2013. október 7., hétfő

Gardéniák hétvégéje Temesváron - október 12/13

Kétszer négy nő
Gardéniák hétvégéje Temesváron

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban vendégszerepel október 13-án vasárnap este 19 órától a budapesti K.V. Társulat Elżbieta Chowaniec: Gardénia című előadása, Pelsőczy Réka rendezésében. A színház OFF programjának részeként megtekinthető előadást megelőzően, október 12-én szombaton 19 órától a temesvári társulat nagysikerű Gardénia (r.: Koltai M. Gábor) előadását láthatja a közönség.
2010. november 28-án Pelsőczy Réka rendezésében mutatta be a budapesti Merlin, felolvasószínházi előadás formájában, majd szintén Pelsőczy Réka rendezésében a budapesti K.V. Társulat 2011 november 26-án tartotta Elzbieta Chowaniec: Gardénia című művének magyarországi ősbemutatóját a Thália Színház Új Stúdiójában.  
A magyarországi ősbemutató után 2012 december 7-én a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is bemutatta Elżbieta Chowaniec darabját Koltai M. Gábor rendezésében, aki 2010-ben Shakespeare Ahogy tetszik című művét vitte színpadra a temesvári színházban.
A K.V. Társulat Gardénia előadása után közös beszélgetésre kerül sor a két előadás alkotóival. A beszélgetést Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze és igazgatója vezeti.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Gardénia előadását október 12-én, szombaton este 19 órától tekintheti meg a közönség a színház Studió termében, majd másnap, október 13-án 19 órától ugyanott, a budapesti K.V. Társulat előadása lesz megtekinthető Pelsőczy Réka rendezésében.


Az előadásra a jegyek ára 10 lej, valamint 5 lej leszállított áron. A jegyiroda nyitvatartása: hétfőtől péntekig 16-19 óra között, illetve minden előadás előtt egy órával; cím: Alba Iulia utca 2. szám, telefon: 0356-450.606, e-mail cím: ticket@tm-t.ro. A jegyeket online is meg lehet vásárolni a www.biletmaster.ro és www.tm-t.ro címeken.

Kérjük nézőinket, hogy a lefoglalt jegyeket hétközben legkésőbb az előadás előtti napon, hétvégén legkésőbb az előadás előtt fél órával váltsák ki. Emlékeztetjük Önöket, hogy az előadás megkezdése után a nézőtérre csak szünetben engedélyezett a belépés. Az elkésett nézőinknek sajnos nem áll módunkban visszatéríteni a jegy árát. Megértésüket köszönjük!


Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése