2012. május 2., szerda
Újra Nagyalásonyban a K. V. Társulat - május 2, 3, 4.
Májusban 3 napon keresztül leszünk Nagyalásonyban, ahol az Általános Iskola alsósaival, és az alásonyi és a dabronyi óvoda kicsinyeivel dolgozunk. Koncentráció, fantázia, kreativitás és játék minden mennyiségben.
2012. április 25., szerda
Közönségtalálkozó az április 29-i Gardénia után! Pelsőczy Rékával és Pászt Patríciával
Gardénia jegyinformáció: www.thalia.hu
vásárlás: Thália Színház Jegypénztár (a színház épületében)(+361) 331-0500 Újra Gardénia a Tháliában április 29-én. Utána pedig közönségtalálkozó! Akikkel találkozni lehet: Pelsőczy Réka rendező Pászt Patrícia fordító és a szereplők: Bartsch Kata Spiegl Anna Száger Zsuzsa Urbanovits Kriszta Kákonyi Árpád Érdemes eljönni!
vásárlás: Thália Színház Jegypénztár (a színház épületében)(+361) 331-0500 Újra Gardénia a Tháliában április 29-én. Utána pedig közönségtalálkozó! Akikkel találkozni lehet: Pelsőczy Réka rendező Pászt Patrícia fordító és a szereplők: Bartsch Kata Spiegl Anna Száger Zsuzsa Urbanovits Kriszta Kákonyi Árpád Érdemes eljönni!
Színházi nevelési programok áprilisban - Vakok iskolája, Vörösmarty Gimnázium, Zöld Kakas Líceum
Áprilisban nagy erőkkel folytattuk a színházi nevelési programot.
Drámaórák a Vörösmartyban, a Zöld Kakasban és foglakozások a Vakok Iskolájában.
12 hét címmel új ifjúsági bemutatóra készülünk, ami a következő évadban kerül színre. De az előkészítő munkálatok már most megkezdődtek. Az új darab témája a kamaszkori teherbeesés, ezt járjuk körül az iskolai foglakozásokon. Helyzetgyakorlatokat és különböző feladatokat csinálunk, amelyekben a diákok hol a kamasszereplőket, hol a felnőtteket(szülők, tanárok, orvosok) képviselik.
Drámaórák a Vörösmartyban:
2012. március 27., kedd
2012. február 20., hétfő
Öregedni képtelen férfias nők és nőies férfiak - Interjú Pelsőczy Rékával a gardéniáról
Gardénia jegyinformáció: www.thalia.hu
vásárlás: Thália Színház Jegypénztár (a színház épületében)(+361) 331-0500
BUDAPEST TERMINÁL Öregedni képtelen férfias nők és nőies férfiak
Interjú Pelsőczy Rékával
Szerző: Vári Sasa | 2012. 02. 20.
Hogyan virágzott a Thália színpadára a Gardénia?
- Tavaly Markó Robert hívott fel, hogy lenne egy felolvasószínházi munka a Kortárs Drámafesztiválon. Küldött négy darabot, hogy válasszak olyat, ami érdekes, aktuális lehet számunkra. A Gardéniát választottam.
Találkoztam a KV Társulattal egy éve (Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata, akikhez akkor Kiss Dia csatlakozott), és annyira jól dolgoztunk együtt, hogy elhatároztuk, hogy jövőre megcsináljuk előadásnak rendesen. A lányok pályázatokat írtak, megkerestük a Tháliát, hogy befogadnák-e a produkciót, és a KDF-től Szilágyi Marit, hogy mit szólna, ha ez lenne a nyitó előadás.
Miért pont ezt a darabot választottad?
- Leginkább egy szerzői instrukció miatt: „Az első egy harminchárom éves gyönyörű nő, a második egy harminchárom éves gyönyörű nő, a harmadik egy harminchárom éves gyönyörű nő, a negyedik egy huszonnyolc éves gyönyörű nő. Azaz egy dédnagymama, nagymama, anya, és az unoka.„
Tetszett ez a stilizáció, hogy nem a kor a lényeg, hogy mindegyik nő egyidős. Ezért egyből izgalmasabb volt, mint a többi darab. Elkezdtünk kísérletezni a szöveggel. Hogyha nem várják ki egymás beszédét a szereplők, – ezek főleg veszekedések – akkor szenzációsan működik, mintha több szólam szólna egymás mellett. A monológok pedig áriák lettek. Szerintem jól áll nagyon a darabnak ez a zenei felfogás.
Nagy Fruzsina jelmeztervező ruháin megjelent a lila szín a dédnagyanyán, aztán egy kék a mamán és az unokán ennek a két színnek a keverése, mit jelentenek ezek a jelzések az előadásban? Egyáltalán, hogyan alakult ki a Gardénia vizuális világa?
- Ez egy folyamat része volt, annyit mondtam, hogy operaénekeseket kell öltöztetnie, először különböző színekben gondolkodtunk, aztán éreztük, hogy a kapcsolódásnak, össze - és széttartásnak meg kell jelennie belül és kívül is. Nem először dolgozok együtt a csodálatos tehetségű tervezővel.
Elżbieta Chowaniec lengyel szerzőnő darabja, négygenerációnyi lengyel nő drámája. Van ebben a témában valami fontos?
- Talán azért lehet fontos ez a darab, mert egyrészt kiemeli a tipikusságokat, a motívumokat, amikre azt is mondhatnánk, hogy közhelyesek, de teremt egy érdekes távolságot is, valamint humorral tekint erre az egész borzalomra, amit úgy hívunk, hogy család. Lerombolja az ezzel kapcsolatos hazugságainkat.
Milyen borzalomra, a hisztériára?
- Igen, például arra is. „A nő sosem feledkezhet meg arról, nő…” - vannak a darabban ilyen mondatok. Fontosnak tartom a saját nőiségemet megélni, megérteni az anyukámat, a testvéremet, a női sorsokat körülöttem, de nem kívánok a nők szószólója lenni. Sőt! Rémesnek tartom magunkat.
Például?
- Rémesen erőszakosak, hisztérikusak, akaratosak vagyunk. Birtokolni akarunk. Nagyon sokszor mi magunk is hozzájárulunk, hogy ellehetetlenítsük a hagyományosan vett férfiviselkedés létezését, irányítani akarunk, feleslegessé tesszük az embereket magunk körül. Nagyon felgyorsultak a társadalmi változások az emancipáció kezdete óta.
Követnie, reflektálnia, purgálnia kell-e egy színdarabnak, előadásnak? Szerinted feladata a művészetnek mindez?
- Egyre több a válás, nők nevelik a fiúgyerekeket, akik nem találkoznak nap, mint nap férfiakkal, illetve férfi viselkedésmintákkal, hanem nők között élnek. Anyjuk, nagyanyjuk, óvónénik, tanítónénik. Nincsenek vagány dolgok az életükben, csak kapják folyamatosan ezt az érzelmi hullámzást, ezt az állandó tébolyt, amit egy nő képes magából kihozni.
A Gardéniát nézve többször is azt éreztem, hogy megidézted Pedro Almodóvár látószögét, világát? Így van?
- Nagyon. Vannak rendezők, akik nagy hatással vannak rám, meghatározó Woody Allen, Bergman, Fellini. Vizuálisan érintenek meg.
Almodóvar nem bűntényként tekint arra a folyamatra, ahogy a női-férfi szerepek változnak, szerintem ő egy természetes, elfogadható és szükségképpen fellelhető tézist lát, valami olyasmit, hogy téboly ide, téboly oda, azért csodálatos mindenféle viselkedés, legyen az férfiasan nőies vagy nőiesen férfias, nem?
- Hozzám is közel áll ez az elfogadó álláspont. Az Élet úgy gyönyörű ahogy van. Fájdalmakkal együtt.
Látsz bármiben esély a tébolyt felszámolására? Közösségi oldalak? Színház? Művészetek? Oktatás? Természet vagy tudomány?
- Valahogy infantilis, hogy az emberek 35 évesen mackóval alszanak, mintha nem tudnának az elveszett gyerekkorból kiszakadni, egy ideát, álmot kergetnek, kergetünk mindannyian.
Neked milyen álmod van? Olvasmányélmény, filmes élmény, amit szeretnél megrendezni?
- Most a MUSIQUE, MUSIK, MÚSICA előadásra készülünk, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Katona József Színház és a Művészetek Palotája közös bemutatójára, valamint nagyon szeretnék az öregedésről csinálni egy előadást, dokumentumszerűen. Vannak még terveim, amik megvalósulnak majd , ha eljön az idejük.
vásárlás: Thália Színház Jegypénztár (a színház épületében)(+361) 331-0500
BUDAPEST TERMINÁL Öregedni képtelen férfias nők és nőies férfiak
Interjú Pelsőczy Rékával
Szerző: Vári Sasa | 2012. 02. 20.
Hogyan virágzott a Thália színpadára a Gardénia?
- Tavaly Markó Robert hívott fel, hogy lenne egy felolvasószínházi munka a Kortárs Drámafesztiválon. Küldött négy darabot, hogy válasszak olyat, ami érdekes, aktuális lehet számunkra. A Gardéniát választottam.
Találkoztam a KV Társulattal egy éve (Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata, akikhez akkor Kiss Dia csatlakozott), és annyira jól dolgoztunk együtt, hogy elhatároztuk, hogy jövőre megcsináljuk előadásnak rendesen. A lányok pályázatokat írtak, megkerestük a Tháliát, hogy befogadnák-e a produkciót, és a KDF-től Szilágyi Marit, hogy mit szólna, ha ez lenne a nyitó előadás.
Miért pont ezt a darabot választottad?
- Leginkább egy szerzői instrukció miatt: „Az első egy harminchárom éves gyönyörű nő, a második egy harminchárom éves gyönyörű nő, a harmadik egy harminchárom éves gyönyörű nő, a negyedik egy huszonnyolc éves gyönyörű nő. Azaz egy dédnagymama, nagymama, anya, és az unoka.„
Tetszett ez a stilizáció, hogy nem a kor a lényeg, hogy mindegyik nő egyidős. Ezért egyből izgalmasabb volt, mint a többi darab. Elkezdtünk kísérletezni a szöveggel. Hogyha nem várják ki egymás beszédét a szereplők, – ezek főleg veszekedések – akkor szenzációsan működik, mintha több szólam szólna egymás mellett. A monológok pedig áriák lettek. Szerintem jól áll nagyon a darabnak ez a zenei felfogás.
Nagy Fruzsina jelmeztervező ruháin megjelent a lila szín a dédnagyanyán, aztán egy kék a mamán és az unokán ennek a két színnek a keverése, mit jelentenek ezek a jelzések az előadásban? Egyáltalán, hogyan alakult ki a Gardénia vizuális világa?
- Ez egy folyamat része volt, annyit mondtam, hogy operaénekeseket kell öltöztetnie, először különböző színekben gondolkodtunk, aztán éreztük, hogy a kapcsolódásnak, össze - és széttartásnak meg kell jelennie belül és kívül is. Nem először dolgozok együtt a csodálatos tehetségű tervezővel.
Elżbieta Chowaniec lengyel szerzőnő darabja, négygenerációnyi lengyel nő drámája. Van ebben a témában valami fontos?
- Talán azért lehet fontos ez a darab, mert egyrészt kiemeli a tipikusságokat, a motívumokat, amikre azt is mondhatnánk, hogy közhelyesek, de teremt egy érdekes távolságot is, valamint humorral tekint erre az egész borzalomra, amit úgy hívunk, hogy család. Lerombolja az ezzel kapcsolatos hazugságainkat.
Milyen borzalomra, a hisztériára?
- Igen, például arra is. „A nő sosem feledkezhet meg arról, nő…” - vannak a darabban ilyen mondatok. Fontosnak tartom a saját nőiségemet megélni, megérteni az anyukámat, a testvéremet, a női sorsokat körülöttem, de nem kívánok a nők szószólója lenni. Sőt! Rémesnek tartom magunkat.
Például?
- Rémesen erőszakosak, hisztérikusak, akaratosak vagyunk. Birtokolni akarunk. Nagyon sokszor mi magunk is hozzájárulunk, hogy ellehetetlenítsük a hagyományosan vett férfiviselkedés létezését, irányítani akarunk, feleslegessé tesszük az embereket magunk körül. Nagyon felgyorsultak a társadalmi változások az emancipáció kezdete óta.
Követnie, reflektálnia, purgálnia kell-e egy színdarabnak, előadásnak? Szerinted feladata a művészetnek mindez?
- Egyre több a válás, nők nevelik a fiúgyerekeket, akik nem találkoznak nap, mint nap férfiakkal, illetve férfi viselkedésmintákkal, hanem nők között élnek. Anyjuk, nagyanyjuk, óvónénik, tanítónénik. Nincsenek vagány dolgok az életükben, csak kapják folyamatosan ezt az érzelmi hullámzást, ezt az állandó tébolyt, amit egy nő képes magából kihozni.
A Gardéniát nézve többször is azt éreztem, hogy megidézted Pedro Almodóvár látószögét, világát? Így van?
- Nagyon. Vannak rendezők, akik nagy hatással vannak rám, meghatározó Woody Allen, Bergman, Fellini. Vizuálisan érintenek meg.
Almodóvar nem bűntényként tekint arra a folyamatra, ahogy a női-férfi szerepek változnak, szerintem ő egy természetes, elfogadható és szükségképpen fellelhető tézist lát, valami olyasmit, hogy téboly ide, téboly oda, azért csodálatos mindenféle viselkedés, legyen az férfiasan nőies vagy nőiesen férfias, nem?
- Hozzám is közel áll ez az elfogadó álláspont. Az Élet úgy gyönyörű ahogy van. Fájdalmakkal együtt.
Látsz bármiben esély a tébolyt felszámolására? Közösségi oldalak? Színház? Művészetek? Oktatás? Természet vagy tudomány?
- Valahogy infantilis, hogy az emberek 35 évesen mackóval alszanak, mintha nem tudnának az elveszett gyerekkorból kiszakadni, egy ideát, álmot kergetnek, kergetünk mindannyian.
Neked milyen álmod van? Olvasmányélmény, filmes élmény, amit szeretnél megrendezni?
- Most a MUSIQUE, MUSIK, MÚSICA előadásra készülünk, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Katona József Színház és a Művészetek Palotája közös bemutatójára, valamint nagyon szeretnék az öregedésről csinálni egy előadást, dokumentumszerűen. Vannak még terveim, amik megvalósulnak majd , ha eljön az idejük.
2012. február 13., hétfő
Anyád! - Tarján Tamás kritikája a Gardéniáról a Revizoron
Gardénia jegyinformáció: www.thalia.hu
vásárlás: Thália Színház Jegypénztár (a színház épületében)(+361) 331-0500
ANYÁD Elżbieta Chowaniec: Gardénia / K.V. Társulat, Thália Színház
2012.02.07.
Egy pozsonyi műhely, a HomoDram csoport dolgozta fel Anyád! címmel a fiatal lengyel írónő darabját. A korábbi felolvasószínházi előzmények után a K.V. Társulat által létrehozott magyar változat is alapanyagnak, kisiklott életek ismétlődő modelljének tekintette a Gardéniát. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A jelentősen lerövidített szöveg csak a legszükségesebbeket hagyta meg a történelmi, földrajzi, kulturális információkból (dramaturg: Markó Róbert). A négy nőalakot – a lezáró idősíkban: (halott) dédanya, nagyanya, anya, leány – Pelsőczy Réka rendezése kivette az eredetileg sokkal közvetlenebb kapcsolatokból, s egy (látszólagos) dalest elegáns öltözékű szereplőjévé lényegítette át őket. Azaz főleg prózabeszéd-áriák, olykor duettek, ritkábban tercettek és egy kardinális négyes előadóiként számolhatnak be életük alakulásáról. Ez hármuknál nagyjából a jelenbe visszahívott múltnak felel meg, míg a negyediknek a múltja, jelene és feltételezhető jövője közelítőleg egybeesik. Elżbieta Chowaniec a legfiatalabb hősével egykorú: 1982-ben született (a Nő IV felmenőinek születését húszesztendőnyi különbségekkel lehet visszaszámolni).
Pelsőczy húzása nagymértékben növelte a realisztikus-naturalisztikus monologizálások iróniáját, eltávolítottságát. Az alakok sokszor csak állnak egymás mellett – száznyolcvan fokban elfordulva akár –, s inkább maguknak vagy a nagy semminek beszélnek, mint szomszédos leányuknak-anyjuknak. Az „Anyád!” egymás elleni káromló dühe ettől még fennmarad (pláne az infantilis-bakfisos kitörésekben), hiszen valamennyien elsősorban az anyjukat (meg anyjuk anyját) teszik felelőssé saját elrontott életükért, de egy másik nemzedékkel szembeni érdekazonosság esetén összebékülnek, s általában is szlávos megbocsátás él bennük egymás és önmaguk vétkei iránt, illetve hajlamosak önmagukat jó anyának, a famíliát egy nagyon rendes kis családnak tekinteni. Mondani sem kell, ez a női ágon öröklődő (kifordítottan-groteszkül „nemzetségtáblás”, biblikus) ábrázolás nem a nőket és nem is a családi közösségeket veszi célba elsősorban, hanem az egymás számára minőségi alternatívákat sosem kínáló egyént és társadalmat egyszerre.
Az interpretáció szinte mindent eldöntő mozzanata, hogy ha már dalest (felvételről a tapshullámokat is halljuk a prózai megszólalások előtt, után), zene is szükségeltetik hozzá. Kákonyi Árpád ál-Chopin külsővel ül a földig érő lepellel takart, fekete síremlékként magasodó (de kis tálcán ásványvizes palackokat is tálaló) zongorához, és maga szerzette remek dörömbözést vág le a billentyűkön bevezetésül. A lélek fel vagyon hánykódtatva a kezdéshez. Később belenyikkan, aláfest, futamozgat, tempót ad, felcsap, lankad, sír, nyerít és búg a hangszer, melynek gazdája akkor is színészként, ötödik játékosként lenne jelen, ha egy tétova besétifikálásra nem kapna alkalmat. Kákonyi mester „eladja” a színrevitel muzikális-ellenmuzikális écáját, egyszer-egyszer kézmozdulattal, sűrűn a kottafejek révén „vezényli” az egymást mintegy tízperces közönként követve belépő színésznőket (az est hatvan percet ölel fel).
Kevésbé megoldott Nagy Fruzsina a feketét és a fehéret ütköztető, a színpadot sziromszegéllyel kijelölő, a behemót zongorát és ravatalozói tonettszékeket nem számítva majdnem üres (és nem is üzenetes) díszlete. A tervező a jelmezekkel kárpótol. Az 1940-es években oly hősies lengyel ellenállást altestileg is szolgáló, bizonyára német gyermeket fogant, mértéktelenül italozóvá lett dédi és (utóbb munkamániás) gyermeke elegáns öltöztető színei keveredve díszítik a (megint csak piás) lányunoka toalettjét. A család pillanatnyilag utolsó sarja szintén dekoratívan, de hófehérben és mezítláb érkezik. Igen jók, közlő funkciójúak a frizurák, arcfestések (a sminkbe egy férji ütés monoklija is beleférhet).
Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata és Spiegl Anna. Fotó: Puskel Zsolt - PORT.hu
A színészileg legjobb teljesítményt nyújtó Urbanovits Krisztina (Nő I) van a legkiszorítottabb helyzetben, hiszen majdhogynem egy családregény bevezetését kell „el- és előénekelnie”. Az önreflexió se fiatal, se öreg kis gesztusai, hangsúlyai akkor térülnek meg, s szolgálnak igazán a többiek javára is, amikor évtizedekkel később a már elholt dédi fátyol alatt is maga a tiszteletet nem különösebben érdemlő, de respektált, mozgékony mater familias. Száger Zsuzsanna (Nő II) workoholistaként követi az alkoholistát, torpedóként vágva-kiabálva utat a saját céltalan (azaz csak robot- és gyermekcélú) életének. Ugyanúgy „egyhelyben”, ahogy a kitervelt, narráló pódiumi lefúródás a rendezői kívánalom mind a négyükkel szemben. Persze lecövekelve is nagy tereket lehet bejárni, mint ahogy ezt Bartsch Kata (Nő III) az előbbieknél nyelvileg már sokkal nyersebb én-beszámolója is mutatja (fordító: Pászt Patrícia). Spiegl Anna (Nő IV) kisgyermeki, picsogós előmászása a zongora leple alól, majd angyali rebegése arról, hogy ő mennyire más lesz, előkészíti, a záró négyes pedig ki is teljesíti a kritikai humort, melyben az idősebbek a maguk formájára-sorsára gyalulnák a legfiatalabbat (ez a jelek és a slusszpoén szerint sikerülni is fog).
Chowaniec igen vékonyka, sokszor kizsigerelt szocio-matérián és manapság közkeletű érdes stílen nyugvó darabja Pelsőczy erélyes és ingerdús, ám szintén nem sokértelmű rendezésében ekkorra a legjobb, hogy véget is érjen, mint a négy (öt) szereplő tapsot érdemlő közreműködésével – és főleg fő fegyverüknek, az önmagát lefagyasztó mosolytípusoknak köszönhetően – kiformált variáció az emberi megválthatatlanságra. Még szerencse, hogy a gardénia sosem hiányzik az esküvői csokorból.
Vö. Zsedényi Balázs: Megmutatjuk, hogy kell élni
Maksai Ágnes: Géndráma
Frauenhoffer György: Úrinők, bunda nélkül
Kovács Dezső: Női futamok
Götz Eszter: Nők szerint a világ
Szerző: Tarján Tamás
vásárlás: Thália Színház Jegypénztár (a színház épületében)(+361) 331-0500
ANYÁD Elżbieta Chowaniec: Gardénia / K.V. Társulat, Thália Színház
2012.02.07.
Egy pozsonyi műhely, a HomoDram csoport dolgozta fel Anyád! címmel a fiatal lengyel írónő darabját. A korábbi felolvasószínházi előzmények után a K.V. Társulat által létrehozott magyar változat is alapanyagnak, kisiklott életek ismétlődő modelljének tekintette a Gardéniát. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A jelentősen lerövidített szöveg csak a legszükségesebbeket hagyta meg a történelmi, földrajzi, kulturális információkból (dramaturg: Markó Róbert). A négy nőalakot – a lezáró idősíkban: (halott) dédanya, nagyanya, anya, leány – Pelsőczy Réka rendezése kivette az eredetileg sokkal közvetlenebb kapcsolatokból, s egy (látszólagos) dalest elegáns öltözékű szereplőjévé lényegítette át őket. Azaz főleg prózabeszéd-áriák, olykor duettek, ritkábban tercettek és egy kardinális négyes előadóiként számolhatnak be életük alakulásáról. Ez hármuknál nagyjából a jelenbe visszahívott múltnak felel meg, míg a negyediknek a múltja, jelene és feltételezhető jövője közelítőleg egybeesik. Elżbieta Chowaniec a legfiatalabb hősével egykorú: 1982-ben született (a Nő IV felmenőinek születését húszesztendőnyi különbségekkel lehet visszaszámolni).
Pelsőczy húzása nagymértékben növelte a realisztikus-naturalisztikus monologizálások iróniáját, eltávolítottságát. Az alakok sokszor csak állnak egymás mellett – száznyolcvan fokban elfordulva akár –, s inkább maguknak vagy a nagy semminek beszélnek, mint szomszédos leányuknak-anyjuknak. Az „Anyád!” egymás elleni káromló dühe ettől még fennmarad (pláne az infantilis-bakfisos kitörésekben), hiszen valamennyien elsősorban az anyjukat (meg anyjuk anyját) teszik felelőssé saját elrontott életükért, de egy másik nemzedékkel szembeni érdekazonosság esetén összebékülnek, s általában is szlávos megbocsátás él bennük egymás és önmaguk vétkei iránt, illetve hajlamosak önmagukat jó anyának, a famíliát egy nagyon rendes kis családnak tekinteni. Mondani sem kell, ez a női ágon öröklődő (kifordítottan-groteszkül „nemzetségtáblás”, biblikus) ábrázolás nem a nőket és nem is a családi közösségeket veszi célba elsősorban, hanem az egymás számára minőségi alternatívákat sosem kínáló egyént és társadalmat egyszerre.
Az interpretáció szinte mindent eldöntő mozzanata, hogy ha már dalest (felvételről a tapshullámokat is halljuk a prózai megszólalások előtt, után), zene is szükségeltetik hozzá. Kákonyi Árpád ál-Chopin külsővel ül a földig érő lepellel takart, fekete síremlékként magasodó (de kis tálcán ásványvizes palackokat is tálaló) zongorához, és maga szerzette remek dörömbözést vág le a billentyűkön bevezetésül. A lélek fel vagyon hánykódtatva a kezdéshez. Később belenyikkan, aláfest, futamozgat, tempót ad, felcsap, lankad, sír, nyerít és búg a hangszer, melynek gazdája akkor is színészként, ötödik játékosként lenne jelen, ha egy tétova besétifikálásra nem kapna alkalmat. Kákonyi mester „eladja” a színrevitel muzikális-ellenmuzikális écáját, egyszer-egyszer kézmozdulattal, sűrűn a kottafejek révén „vezényli” az egymást mintegy tízperces közönként követve belépő színésznőket (az est hatvan percet ölel fel).
Kevésbé megoldott Nagy Fruzsina a feketét és a fehéret ütköztető, a színpadot sziromszegéllyel kijelölő, a behemót zongorát és ravatalozói tonettszékeket nem számítva majdnem üres (és nem is üzenetes) díszlete. A tervező a jelmezekkel kárpótol. Az 1940-es években oly hősies lengyel ellenállást altestileg is szolgáló, bizonyára német gyermeket fogant, mértéktelenül italozóvá lett dédi és (utóbb munkamániás) gyermeke elegáns öltöztető színei keveredve díszítik a (megint csak piás) lányunoka toalettjét. A család pillanatnyilag utolsó sarja szintén dekoratívan, de hófehérben és mezítláb érkezik. Igen jók, közlő funkciójúak a frizurák, arcfestések (a sminkbe egy férji ütés monoklija is beleférhet).
Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata és Spiegl Anna. Fotó: Puskel Zsolt - PORT.hu A színészileg legjobb teljesítményt nyújtó Urbanovits Krisztina (Nő I) van a legkiszorítottabb helyzetben, hiszen majdhogynem egy családregény bevezetését kell „el- és előénekelnie”. Az önreflexió se fiatal, se öreg kis gesztusai, hangsúlyai akkor térülnek meg, s szolgálnak igazán a többiek javára is, amikor évtizedekkel később a már elholt dédi fátyol alatt is maga a tiszteletet nem különösebben érdemlő, de respektált, mozgékony mater familias. Száger Zsuzsanna (Nő II) workoholistaként követi az alkoholistát, torpedóként vágva-kiabálva utat a saját céltalan (azaz csak robot- és gyermekcélú) életének. Ugyanúgy „egyhelyben”, ahogy a kitervelt, narráló pódiumi lefúródás a rendezői kívánalom mind a négyükkel szemben. Persze lecövekelve is nagy tereket lehet bejárni, mint ahogy ezt Bartsch Kata (Nő III) az előbbieknél nyelvileg már sokkal nyersebb én-beszámolója is mutatja (fordító: Pászt Patrícia). Spiegl Anna (Nő IV) kisgyermeki, picsogós előmászása a zongora leple alól, majd angyali rebegése arról, hogy ő mennyire más lesz, előkészíti, a záró négyes pedig ki is teljesíti a kritikai humort, melyben az idősebbek a maguk formájára-sorsára gyalulnák a legfiatalabbat (ez a jelek és a slusszpoén szerint sikerülni is fog).
