Fotó: Huszár Mona
Valóságszilánkok
A K. V. Társulat márciusban bemutatott új darabja, a Szilánkok, avagy a panyírrögök ismét látható a MU Színházban.
Mi leszel, ha nagy leszel? Ha az embernek 9-12 éves korában teszik fel a kérdést, egészen képtelen, képtelenségében pedig egészen bátor válaszokat ad rá. Aztán ha 20-30 évvel később visszagondol arra, hogy az elképzelthez képest mi is lett belőlünk… na, az az igazi képtelenség. Erről az eltévedésről szól a Szilánkok, avagy a panyírrögök.
A koncepció Száger Zsuzsáé és Urbanovits Krisztináé, ők keresték meg Bánki Gergelyt, Juhász Kristófot és Alice Müllert, akik a darabot írták, illetve Baksa Imrét, aki első alkalommal dolgozott „megrendelésre”. A két színésznő azt akarta megmutatni – természetesen a maguk sajátosan abszurd, kicsit kesernyés, humort azonban nem mellőző stílusában –, amiben élünk. Ha úgy tetszik, a hétköznapi magyar valóságot. Ehhez keresték a szerzőket. Munkamegbeszéléseken és a workshopokon alakult az anyag, ahol Juhász Kristóf megfogalmazásában „borzalmas viták vannak, megiszunk rengeteg kávét, és szerencsés esetben úgy állunk fel utána, hogy előrébb vagyunk”. Kristóf szerint ez hatékony módszer, mert azonnali visszajelzést kap az írókollégától, a színésztől és a rendezőtől. Alkalom a tanulásra, bele lehet helyezkedni a másik helyzetébe, meg lehet ismerni a gondolkodásmódot, így könnyebben kerülhetnek egy hullámhosszra.
Az anyagot írók, színészek és a rendező együtt alakították, formálták, húzták-tömörítették. (A szerzőnek, persze, meg kell tanulnia azzal együtt élni, hogy szövegének bizony saját élete van.) A három szerző három világából kellett szerves új egészet létrehozni, ez pedig a rendező feladata volt. Gergő a struktúra, Kristóf a totális őrület, Alice pedig – Kristófot idézve – „a tavaszi szellő, aki befúj a begőzölt agyú írópasik betonoszlopai közé”. Hogy miben hasonlítanak mégis? Abban, hogy mindannyian szeretik az abszurdot, ennek megfelelően nem kisrealistán közelítik meg azt, ami körülöttünk van, nem is úgy játsszák, hanem a szokatlant keresve megpróbálnak kicsit eltávolodni a valóságtól. Az előadás főhőse egy sikeres orvos, aki a görbe tükörben esszenciálisan tudja megmutatni jelenkori társadalmunk neurózisait, a többiek pedig magatartásformákat képviselnek.
Bár színészként, rendezőként dolgozott már Domokos Lászlóval, Kövesdi Lászlóval, Száger Zsuzsával és Urbanovits Krisztinával Baksa Imre, rendelésre azonban először rendezett. „Ez a legbátrabb előadásom” – fogalmaz, a bátorság pedig az anyag szókimondásában, a vállalt áthallásosságban, az abszurd felvállalásában áll. Az a jó színház, ami sokféle, ha az előadás eklektikus, az egyáltalán nem baj, hiszen a sokféleség több asszociációt enged meg Imre szerint. Ezért is használják hangsúlyosan a zenét. Az előadásban négy dal hangzik el négy stílusban. Szabó Attila zenéjéhez a szöveg ad egyfajta irányt, de ahhoz már rendezői fül kellett, hogy az eleve stilizált opera és musical, a népdalparafrázis és a country – ez utóbbi a rendőr dala – műfaja mellett döntsön.
A Szilánkok, avagy a panyírrögök azonban egyáltalán nem „lila”. Juhász Kristóf szerint a vállalt stíluskavalkád ellenére ez egy teljesen hagyományos dráma: a néző azonosulhat egy szereplővel, izgulhat érte. Az előadás végére pedig az is kiderül, mit jelent a panyírrögök szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése