fejlődnek a karakterek, melyek nagyon különbözőek, és szélsőségesek. Mindhármuk személyisége és élete bejár egy ívet a történet során. Az előadás végére még a rossz színészi játékról is elfeledkeztem, olyan kíváncsi lettem a végkifejletre. Sajnos nem mutatták be Stefi őrületét, ezért a drámai vég kissé komikussá vált, és hatásvadászra sikerült a befejezés is. A józan eszét elvesztett nő meggyilkolja barátnőit, majd kettejük között ülve végigpásztáz a közönségen: „Hazahoztuk gyermekeinket. Többet már nem veszíthetünk el, ugye?” Majd a visszhangzó „ugye?” kérdések alatt lemegy a fény.
Hát, engem nem rázott ki a hideg.

thália rába roland dermedési pont

Indul az új év - 2014

Mi várható az új évben? 2014 januárban újra látható a Dermedési Pont c. friss bemutató, a Gardénia Hévízre látogat, de a Budapestiek sem maradnak le róla. És 12 hét a Marczin.
A januári műsor:

január 10                Gardénia                Hévíz 19h
január  15               Dermedési pont     Thália, Arizona Stúdio   19:30
január   29              Gardénia                Spinnoza  19:00
január   31              Dermedési pont      Thália, Arizona Stúdio   19:30  az előadás után Kritikus Óra

December 16 - 12 hét feldolgozó foglalkozás a Kodályban

12 hét a Marczin - 2013 december 10 - 11h

Újra 12 hét. A március 25-i bemutató után ismét 12 hét a Marczin. Felújító próbák, húzások, változtatások. Egy új előadás került színre december 10-én.
Pillanatképek az ékszakai felújítópróbáról:

ATV interjú - Dermedési pont

http://www.atv.hu/videok/video-20131204-dermedesi-pont-a-thaliaban

Dermedési pont a Tháliában

Az ATV Start vendége Rába Roland rendező és Urbanovits Krisztina színművész, a K.V Társulat alapítója.

atv.hu

Dermedési pont - Török Ákos kritikája 7 óra 7

NÉZŐPONT

Dermedési pont (K. V. Társulat, FÜGE (Függetlenül Egymással))

0.00/0

• 1
• 2
• 3
• 4
• 5
• 6
• 7
• 8
• 9
• 10

7óra7	4 pont
Idő	1 óra 20 perc, szünet nélkül

Szétszóródva

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Dermedési Pont - Bartsch Kata

A roncsolt honi közérzetet csak csupán egy baráti társaság belügyein keresztül bemutatni nagyon izgalmas, ugyanakkor nagyon nehéz vállalás. Izgalmas gondolat, mert nem mindig vesszük észre, ahogy a nagyközösségi szemetes kuka a legszűkebb köreinkig bepiszkít, és kitekintés helyett a mellettünk lévőket lakjuk le a megváltásért. Nehéz feladat, mert a társadalmi léptékű koszlottságot a tágabb környezetre való utalások nélkül, vagyis kizárólag a tüneteken keresztül érvényesen ábrázolni komoly színészi és talán még komolyabb dramaturgiai kihívás. ADermedési pontban ennek a kihívásnak sem a dramaturgia, sem a színészek nem tudnak megfelelni.

Adott három jó barátnő valahol Kétvölgy és Tiszakóród, a hétköznapi lehangoltság és a patológiás szomorúság között. Negyvenesek, akik közül az egyikük (Berta) sós-kesernyés humorral és merev bizalmatlansággal egyedül maradt háziasszony, másikjuk tinédzser korszakát messze túlnyújtó, bármire bátor szingli, és valahol kettejük között áll a bipolaritás felé araszoló, lelkesedni, kétségbeesni és együttérezni egyformán képes harmadik. Nem tudni, hogyan kerültek össze, de egymást támogató közösségük magától értetődő: szókimondó őszinteségükből, különbözőségükből és érzékenységükből fakadó összekoccanásaik mindig megoldódnak. A legújabb kiskarambol akkor történik, amikor kiderül, hogy barátnői – Berta tudtán kívül – a külföldre költözés gondolatát dédelgetik egymásban.

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Dermedési Pont - Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata

Hiába telnek és múlnak a percek, Daróczi Sándor szögletes hangulatú, hűtőmágnesek tucatjaival személyessé tett és élelmiszeres flakonok elvágólagos rendjétől kényszeres, szellősre hagyott amerikai konyháját nem töltik fel a játszók. Ennek egyik hozadéka, hogy az itthonlét otthonosságának hiánya érzékletessé, vagyis az elmenetel igénye elemi szinten is átélhetővé válik. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a külföldi helyszín csupán egy London feliratban tér el a hazaitól, a puszta díszlet megfogalmazza az előadás egy központi kérdését, hogy tényleg jobb-e nyugaton, és ha igen, mitől jobb, mint itthon.

A kérdés költői marad, és elsőként azért, mert a játszók nem válnak közösséggé. Sem egy kibeszéléseivel jól működő, sem egy elhallgatott problémákkal terhelt baráti közösség atmoszférája, sem a kettő életszerű elegye nem jön létre, annak ellenére, hogy a többszöri találkozások során mind a kibeszélések, mind az elhallgatott sérelmek sorra megjelennek. Bartsch Kata megoldja az előbb lazán maradt, majd később Londonban felkupálódó barátnő szerepét, és Urbanovits Krisztina is egészet alkot a sértettségeit hordozó, flegma poénok mögé bújó Bertával. Hármójuk közül talán Száger Zsuzsanna kapja a legnehezebb feladatot az érzelmi hullámokon ide-odasodródó, megállni látszó, majd továbbcsúszó jó barát szerepében: játékában az egyenként sem mindig eltalált színek sem egyetlen ember érzékenységeként, sem egy szétforgácsolódó személyiségként nem állnak össze.

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Dermedési Pont - Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata

Ebben a szétszóródott együttlétben felmerülnek az élet olyan kis és nagy kérdései, mint a pasik a péniszükkel és azon túl, a semmire beszűkült kilátások, a gyermekvállalás, vagy hogy mi kell egy jó gaszpaccsóba, és bizonyos témák elharapása akár még feszültséget is jelez, mindez az előadás során mégsem válik drámává (vagyis színházi történéssé). A valós beszélgetésekből hétköznapira stilizált, leginkább gondolatklisékből felépülő szöveg, illetve az ívek és találkozási pontok nélküli, pszicho-realista játékmód metszete nem bizonyul termékenynek. A színészi összjáték híja miatt hiányzik a valódiság élménye, ezért az előadás nem tud közelíteni a nézőhöz, és mivel a megfogalmazásai, témafelvetései sem kellően izgalmasak, az aktív gondolkodás távolságába sem tudja magát eltolni tőlünk. Ezáltal a kivándorlás kérdésének a megszokottnál intimebb nézőpontból való megközelítésével és egy női baráti társaság finomrajzára tett kísérletével, vagyis a kiindulópont vitathatatlan sajátértékei ellenére az előadás megreked London és Magyarország között – a folyamatosan bágyadó színházi nézelődés senkiföldjén.

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Dermedési Pont - Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata

Mi kell ahhoz, hogy elmenjen valaki, és mi, hogy maradjon? Jobb-e akár Magyarországon, akár külföldön? Mit visz magával az, aki elmegy, avagy egyáltalán el lehet-e menni itthonról? Ez utóbbi kérdést végül egy nem várt fordulattal húzza alá az előadás, és bár ez a csattanó építeni látszik egyfajta őt megelőző dramaturgiai csendre, a csend most túlságosan is halkra sikerül. Ráadásul megalapozás híján a végső meglepetés nem dermedést okoz, ami társadalmi önmagunkba nézésre késztethetne, legfeljebb felkapjuk rá a fejünket. Hoppá, mondjuk, de már a ruhatárhoz jutás optimális stratégiáján jár az eszünk. Kár, mert a téma aktuális.

Török Ákos, 7óra7, Dublin

2013. december 6., 07:07

Dermedési POnt - Kovács Bálint kritikája Egyfelvonás ORIGO

http://egyfelvonas.postr.hu/vigyel-magaddal-turo-rudit-angliaba

Vigyél magaddal Túró Rudit Angliába

2013 12 08. 11:10 - Kovács Bálint

0 KOMMENT

0 REBLOG

0

0

Rába Roland - Zöldi Gergely: Dermedési pont (a K.V. Társulat és a Füge Produkció bemutatója)

Olyan témáról szól a K.V. Társulat új bemutatója, ami itt és most mindenkit foglalkoztat, ami aktuális, valós és fontos kérdés - ettől pedig a néző kapásból jóindulatot érez az előadás felé. Azonban a Dermedési pont végül cserben hagy, mert nem mond el semmi újszerűt arról, hogy miért vándorolnak ki az emberek Magyarországról, hogy megoldás-e ez bármire, vagy hogy mit lehet tenni ellene.

Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata - Fotók: Kállai-Tóth Zsanett

Pedig az érezhetően a három színésznő - Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna és Bartsch Kata - improvizációiból is táplálkozó előadás friss, élő és élénk, mint angolna a szakadt halászhálóban. Három régi barátnő néhány találkozójából és beszélgetéséből áll össze a darab, és a színészek Rába Roland rendezésében tényleg meg tudják teremteni a szituációk - közös főzés, konyhai dumálás - életszerű hangulatát, igazi baráti légkört tudnak létrehozni a színpadon is.

Bartsch Kata, Száger Zsuzsanna

Urbanovits a földhöz ragadt, pragmatikus nő (nem csoda, hogy az ő konyhája a találkozók helyszíne), aki mindenkit óva int a túlzott kalandozástól, legyen az akár egy ketrecharcos pasi vagy egy spontán kivándorlás. Bartsch Kata az ő ellentéte (ketrecharcos pasival és spontán kivándorlási ingerrel), laza és látszólag felelőtlen - de a színésznő pontosan megmutatja, hogy a felszín csak leplezi az akut önkép-keresési problémákat. Száger Zsuzsa pedig a mosolygó harmadik, aki mindenkivel elhiteti, hogy az ő oldalán áll, és akit éppen ezért szinte nem is tartanak önálló személynek. Száger inkább a szélsőségesebb állapotokat tudja nagyon hihetően játszani, míg a hétköznapi mondatokat nem mindig találja meg magában - Urbanovits pedig épp fordítva, tényleg emberből és nem színészből beszél a legtöbbször, viszont ő a kilengéseknél tűnik mesterkéltebbnek. Bartsch Kata jól egyéníti ezt is, azt is; minden helyzetben remek.

Bartsch Kata 

És jók a szituációk, ismerősek a konfliktusok és a jellemek is - de idővel Rába ki akarja futtatni a darabot valahová, csak az nem látszik egyértelműen, hogy hová. Előbb a tévében szólalnak meg egyszerű utcai járókelőnek tűnő egyszerű utcai járókelők, hogy olyan ezerszer és ezerszer hallott közhelyeket mondjanak el újra, mint hogy "külföldön sem jön össze mindenkinek" vagy "majd ha itthon is meg lehet élni takarításból, itthon maradok". Aztán előbb az egyik, majd egy másik szereplő is emigrál; egyikük élete gyökeresen felfordul emiatt, a másikuk viszont végre megtalálja önmagát - de mindketten élvezik az új életet, még ha a Túró Rudi meg a tejföl hiányzik is nekik. A harmadik viszont beleőrül a magányba vagy az itthoni kilátástalanságba, hogy ezáltal egy abszurd lezárással Rába valami olyasmit mondjon el, hogy jelenleg nincs működő megoldás arra, hogy megálljon a kivándorlási hullám. Ezen kívül pedig akarva vagy akaratlanul, de egyértelműen állást foglal egy ennél bonyolultabb kérdésben, és azt sugallja, hogy aki elmegy, az végül biztosan jól fogja érezni magát, aki itt marad, annak meg harangoztak.

Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Urbanovits Krisztina 

Egy ilyen leegyszerűsítő magyarázattal pedig akkor is nehéz lenne mit kezdeni, ha rendesen ki lenne fejtve, és valóban a történet korábbi részeiből következne - de ez nincs így. Így pedig, életszerű játék és jó színészek ide vagy oda, csak azt érezni, hogy valamit valaki mondani akart nekünk, de hogy mit, azt nemhogy mi nem értjük, de talán ő maga sem tudja.

Címkék: k.v. társulat, rába roland, zöldi gergely, dermedési pont



Dermedési POnt - Tarján Tamás kritikája a Revizoron

http://www.revizoronline.com/hu/cikk/4816/raba-rolandzoldi-gergely-dermedesi-pont-k-v-tarsulat-fuge-thalia-arizona-studio/

PÁNIK

Rába Roland–Zöldi Gergely: Dermedési pont / K. V. Társulat – Füge (Thália, Arizona Stúdió)

2013.12.04.

Konyhafilozófia nem nyújt receptet életproblémákra. Három konyhafilozófia kevesebb, mint egy. Antihősnőink a konyhából indulnak és oda térnek vissza, nagy kör-tanácsadásban osztva meg egymással gondjaikat és gondolataikat. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

A három nő olyannyira egy, hogy a színlapon még szerep szerinti nevük sincs feltüntetve – csak a diskurzus, szócséplés során szólítják néven egymást –, sBartsch Kata, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina színpadi egyéniségként érdekesebb, tartalmasabb is, mint a figurák, amelyeket (valamelyest bizonyára testre szabva) számukra írtak. 

Urbanovits az inkább érzelmi, mintsem intellektuális telítettséget futtatja az előbb serény mozgású, utóbb kórosan lelassuló, anyáskodó nőalak orra fölött meg-megjelenő két függőleges ráncba, a homlok felhőibe. Vele, a tipikus, hiába tip-top irodalmi szinglivel ellentétben Száger hétköznap is partira öltözve, vibrálva mutatja meg a szexuálisan mindig ugrásra kész, ám valójában nem eroto-alapállású, kapcsolataiban is magányos barátnőt.  Bartsch a lezser extrémnő (csak az imént történt, hogy kocsijával „majdnem elgázolt egy vonatot”), a dzsogging- és a hátizsák-korszakot maga mögött hagyva ő megy át a legnagyobb fokú külső változáson. Londontól Budapestig is piros estélyiben és tűsarkúban utazik a repülőn, vagy a landolás utáni átöltözés lett a legfontosabb számára. Ám belső iránytalansága a három (konyhai) epizód szaggatott cselekményideje alatt sem vált a női macsó igazi, uralt én-tudatába. Inkább csak megjátssza beérkezettségét. Ahogy – hol indokoltabban, hol és legtöbbször indokolatlanul – a másik kettő is a mellébeszélésben, fantáziálásban, szlogen-ismétlésekben és verbális agressziókban keres menedéket. 

Urbanovits Krisztina

Nem valószínű, hogy a Dermedési pont egyik írójának, a rendezést is jegyző Rába Rolandnak ne jutott volna eszébe első, 2009-es, sikeres rendezése, a Pánik (Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad), melybe színészként mindjárt a premieren be is kellett ugrania. (Érdekes névparadoxont előidézve, mert Mika Myllyaho darabját a közreműködő művészek becézett magyar nevéhez igazították. Arra a szövegmódosításra már nem volt sebtében lehetőség, hogy Tomi és Robi – Szabó Kimmel Tamás és Marton Róbert – a Miklós Marcellt váltó Rába Rolandot Marci helyett Rolinak szólítsa, ezért végig „Marcizták”.) A finn író színműve három férfira, rokonra-barátra íródott. Egyikük épp az idegszanatóriumból jött, s közös jellemzőjük: mindhárman egymás idegeire mennek. Az üvöltözés és káromkodás közepette is szemérmes összetartozással, segítő szándékkal, mert azért szeretik és értik ők egymást. Testvérek, barátok.

Rába Roland és Zöldi Gergely szövegkönyve valami hasonló, női kiadásban. Az elején prológusszerűen el is hangzik: a szeretetről lesz szó. A három nő egyike aligha kerülheti el a végén az ideggyógyintézetet, a másik kettő is ott áll megfürödve, tehetetlenül. Vagy nem állnak, hanem fekszenek, nem „megfürödve”, hanem vérben ázva? A néhány ügyes fordulattal és bemondással feldobott szünet nélküli minidráma befejezése igyekezne elrugaszkodni a csipetnyit ironizált közhelyek földhözragadtságából a thrilleres látomás fenyegetőbb világába, noha az előadás maga sem dönti el, a társalgási, sőt csacsogási színmű után búcsúzóul milyen hangfekvést válasszon.

Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Egyezik a Pánikéval a díszlet- és jelmeztervező személye is.Daróczi Sándor az öltözékekben pontos, a kellékekben találékony. A realisztikus küllemű minőségi konyhát elcsúfítja, hogy a vízcsapba kerti locsolócső vezeti be a vizet és műanyag dézsa vezeti le. Nem gond, ha ez a nézőnek szembe tűnik? Akkor az egészet másként kellene prezentálni, kevesebb valóságfényképező színészi „rádolgozással”, a fölösleges repetitív mozzanatokat elhagyva, groteszkebbre fogva a helyenként vaskos, keserű, már-már szociologizáló tényeket is.

Rába Rolandon kifogott a mozgássorokat bénító („dermesztő”), megkötő térképzés (a konyhai pult előtt méterekkel egy bőrkanapé várja a szereplőket). A pult alá beszorított, eltüntetett-előszedett tárgyak, a pult(-paraván) mögött néha zsúfolódva, együtt sürgő és deréktól fölfelé látszó színészek a bábszínház sajátos dimenzióit is belevihették volna a kevés színnel élő megjelenítésbe. Az illusztratív, tér- és időkitöltő elemek (egy sárga TAXI-lámpa, a videó-bejátszás képei stb.) ugyancsak passzívak, lomhák, különösebb képzettársításokra a zenei aláfestés sem ragadtat.

A látlelet a felszínesség alól is kiolvasható. Látunk három átlagos nőt, még nem az ÖTYE-korban (a Rövidítésszótárban is megtalálható a négy karakter feloldása: Öreg Tyúkok Egyesülete), de FÖTYE-ként (létrehozhatnák a Fiatal Öreg Tyúkok Egyesületét). Látjuk és értjük hármuk különféle és mégis egy életfélelmét, életkudarcát, és a legjobb percekben megszólal a felismerés: nem biztos, hogy az „innen el kell menni” segít, London sem fenékig tejfel. Ha vissza kell jönni, ide, az sem könnyebb. Van az úgy – úgy van az –, hogy az élet nem festi fel nagy kék jelzéssel a kiutat.

Szerző: Tarján Tamás

Címkék: Bartsch Kata, Füge, K.V. Társulat, Rába Roland, Száger Zsuzsanna, Thália Színház, Urbanovits Krisztina

Szerző:  Rába Roland, Zöldi Gergely 
Rendező:  Rába Roland
Játsszák:  Bartsch Kata,  Száger Zsuzsanna,  Urbanovits Krisztina
Díszlet és jelmez:  Daróczi Sándor
Videó:  Mészáros Katalin
Rendezőasszisztens:  Lippai Krisztina

Súgólyuk - Bartók Rádió Kiss Bea beszélgetett a K. V. Társulat tagjaival

http://hangtar.radio.hu/bartok#!#2013-11-30

10:45:33

Nekünk gazpacho kell - INDEX

http://index.hu/kultur/2013/11/29/nekunk_gazpacho_kell/

Nekünk gazpacho kell

• kalasgy

2013. november 29., péntek 17:54 | 

Három nő összejön, főzik a levest és beszélgetnek. Sejthető, hogy a békés szituációból hamarosan lelki zűrzavar lesz, de a K.V társulatnak és Rába Rolandnak köszönhetően mindezen hatalmasakat röhöghetünk.

Címkék

rába roland, thália színház, függetlentársulat

Rába Roland, ahogyan a nekünk adott interjúban is elmondta, nagyon szeretett volna már nőkről készíteni egy darabot, mert úgy érzi, ritkán nézzük a társadalmi problémákat női szemszögből. Rendezett már a Nemzetiben és Radnótiban is, független társulattal azonban ez az első rendezése, a kizárólag nőkből álló K.V. (Külön Vélemény) társulat inspirálására.

Saját élmények

Rába Roland elmondása szerint a húgán keresztül testközelből tapasztalta meg, mennyivel nehezebb a döntés sok kérdésben egy nőnek, mint egy férfinak. „Az egyik húgom kint él Angliában, és nagyon sokat beszélünk arról, hogy mennyire hiányzik neki, hogy hazajöjjön, de amikor itt van, akkor mennyire elmenne. A darab egyik kérdése, hogy miért akarunk elmenni, vagy, ha itt maradunk, akkor itt leszünk-e hagyva. De nemcsak erről szól a darab, hanem elsősorban a nőkről és a problémáikról." A K.V társulat pedig a másik alapötletet hozta a darabba: az ő fejükben egy olyan történet fogalmazódott meg, hogy három régi barátnő együtt él, egyiküknek nincs munkája, ezért egy főzőtanfolyamot indítanak.

Képeinkért kattintson!Fotó: Karip Timi

Rába Roland a munkanélküli lányt és a főzést meghagyta, az egész darab egy konyhában játszódik, - nem véletlenül, hiszen a legtöbb nőnek a gasztro-őrülettel is fel kell vennie a versenyt. A darabot azonban nem írta meg senki, és ez benne a legjobb. A színészek (Bartsch Kata, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina) többszöri improvizációiból született meg a szövegkönyv, amelyet végül Zöldi Gergely gyúrt egységes egésszé. Rába minden próbát felvett magnóra majd mindig újra hallgatva kiszűrte, melyek azok a témák és beszélgetések, amelyek nem kellenek, melyek maradjak, vagy éppen legyenek dominánsabbak.

Ketrecharcos és társai

A felszínen minden békés és vidám: összejönnek a csajok, fő a gazpacho, de ahogy az már lenni szokott, szépen lassan előtörnek a mélyből a rejtegetett dolgok: a munkanélküliség, a pénz hiánya, az alkohol, a szex, sőt egy ketrecharcos is. Az erős párbeszédek és a női gondolatok közben végig kísért a mai magyar társadalom egyik legfontosabb kérdése: menni vagy maradni? Elmenjen-e Londonba az, aki itthon nem boldogul? Elmenjen-e egy olyan helyre ahol nem csak a családja, meg a Túró Rudi, de még a nyamvadt hetes busz is hiányzik neki, viszont legalább pénzt keres? Bár a darabnak kétségkívül ez a legfontosabb kérdése, - amit még videóbejátszások is igyekeznek erősíteni, - mégsem erről szól, a történetet és az egész 80 percet sokkal inkább elviszi a három zseniális színésznő és a párbeszédeik. A nők életének központja Stefi (Urbanovits Krisztina ) lakása, ahová barátnői élősködni járnak, kihasználják, mindent elvesznek és megesznek, és soha semmit nem adnak vissza. A lehet-e itthon boldogulni kérdésnél (talán mert ez már egy kicsit túlbeszélt téma) minket sokkal jobban megérintett Stefi alakja, akinek, mint a darabban szép fokozatosan kiderül, határozott jelleme csak egy máz, és valójában jobban függ a magának kialakított anyáskodó szerepétől és élősködő barátnőitől, mint azok tőle. Rába Roland és a színésznők fricskát mutatnak az önmagukat kereső embereknek is, és rámutatnak: önmagunk keresése közben lehet elveszni a legjobban.

Fotó: Karip Timi

Bartsch Katán és Száger Zsuzsannán kissé még keresik magukat a szerepben, utóbbi néha túlzásba viszi a tünci-büncizést, Urbanovits Krisztina azonban olyan zseniálisan hasít végig a darabon, olyan mérnöki pontossággal formálja meg mindkét karaktert, ami neki jutott, hogy öröm nézni. A Dermedési pont már a bemutatón is remek szórakozást nyújtott, még ha kicsit egyenetlen is volt a darab, a némileg döcögős első részt egy erősebb második követte. De ebben a műfajban pont az a jó, hogy ahogyan összeérik a szöveg és a történet, az előadás is egyre jobb lesz.

Rába Rolandot Almodóvar női alakjai inspirálták és az ő filmjeihez hasonló darabot szeretett volna létrehozni, magyar nőkkel a színpadon. Egy olyan előadást, ami komikus, de azért mégiscsak összeszorul a gyomrunk tőle. Szerintünk ez sikerül neki. A Dermedési pont szórakoztató darab, lehet rajta nagyokat röhögni, meg persze drámázni is. De azért ha a későbbi előadásokban még tovább tolódik a hangsúly a humor irányába, az nem lesz baj.

Fotó: Karip Timi

A Dermedési pont további időpontjai: november 29 és 30. Thália Színház / Független Thália Projekt