Chowaniec igen vékonyka, sokszor kizsigerelt szocio-matérián és manapság közkeletű érdes stílen nyugvó darabja Pelsőczy erélyes és ingerdús, ám szintén nem sokértelmű rendezésében ekkorra a legjobb, hogy véget is érjen, mint a négy (öt) szereplő tapsot érdemlő közreműködésével – és főleg fő fegyverüknek, az önmagát lefagyasztó mosolytípusoknak köszönhetően – kiformált variáció az emberi megválthatatlanságra. Még szerencse, hogy a gardénia sosem hiányzik az esküvői csokorból.
Vö. Zsedényi Balázs: Megmutatjuk, hogy kell élni
Maksai Ágnes: Géndráma
Frauenhoffer György: Úrinők, bunda nélkül
Kovács Dezső: Női futamok
Götz Eszter: Nők szerint a világ
Szerző: Tarján Tamás
Fellebbezés az Adyban
február 8-án az Ady Endre Gimnáziumban folytatódott a Fellebbezés tantermi előadásainak sora.
Fotó: Sallai Zoltán
Fotó: Sallai Zoltán
2012. február 7., kedd
Hideg és mozgalmas február
A kutyariasztó hideg sem tántorít el minket, sürű lesz a február is. Elkezdődik a Gardénia "iskolai élete". A színházi nevelési program részeként visszük budapesti és vidéki középiskolákba. Aztán közösen feldolgozzuk...
Újra lesz Kitin Klán és megkezdjük a speciális foglalkozásokat a Vakok Iskolájában, ahol mostantól havonta találkozhatnak velünk a gyerekek. Mi nagyon várjuk!
Február 8 10:00 Fellebbezés Ady Endre Gimnázium
Február 8 19:30 Gardénia Thália Új Stúdió
Február 14 12:00 Gardénia Vörösmarty Gimmázium
február 21 10:00 Kitin Klán Fővárosi gyakorló Ovoda
február 22 19:30 Gardénia Thália új Stúdió
és drámaórák a Vakok iskolájában!
Újra lesz Kitin Klán és megkezdjük a speciális foglalkozásokat a Vakok Iskolájában, ahol mostantól havonta találkozhatnak velünk a gyerekek. Mi nagyon várjuk!
Február 8 10:00 Fellebbezés Ady Endre Gimnázium
Február 8 19:30 Gardénia Thália Új Stúdió
Február 14 12:00 Gardénia Vörösmarty Gimmázium
február 21 10:00 Kitin Klán Fővárosi gyakorló Ovoda
február 22 19:30 Gardénia Thália új Stúdió
és drámaórák a Vakok iskolájában!
Gardénia a Győri Vaskakasban - 2012 január 28.
Kedvenc színházunk meghívott minket:) Január 28-án az indulás még ilyen volt...
...de aztán az előadás!!!! Nagyon köszönjük Kocsis Rozinak és a csodálatos győri közönségnek!!!
...de aztán az előadás!!!! Nagyon köszönjük Kocsis Rozinak és a csodálatos győri közönségnek!!!
Új év-újabb kritika a Gardéniáról
És kedvcsinálónak egy vadonatúj kritika:
Géndráma
2012, January 18 - 9:47pm színház
Maksai Ágnes A K.V. Társulat Gardénia című előadásáról
Öröklődés? Társadalmi hatások? Példakövetés? Mi van a génjeinkbe írva? Nem, véletlenül sem egy biológiai kutatás eredményeit akarom közölni. Bár kutatás ez is, csak az eszközök mások. Itt egy dráma, egy előadás, négy színésznő és végső soron a közönség az eszköz. Semmi mikroszkóp, még vér sem fog folyni.
Ełżbieta Chowaniec Gardénia című drámájának színpadi változatával találkozhattunk Pelsőczy Réka rendezésében az idei kortárs Drámafesztiválon (is). Felolvasószínházi változatát ugyancsak ennek a rendezvénynek a keretében láthattuk éppen egy évvel ezelőtt. A téma figyelemfelkeltő, mindenki számára aktuális és ismerős, néhány részt olyan „homlokracsapósan” sajátnak érzünk. Mit viszünk tovább anyáinkból, nagyanyáinkból, dédanyáinkból? A hajszínünkön és szemszínünkön kívül a hibáikat, rossz szokásaikat és téves döntéseiket is? A Gardénia ezt vizsgálja.
Négy nő, négy generáció sorsát követhetjük nyomon. Négy anya vall nekünk az életéről. A darab jó érzékkel jelzi, hogy mindegyik szereplő, a tévedései ellenére is, úgy él, ahogy számára a leghelyesebbnek tűnik. Az előadás nem ítélkezik felettük, csak bemutatja esetüket. Tetteiket mindig a következő generáció (és a néző?) értékeli kritikusan. De objektív ez a perspektíva? Mert a soron következő generáció erre is ismét rácáfol. Rajtunk, nézőkön a döntés, kit milyennek látunk.
A Thália Stúdiójának szinte csupasz színpadát csak a gardénia virágának szirmai díszítik. A színésznők feltűnő báli ruháikban kilépnek a függöny elé, a reflektor fényébe, elkezdik „dalolni” operaáriáikat, azaz elmesélni nekünk élettörténetüket. Pelsőczy Réka rendezésében minden generációhoz egy „nagyáriát” kapcsol, melyek közé duetteket, tercetteket, kvartetteket tűz. Az opera műfajával való analógia az előadásnak ironikusan patetikus hangvételt kölcsönöz. Használják a színésznők a műfajhoz előszeretettel társított nagy gesztusokat, a „dámák” mozdulatait. Legjellemzőbb ez a dédnagymama Urbanovits Krisztina által alakított karakterre, aki maga is többször hangsúlyozza: ő egy úri nő, és aszerint is él.
A szereplők egy-egy szólamot, más-más hangnemet képviselnek. Megjelenik a már említett úrinő, az erőszakos munkásasszony, a léha családanya és a még tiszta „legkisebb királylány”. A legkülönfélébb nőtípusok sorakoznak fel előttünk, melyek mégis hasonlítanak egymásra: tele vannak hibákkal, tökéletes életet terveznek, ennek ellenére ballépést ballépésre halmoznak. Egymás után beleesnek azokba a csapdákba, amelyekbe elődeik is, csak éppen más irányból. Négy nagy fellépésnek vagyunk tanúi, amit összekapcsolnak az átvezető közös képek. A gyermekek térden állva jelennek meg, ruhájuk, külsejük ugyanaz, mint felnőttként, csupán gesztusaik gyermekiek. És egyfajta körforgásként, felkelve a földről, később már az ő gyermekük térdel mellettük.
A nagymama megfogalmazza: jobb életet fog élni, mint az anyja, dolgosat és hasznosat. A színésznő, Száger Zsuzsanna játéka erőteljesen hangsúlyozza a karakternek a „foggal-körömmel” szófordulattal jellemezhető akaratosságát. Már gyerekként is ilyennek látjuk, az utazási jelenet duettjében. Az anya (Bartsch Kata) is megfogadja, másképp fog élni, mint az ő anyja. A másik végletet képviseli; nagyanyja alkoholizmusa nála már nem társul annak ragaszkodásával az úrinői eleganciához. A negyedik nő, a lány is megfogadja, amit az előbbiek… És itt nyitva marad a kérdés: vajon neki sikerül-e végre majd jól döntenie?
Női darab, nőkről, női alkotókkal. Nők hibáznak benne és női hibákat követnek el. Problémáik is a nők problémái: gyerekvállalás, férfiakhoz fűződő viszony, kiszolgáltatottság, hiúság és ehhez hasonlók. Ilyennek kéne elképzelnünk a mai tipikus nőt? Szokásai rabja, erőszakos, neurotikus, de azért jót akar? Szabad az értelmezés útja. Az optimistáknak a negyedik nő, fehér, tiszta jelmezével és jellemével eléri majd, amit a többi nem tudott. Mások szerint pedig az ő esküvőjén is gardénia lesz majd a díszítés. Nem lehet tudni, vajon a lány, Spiegl Anni fehér, egyszerű megjelenése a tisztaságára, ártatlanságára utal-e, vagy a címben szereplő virág színét hordja már magán. Az utolsó percekben rázúduló virágszirmok nem feltétlen az ilyen gesztusokhoz társuló felmagasztalást hivatottak érzékeltetni, hanem a gardénia szimbolikus jelentését, a génjeibe írt sorsa elkerülhetetlenségét is jelenthetik. A lezáró négyes dalban mindenki szólama erősebb a fiatal lányénál. Nem lehet könnyű kitörni a gardénia ördögi köréből. Az ismétlődő sorok már-már őrjítőek, kezdjük úgy érezni magunkat, mint a lány, fojtogatóvá válik a hangulat. Bár eddig csak nevettünk a keserűen humoros helyzeteken, itt valahogy ránk nehezül a téma súlya.
Annak érdekében, hogy egy kicsit könnyebben bírjuk e terhet mi nézők, a rendezés végig távol tartja a hétköznapjainktól ezt az esetet, hiszen az opera köntösébe bújtatás, a nagyjelenetek, a bejátszott tapsvihar csak erősítik bennünk a fikció érzését. A színésznők frontálisan játszanak, hozzánk szólnak, minket győzködnek. A zene néhol komédiába fordítja meséjüket. Irónia nőktől nőkről. Nem lehet tudni, mennyit kell belőle komolyan vennünk. Mindez azt súgja: nyugalom, csak színház volt, ugye elhiszed? Menj haza és csináld jobban.
Géndráma
2012, January 18 - 9:47pm színház
Maksai Ágnes A K.V. Társulat Gardénia című előadásáról
Öröklődés? Társadalmi hatások? Példakövetés? Mi van a génjeinkbe írva? Nem, véletlenül sem egy biológiai kutatás eredményeit akarom közölni. Bár kutatás ez is, csak az eszközök mások. Itt egy dráma, egy előadás, négy színésznő és végső soron a közönség az eszköz. Semmi mikroszkóp, még vér sem fog folyni.
Ełżbieta Chowaniec Gardénia című drámájának színpadi változatával találkozhattunk Pelsőczy Réka rendezésében az idei kortárs Drámafesztiválon (is). Felolvasószínházi változatát ugyancsak ennek a rendezvénynek a keretében láthattuk éppen egy évvel ezelőtt. A téma figyelemfelkeltő, mindenki számára aktuális és ismerős, néhány részt olyan „homlokracsapósan” sajátnak érzünk. Mit viszünk tovább anyáinkból, nagyanyáinkból, dédanyáinkból? A hajszínünkön és szemszínünkön kívül a hibáikat, rossz szokásaikat és téves döntéseiket is? A Gardénia ezt vizsgálja.
Négy nő, négy generáció sorsát követhetjük nyomon. Négy anya vall nekünk az életéről. A darab jó érzékkel jelzi, hogy mindegyik szereplő, a tévedései ellenére is, úgy él, ahogy számára a leghelyesebbnek tűnik. Az előadás nem ítélkezik felettük, csak bemutatja esetüket. Tetteiket mindig a következő generáció (és a néző?) értékeli kritikusan. De objektív ez a perspektíva? Mert a soron következő generáció erre is ismét rácáfol. Rajtunk, nézőkön a döntés, kit milyennek látunk.
A Thália Stúdiójának szinte csupasz színpadát csak a gardénia virágának szirmai díszítik. A színésznők feltűnő báli ruháikban kilépnek a függöny elé, a reflektor fényébe, elkezdik „dalolni” operaáriáikat, azaz elmesélni nekünk élettörténetüket. Pelsőczy Réka rendezésében minden generációhoz egy „nagyáriát” kapcsol, melyek közé duetteket, tercetteket, kvartetteket tűz. Az opera műfajával való analógia az előadásnak ironikusan patetikus hangvételt kölcsönöz. Használják a színésznők a műfajhoz előszeretettel társított nagy gesztusokat, a „dámák” mozdulatait. Legjellemzőbb ez a dédnagymama Urbanovits Krisztina által alakított karakterre, aki maga is többször hangsúlyozza: ő egy úri nő, és aszerint is él.
A szereplők egy-egy szólamot, más-más hangnemet képviselnek. Megjelenik a már említett úrinő, az erőszakos munkásasszony, a léha családanya és a még tiszta „legkisebb királylány”. A legkülönfélébb nőtípusok sorakoznak fel előttünk, melyek mégis hasonlítanak egymásra: tele vannak hibákkal, tökéletes életet terveznek, ennek ellenére ballépést ballépésre halmoznak. Egymás után beleesnek azokba a csapdákba, amelyekbe elődeik is, csak éppen más irányból. Négy nagy fellépésnek vagyunk tanúi, amit összekapcsolnak az átvezető közös képek. A gyermekek térden állva jelennek meg, ruhájuk, külsejük ugyanaz, mint felnőttként, csupán gesztusaik gyermekiek. És egyfajta körforgásként, felkelve a földről, később már az ő gyermekük térdel mellettük.
A nagymama megfogalmazza: jobb életet fog élni, mint az anyja, dolgosat és hasznosat. A színésznő, Száger Zsuzsanna játéka erőteljesen hangsúlyozza a karakternek a „foggal-körömmel” szófordulattal jellemezhető akaratosságát. Már gyerekként is ilyennek látjuk, az utazási jelenet duettjében. Az anya (Bartsch Kata) is megfogadja, másképp fog élni, mint az ő anyja. A másik végletet képviseli; nagyanyja alkoholizmusa nála már nem társul annak ragaszkodásával az úrinői eleganciához. A negyedik nő, a lány is megfogadja, amit az előbbiek… És itt nyitva marad a kérdés: vajon neki sikerül-e végre majd jól döntenie?
Női darab, nőkről, női alkotókkal. Nők hibáznak benne és női hibákat követnek el. Problémáik is a nők problémái: gyerekvállalás, férfiakhoz fűződő viszony, kiszolgáltatottság, hiúság és ehhez hasonlók. Ilyennek kéne elképzelnünk a mai tipikus nőt? Szokásai rabja, erőszakos, neurotikus, de azért jót akar? Szabad az értelmezés útja. Az optimistáknak a negyedik nő, fehér, tiszta jelmezével és jellemével eléri majd, amit a többi nem tudott. Mások szerint pedig az ő esküvőjén is gardénia lesz majd a díszítés. Nem lehet tudni, vajon a lány, Spiegl Anni fehér, egyszerű megjelenése a tisztaságára, ártatlanságára utal-e, vagy a címben szereplő virág színét hordja már magán. Az utolsó percekben rázúduló virágszirmok nem feltétlen az ilyen gesztusokhoz társuló felmagasztalást hivatottak érzékeltetni, hanem a gardénia szimbolikus jelentését, a génjeibe írt sorsa elkerülhetetlenségét is jelenthetik. A lezáró négyes dalban mindenki szólama erősebb a fiatal lányénál. Nem lehet könnyű kitörni a gardénia ördögi köréből. Az ismétlődő sorok már-már őrjítőek, kezdjük úgy érezni magunkat, mint a lány, fojtogatóvá válik a hangulat. Bár eddig csak nevettünk a keserűen humoros helyzeteken, itt valahogy ránk nehezül a téma súlya.
Annak érdekében, hogy egy kicsit könnyebben bírjuk e terhet mi nézők, a rendezés végig távol tartja a hétköznapjainktól ezt az esetet, hiszen az opera köntösébe bújtatás, a nagyjelenetek, a bejátszott tapsvihar csak erősítik bennünk a fikció érzését. A színésznők frontálisan játszanak, hozzánk szólnak, minket győzködnek. A zene néhol komédiába fordítja meséjüket. Irónia nőktől nőkről. Nem lehet tudni, mennyit kell belőle komolyan vennünk. Mindez azt súgja: nyugalom, csak színház volt, ugye elhiszed? Menj haza és csináld jobban.
Indul a 2012-es év! Januári program
Elkezdődött 2012! A K.V.Társulat januártól újra gőzerővel dolgozik. Lesz Fellebbezés az iskolateremben és Gardénia a színpadon, sőt; a Gardéniát mehívta a Győri Vaskakas, ahol január 28-án játsszunk.
január 17 Gardénia 19:30 Thália Új Stúdió
január 22 Gardénia 19:30 Thália Új Stúdió
január 26 Fellebbezés 11:00 Egressy Szakközépiskola
január 28 Gardénia 17:00 Győri Vaskakas Bábszínház
2011. december 31., szombat
Így búcsuztatjuk 2011-et: Juhász Kristóf Nemiség, kábítószer tánczene - december 16-án a Fogasházban
A K. V. Társulat bemutatja:
Juhász Kristóf : Nemiség, kábítószer, tánczene
Nőkről, pasikról, bizarr kalandokról, felnőtté válásról – vagy nem válásról, szerelemről, halálról, rögvalóságról és örökkévalóságról, egy koncert közben megalakult zenekarról, több elveszett szüz...ességről ám megtalált erényről, majd újra elveszett boldogságról, arról, hogy szerezzünk erotikus szempontból kamatozó stigmákat biciklizés vagy házibuli által, arról is, mit nem érdemes olvasni a szülészeten, meg arról is, hogyan éljünk együtt mosómedvével, és még arról is, hogyan ne vágjuk föl az ereinket, és még arról is, hogyan ne költözzünk össze szerelmünkkel, valamint hogyan ne tartsunk halakat.
Intimitás szakralitás és férfibánat 60 percben.
Előadja: Juhász Kristóf
2011. december 4., vasárnap
Gardénia kritikák - Fidelio
Úrinők, bunda nélkül
2011. december 2. - Frauenhoffer György - Fidelio -
Az egy évvel ezelőtt felolvasó-színházi keretek között bemutatott Gardénia idén novembertől a Kortárs Drámafesztivál jóvoltából teljes, szcenírozott formában is megtekinthető a Thália Színház Új Stúdiójában.
Illene azzal indítani, hogy a Thália Színház Gardéniája - jelentsen ez bármit - ízig-vérig nődráma. Nőelőadás. Nőszínház. Szerzőstül, rendezőstül, mindenestül. Száger Zsuzsa és Urbanovits Krisztina, a színre vivő KV Társulat két alapítója is megerősíti ezt: munkáikkal hangsúlyosan a hazai színházakban előszeretettel mellőzött nőtémákra reflektálnak; azonban az előadás ötödik percében nyilvánvalóvá válik, hogy a 20. század történelme, a maga minden mélységével és (ritkább esetben) magasságával uniszex.
Adott egy család, egy nőcsalád. A férfiak (hol apák, hol férjek) ezúttal nem kapnak helyet a színen. Ha kapnak is, csak annyira, hogy az általu(n)k írt történelemkönyvek tabuit és sztereotípiáit sorra vonultatja fel, majd robbantja szét a négy főszereplő. Négy névtelen Nő négy generáción átívelő, alkoholtól és verejtéktől szagló mikrotörténelme: a náci tisztekkel kényszerből kacérkodó, méltóságából kiforgatott anyáé, az annak bűneit kíméletlen munkával kompenzáló lányé, a merev életszabályokat felrúgó, alkoholista unokáé és a megváltás steril angyalának képében tetszelgő dédunokáé. Konfliktusok egész hálójára felépített családtörténetük alapélménye egymás tagadása, elvetése, majd újra felismerése.
Elżbieta Chowaniec drámája szorosan illeszkedik azon szövegek sorába, melyek egyszólamú történelemismertetés helyett személyes történetek sorára fűzik fel a 20. század kisebb-nagyobb eseményeit. A túlnyomórészt monológokból építkező darab alakjait olyan, egymástól fényévekre eső történelmi tapasztalatok határozzák meg, melyek eleve kódolják a párbeszéd képtelenségét, épp ezért az egyéni történetek morális megítélése helyett mindvégig a múlt kibeszélésének gesztusán van a hangsúly. A lengyel történelemből gazdagon merítő drámaszöveg Markó Róbert dramaturg erős húzásainak köszönhetően egy globálisabb kontextusba kerül át, mely a nem polonista néző szempontjából mindenképp szerencsés döntésnek könyvelhető el.
Pelsőczy Réka a darab többszólamúságából kiindulva rendezését monológáriákból és panasz kvartettekből felépülő prózai operaként jelöli meg. A szín gyakorlatilag üres (díszlet, jelmez: Nagy Fruzsina), egyetlen domináns díszletelem a játéktér bal szélére állított zongora. Ezzel átellenben félkörívben földre szórt gardéniaszirmok: a virágé, amely a babona szerint szerencsés házasságot hoz, és amelyből három generáción át minden nőnek jutott egy szál a menyasszonyi csokrába. Az előadás kezdetén századfordulós manírokkal tarkított entrée-val lép színre a zongorista (zeneszerző: Kákonyi Árpád). Jelmeze épp annyira karikatúrája egy kornak, mint Chopin és Joplin között egyensúlyozó kísérődallamai. A négy színésznő beléptét minden egyes alkalommal (felvételről bejátszott) ováció és körreflektor kíséri. Díszes jelmezeik alapján primadonnák: olyan nők, amilyeneknek mindig is képzelték magukat. Mozdulataik, magánszámaikat követő meghajlásaik túljátszottak, érezhetően nagy rájuk a nagyvárosi operadíva szerepe. Játékuk mindvégig frontális: nekünk, a nézőnek mondják monológjaikat, hol egyedül a színen, hol egymás mellé állva. Az előadás egyik legbravúrosabb jelenetei közé tartozik, mikor a színen álló négy Nő egymás szavába vágva, másikat hol kiegészítve, hol félbeszakítva, kánonban feszül egymásnak.
Urbanovits Krisztina polgári létből alkoholizmusba deklasszálódott dédnagymamájának gesztusaiból érezhetően visszaköszön a későbbi generációkból tökéletesen kikopott elegancia. A család legidősebb tagjaként amolyan megfigyelő pozíciót tölt be, utódai monológjait a háttérből figyeli, kommentálja vagy egyszerűen csak egy biggyesztéssel nyugtázza. Száger Zsuzsa Nő II. szerepében mindvégig feszült, ideges, hisztérikus. A nagymama nyomdokaiba lépő Bartsch Kata apró, érzékletes mozdulatokból építkezik, egyetlen fejdöntéssel képes jelezni, hogy sminkje valójában férjétől szerzett monokliját rejti. Spiegl Anna fegyelmezett visszafogottsággal tagadja felmenői félresiklásait, ám angyalfehér jelmeze és kimért szavai mögött tudható, hogy harmónia helyett egy újabb szélsőség rejtőzik, a történet pedig sosem ér véget.
2011. december 2. - Frauenhoffer György - Fidelio -
Az egy évvel ezelőtt felolvasó-színházi keretek között bemutatott Gardénia idén novembertől a Kortárs Drámafesztivál jóvoltából teljes, szcenírozott formában is megtekinthető a Thália Színház Új Stúdiójában.
Illene azzal indítani, hogy a Thália Színház Gardéniája - jelentsen ez bármit - ízig-vérig nődráma. Nőelőadás. Nőszínház. Szerzőstül, rendezőstül, mindenestül. Száger Zsuzsa és Urbanovits Krisztina, a színre vivő KV Társulat két alapítója is megerősíti ezt: munkáikkal hangsúlyosan a hazai színházakban előszeretettel mellőzött nőtémákra reflektálnak; azonban az előadás ötödik percében nyilvánvalóvá válik, hogy a 20. század történelme, a maga minden mélységével és (ritkább esetben) magasságával uniszex.
Adott egy család, egy nőcsalád. A férfiak (hol apák, hol férjek) ezúttal nem kapnak helyet a színen. Ha kapnak is, csak annyira, hogy az általu(n)k írt történelemkönyvek tabuit és sztereotípiáit sorra vonultatja fel, majd robbantja szét a négy főszereplő. Négy névtelen Nő négy generáción átívelő, alkoholtól és verejtéktől szagló mikrotörténelme: a náci tisztekkel kényszerből kacérkodó, méltóságából kiforgatott anyáé, az annak bűneit kíméletlen munkával kompenzáló lányé, a merev életszabályokat felrúgó, alkoholista unokáé és a megváltás steril angyalának képében tetszelgő dédunokáé. Konfliktusok egész hálójára felépített családtörténetük alapélménye egymás tagadása, elvetése, majd újra felismerése.
Elżbieta Chowaniec drámája szorosan illeszkedik azon szövegek sorába, melyek egyszólamú történelemismertetés helyett személyes történetek sorára fűzik fel a 20. század kisebb-nagyobb eseményeit. A túlnyomórészt monológokból építkező darab alakjait olyan, egymástól fényévekre eső történelmi tapasztalatok határozzák meg, melyek eleve kódolják a párbeszéd képtelenségét, épp ezért az egyéni történetek morális megítélése helyett mindvégig a múlt kibeszélésének gesztusán van a hangsúly. A lengyel történelemből gazdagon merítő drámaszöveg Markó Róbert dramaturg erős húzásainak köszönhetően egy globálisabb kontextusba kerül át, mely a nem polonista néző szempontjából mindenképp szerencsés döntésnek könyvelhető el.
Pelsőczy Réka a darab többszólamúságából kiindulva rendezését monológáriákból és panasz kvartettekből felépülő prózai operaként jelöli meg. A szín gyakorlatilag üres (díszlet, jelmez: Nagy Fruzsina), egyetlen domináns díszletelem a játéktér bal szélére állított zongora. Ezzel átellenben félkörívben földre szórt gardéniaszirmok: a virágé, amely a babona szerint szerencsés házasságot hoz, és amelyből három generáción át minden nőnek jutott egy szál a menyasszonyi csokrába. Az előadás kezdetén századfordulós manírokkal tarkított entrée-val lép színre a zongorista (zeneszerző: Kákonyi Árpád). Jelmeze épp annyira karikatúrája egy kornak, mint Chopin és Joplin között egyensúlyozó kísérődallamai. A négy színésznő beléptét minden egyes alkalommal (felvételről bejátszott) ováció és körreflektor kíséri. Díszes jelmezeik alapján primadonnák: olyan nők, amilyeneknek mindig is képzelték magukat. Mozdulataik, magánszámaikat követő meghajlásaik túljátszottak, érezhetően nagy rájuk a nagyvárosi operadíva szerepe. Játékuk mindvégig frontális: nekünk, a nézőnek mondják monológjaikat, hol egyedül a színen, hol egymás mellé állva. Az előadás egyik legbravúrosabb jelenetei közé tartozik, mikor a színen álló négy Nő egymás szavába vágva, másikat hol kiegészítve, hol félbeszakítva, kánonban feszül egymásnak.
Urbanovits Krisztina polgári létből alkoholizmusba deklasszálódott dédnagymamájának gesztusaiból érezhetően visszaköszön a későbbi generációkból tökéletesen kikopott elegancia. A család legidősebb tagjaként amolyan megfigyelő pozíciót tölt be, utódai monológjait a háttérből figyeli, kommentálja vagy egyszerűen csak egy biggyesztéssel nyugtázza. Száger Zsuzsa Nő II. szerepében mindvégig feszült, ideges, hisztérikus. A nagymama nyomdokaiba lépő Bartsch Kata apró, érzékletes mozdulatokból építkezik, egyetlen fejdöntéssel képes jelezni, hogy sminkje valójában férjétől szerzett monokliját rejti. Spiegl Anna fegyelmezett visszafogottsággal tagadja felmenői félresiklásait, ám angyalfehér jelmeze és kimért szavai mögött tudható, hogy harmónia helyett egy újabb szélsőség rejtőzik, a történet pedig sosem ér véget.
Gardénia kritikák - 7 óra 7
Elżbieta Chowaniec: Gardénia (Thália Színház)
7óra7: 8 pont
Közösség 8.00 pont
Megmutatjuk, hogy kell élni
Magyarország 2009-ben még mindig második volt az öngyilkossági statisztikákban, csak Dél-Korea tudott megelőzni minket, de alkoholizmusban is a top ötben vagyunk. Nincs nagyon ember Magyarországon, aki valamilyen formában ne találkozott volna a tönkrement, elgyötört, boldogtalan, agresszív és romboló élet valamilyen megnyilvánulásával. A hagyomány apáról fiúra, anyáról lányára száll – de vajon örök-e a körforgás?
In medias res: máris egy monológban vagyunk, egy nő beszél az életéről, nehéz felvenni a fonalat, nem tudni, miért érdekes ez, de ez az asszony nagyestélyit visel, mégis a kijevi nyomorról beszél halk zongoraszóló kíséretében. Furcsa. Aztán még egy monológ jön, egy lány beszél az anyjáról, ugyanazokat a hibákat követi el, ugyanazt csinálja, mint ő, neki sem sikerül megtalálni a nagy őt, de a gyerek mindennél fontosabb. Nem, nem a gyerek fontosabb minél, hanem hogy legyen. Anya és lánya gyűlölik egymást – persze, hogy nem tudnak egymás nélkül élni. Családi viszály, veszekedés, ujjal mutogatás… felnő a harmadik generáció is. Anyja és nagyanyja terhe is a vállán, két alkoholista, kell a gyerek, kész a negyedik generáció. Ő már csak azt látja, hogyan fekszik romokban egymáson három meggyötört kor, három generációnyi kilúgozott, összeaszott erkölcs, három gyűlöletes és szánalmas sors, három zsákutca. De ha ebből nem lenne kiút, nem lenne semmi a világon, márpedig a világ van, így kiútnak is kell lenni.
Fotó: Kállai- Tóth Anett Gardénia - Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna
Pelsőczy Réka rendező az első pillanattól kezdve egyértelműsíti, hogy nem a nyomorúság maga, hanem a rendszer érdekli. Egy zongoraest sztárjai a szereplők, valamelyik operaházban vagy puccos hangversenyen; a közeg elegáns, kifejezetten nagypolgári. A rémmesének nem is a színpadon, hanem a fejekben a helye, azokban a fejekben, amik hordják magukkal a sérüléseket, cipelik a szülők, nagyszülők nyomasztó hagyatékát. Nem képeskönyvre, hanem katalizátorra van szükség, hogy a hagyatékot ne felejtsük el, hogy legyen esély kezelni. Mert csak azt a problémát lehet kezelni, ami nincs elfelejtve, nincs eltakarva, nincs átdefiniálva. Az alkoholizmus alkoholizmus. Az összeszarva a kanapén fetrengő mattrészeg apa és a meztelenül a szoba közepén ernyedten fekvő öntudatlan szülői pár nem kikerülhető. Nem átfogalmazható. És van az a pont, amikor mindez megérthető, amikor ezen felül lehet emelkedni. Egy generáció, ami a jelenségben nem önmagát, hanem annak a gyökereit látja, ami nem csak vágyja, de tesz is a szabadságért, és amely képes megértéssel és megbocsátással viszonyulni az előzőek hibáihoz. Patetikus? Az. Talán nem is igaz. De hátha.
A választ a K. V. Társulat sem adja meg. Értelmezésükben az éteri negyedik generáció – Spiegl Anna e.h. – olyan romlatlan mint egy szent. Nagy Fruzsina jelmeztervező munkája pedig itt válik igazán szerves részévé nemcsak a formának, hanem a jelentésnek is, a negyedik generáció ugyanis hófehér lepelben, angyali nyugalommal és magától értetődő, minden gúnytól mentes megbocsátással szinte lebeg anyja, nagyanyja és dédanyja felett. És érdekes, igazából ekkor kap emberarcú vonásokat a többi nő is, akik ezúttal együtt próbálják meggyőzni a negyediket, hogyan kellene élni, felhozva példának az ő remekbe szabott, makulátlan, önfeláldozó pályafutásukat. Urbanovits Krisztina eddig a pillanatig inkább kontúrokban létezik, Száger Zsuzsanna a koncepciózus drabalitáson túl ekkor találja meg az arányokat, és bár Bartsch Kata eddig is jól érezte az elidegenítés és a valóságos közti határt a játékban, a hármas jelenetben még inkább önazonosnak tűnnek a fájdalmasan kisszerű és közhelyes mondatok, Spiegl Anna pedig nem tesz ironikus élt a szentség képébe, viszont emberarcot formáz neki. Az iróniát köríti helyette a rendező, csak hogy ne legyen egyszerű a képlet, és ne feledkezzünk bele az eleve elrendeltség kényelmébe.
Fotó: Trokán Nóra Gardénia - Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna
Annak ellenére, hogy az előadás kicsit nehezen szüli meg önmagát, és a humort egyelőre inkább Kákonyi Árpád egyébként rendkívül szellemes és némi színészettel is megspékelt zenéje adja, a kibontakozó minimál körmagyar női megfelelője nagyon-nagyon nem kijevi történet. A téma hiánypótló – még ha nem is példa nélküli, gondoljunk csak Tamási Zoltán Hű, de messze van Petuski című remekére –, a forma pedig amilyen egyszerű, annyira céltudatos. Ehhez viszont kevésbé alkalmazkodik a túlzó színészi játék, aminek a humorát még nem sikerült kiaknázni, másféle kölcsönhatásba pedig egyenlőre nem kerül az anyaggal – mindössze elidegenít, de azt megteszi helyette a díszlet és a jelmez is. Ennek ellenére azonban a Gardéniák egy olyan történet, ami nem hogy nem példa nélküli, sokkal inkább jellemző: a magyar valóság egy eltakarni kívánt szelete, női szemmel – de nagyon nem csak nőknek, hanem annak az országnak, ami még mindig a második az öngyilkossági statisztikában, és a top ötben van az alkoholizmust tekintve is. Egy országban, ahol mindenki tudja hogyan kell élni, de valami miatt csak nagyon kevesen merik tényleg azt tenni.
Zsedényi Balázs
7óra7: 8 pont
Közösség 8.00 pont
Megmutatjuk, hogy kell élni
Magyarország 2009-ben még mindig második volt az öngyilkossági statisztikákban, csak Dél-Korea tudott megelőzni minket, de alkoholizmusban is a top ötben vagyunk. Nincs nagyon ember Magyarországon, aki valamilyen formában ne találkozott volna a tönkrement, elgyötört, boldogtalan, agresszív és romboló élet valamilyen megnyilvánulásával. A hagyomány apáról fiúra, anyáról lányára száll – de vajon örök-e a körforgás?
In medias res: máris egy monológban vagyunk, egy nő beszél az életéről, nehéz felvenni a fonalat, nem tudni, miért érdekes ez, de ez az asszony nagyestélyit visel, mégis a kijevi nyomorról beszél halk zongoraszóló kíséretében. Furcsa. Aztán még egy monológ jön, egy lány beszél az anyjáról, ugyanazokat a hibákat követi el, ugyanazt csinálja, mint ő, neki sem sikerül megtalálni a nagy őt, de a gyerek mindennél fontosabb. Nem, nem a gyerek fontosabb minél, hanem hogy legyen. Anya és lánya gyűlölik egymást – persze, hogy nem tudnak egymás nélkül élni. Családi viszály, veszekedés, ujjal mutogatás… felnő a harmadik generáció is. Anyja és nagyanyja terhe is a vállán, két alkoholista, kell a gyerek, kész a negyedik generáció. Ő már csak azt látja, hogyan fekszik romokban egymáson három meggyötört kor, három generációnyi kilúgozott, összeaszott erkölcs, három gyűlöletes és szánalmas sors, három zsákutca. De ha ebből nem lenne kiút, nem lenne semmi a világon, márpedig a világ van, így kiútnak is kell lenni.
Fotó: Kállai- Tóth Anett Gardénia - Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna
Pelsőczy Réka rendező az első pillanattól kezdve egyértelműsíti, hogy nem a nyomorúság maga, hanem a rendszer érdekli. Egy zongoraest sztárjai a szereplők, valamelyik operaházban vagy puccos hangversenyen; a közeg elegáns, kifejezetten nagypolgári. A rémmesének nem is a színpadon, hanem a fejekben a helye, azokban a fejekben, amik hordják magukkal a sérüléseket, cipelik a szülők, nagyszülők nyomasztó hagyatékát. Nem képeskönyvre, hanem katalizátorra van szükség, hogy a hagyatékot ne felejtsük el, hogy legyen esély kezelni. Mert csak azt a problémát lehet kezelni, ami nincs elfelejtve, nincs eltakarva, nincs átdefiniálva. Az alkoholizmus alkoholizmus. Az összeszarva a kanapén fetrengő mattrészeg apa és a meztelenül a szoba közepén ernyedten fekvő öntudatlan szülői pár nem kikerülhető. Nem átfogalmazható. És van az a pont, amikor mindez megérthető, amikor ezen felül lehet emelkedni. Egy generáció, ami a jelenségben nem önmagát, hanem annak a gyökereit látja, ami nem csak vágyja, de tesz is a szabadságért, és amely képes megértéssel és megbocsátással viszonyulni az előzőek hibáihoz. Patetikus? Az. Talán nem is igaz. De hátha.
A választ a K. V. Társulat sem adja meg. Értelmezésükben az éteri negyedik generáció – Spiegl Anna e.h. – olyan romlatlan mint egy szent. Nagy Fruzsina jelmeztervező munkája pedig itt válik igazán szerves részévé nemcsak a formának, hanem a jelentésnek is, a negyedik generáció ugyanis hófehér lepelben, angyali nyugalommal és magától értetődő, minden gúnytól mentes megbocsátással szinte lebeg anyja, nagyanyja és dédanyja felett. És érdekes, igazából ekkor kap emberarcú vonásokat a többi nő is, akik ezúttal együtt próbálják meggyőzni a negyediket, hogyan kellene élni, felhozva példának az ő remekbe szabott, makulátlan, önfeláldozó pályafutásukat. Urbanovits Krisztina eddig a pillanatig inkább kontúrokban létezik, Száger Zsuzsanna a koncepciózus drabalitáson túl ekkor találja meg az arányokat, és bár Bartsch Kata eddig is jól érezte az elidegenítés és a valóságos közti határt a játékban, a hármas jelenetben még inkább önazonosnak tűnnek a fájdalmasan kisszerű és közhelyes mondatok, Spiegl Anna pedig nem tesz ironikus élt a szentség képébe, viszont emberarcot formáz neki. Az iróniát köríti helyette a rendező, csak hogy ne legyen egyszerű a képlet, és ne feledkezzünk bele az eleve elrendeltség kényelmébe.
Fotó: Trokán Nóra Gardénia - Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna
Annak ellenére, hogy az előadás kicsit nehezen szüli meg önmagát, és a humort egyelőre inkább Kákonyi Árpád egyébként rendkívül szellemes és némi színészettel is megspékelt zenéje adja, a kibontakozó minimál körmagyar női megfelelője nagyon-nagyon nem kijevi történet. A téma hiánypótló – még ha nem is példa nélküli, gondoljunk csak Tamási Zoltán Hű, de messze van Petuski című remekére –, a forma pedig amilyen egyszerű, annyira céltudatos. Ehhez viszont kevésbé alkalmazkodik a túlzó színészi játék, aminek a humorát még nem sikerült kiaknázni, másféle kölcsönhatásba pedig egyenlőre nem kerül az anyaggal – mindössze elidegenít, de azt megteszi helyette a díszlet és a jelmez is. Ennek ellenére azonban a Gardéniák egy olyan történet, ami nem hogy nem példa nélküli, sokkal inkább jellemző: a magyar valóság egy eltakarni kívánt szelete, női szemmel – de nagyon nem csak nőknek, hanem annak az országnak, ami még mindig a második az öngyilkossági statisztikában, és a top ötben van az alkoholizmust tekintve is. Egy országban, ahol mindenki tudja hogyan kell élni, de valami miatt csak nagyon kevesen merik tényleg azt tenni.
Zsedényi Balázs
2011. november 29., kedd
gardénia kritikák - szinhaz.net
Női futamok
Kovács Dezső a Gardéniáról
A lengyelektől van mit tanulnia a magyar színháznak...
A mai lengyel dráma egyre inkább otthonra lel a magyar színpadokon. Szimbolikus jelentőségű, hogy az immár tizedik Kortárs Drámafesztivál igencsak gazdag programja éppen egy fiatal lengyel szerző, Elżbieta Chowaniec színművének, a Gardéniának a színrevitelével kezdődött. A lengyelektől van mit tanulnia a magyar színháznak, s nemcsak a sokszor felemlegetett hagyományok okán, hanem stiláris fogalmazásmódban, dramaturgiában, szemléletmódbeli bátorságban. Tavaly jelent meg a Kalligram Kiadónál Pászt Patrícia fordításában és szerkesztésében a Fiatal lengyel dráma című kitűnő kötet, amely tíz jelenkori darabot tesz hozzáférhetővé magyarul (köztük a Gardéniát), s hamarosan könyvesboltokba kerül a lengyel színház emblematikus alakjának, Tadeusz Słobodzianeknek is a drámakötete. (Tőle az évad kezdete óta játssza nagy sikerrel a Katona József Színház A mi osztályunk című, igencsak fajsúlyos, a kelet-közép-európai történelemmel kíméletlenül szembesítő színművet.)
A dráma- és forgatókönyvíró, a filmvilágban is otthonosan mozgó Elżbieta Chowaniec 1982-ben született Krakkóban, s a Thália Új Stúdióban most bemutatott színműve, a Gardénia éppúgy a Słobodzianek által alapított varsói Dráma Laboratórium égisze alatt látott napvilágot, mint a kortárs lengyel drámák egész felívelő sorozata. S bár e mű is érinti a lengyel (s a kelet-európai) történelmet, a napjainkig nyúló nemzedéki önvizsgálatnak a história inkább csak keretét, hátországát adja, mint tárgyát vagy drámai törzsanyagát. A Gardénia hősei nők, négy nemzedék képviselői: az anya a második világháború idején húszas éveinek derekán jár, lánya beleszületik a nagy világégésbe, az ő lánya a hatvanas évek szülötte, míg a legfiatalabb nagyjából egyidős a szerzővel, azaz a nyolcvanas évek elejének gyermeke. S bár Chowaniec összefonódó női sorsokra koncentrál, mégsem mondható, hogy nézőpontja szélsőségesen feminista lenne, hiszen az anya-lánya relációkból rendre masszív és egymásba tükröződő, egymást is ellenpontozó emberi sorsdrámák bontakoznak ki: családi viszályok, alkoholizmus, a gyereknevelés dilemmái, a viharos nemzedéki tapasztalatok átörökítése. Chowaniec maximálisan tipizálni is igyekszik nőalakjait, ezért aztán figuráinak nincs neve, csak számmal jelöli őket: Nő I, II, III, IV. A dráma szerkezete hosszú monológokra s közbeékelt dialógokra épül: egyre összetettebb s rétegzettebb jelentésű epizódok váltják - gyakran filmszerűen - egymást, miközben az időben is távoli nemzedékek párhuzamos szólamai szinkron egyidejűségben hangzanak föl.
Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata és Száger Zsuzsanna / Koncz Zsuzsa felvétele
Az előadás rendezője, Pelsőczy Réka ügyesen aknázza ki a mű sajátos szerkezetében rejlő szcenikai lehetőségeket s tagolja érzékenyen a matériát egyfajta zenei építkezésmód szerinti áriákra, duettekre, tercettekre s így tovább. Alkotótársaival, Markó Róbert dramaturggal, Kákonyi Árpád zeneszerzővel, a puritán teret s a jelmezeket tervező Nagy Fruzsinával, valamint a színészekkel olyan kompozíciót hoz létre, amely egyszerre ironikus és ironizált operai hatásokra tör, ugyanakkor játékosan groteszk és elemelt. Az előadás legpompásabb jelenetében az asszonyok kórusa vidor operaparódiaként énekli a legifjabb nemzedék gyermekének - mintegy szentenciaszerű útmutatóként - keserű tapasztalatait: azt, hogy hogyan is kell élni. Amit persze ők sem tudtak sosem, hiszen zilált magánélet, családi zűrök, történelmi és magántermészetű frusztrációk sora fémjelezte anyai pályájukat.
Kákonyi Árpád, aki komplett ironikus-romantikus zongoravirtuózi nyitányt is hozzáilleszt az előadáshoz, a szöveg lélegzetvételeit követő ihletett muzsikát komponált a játékhoz: a színészek megszólalásait, belépőit végig zongorafutamok erősítik-ellenpontozzák. A négy nő megformálói - Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna - odaadással érzékeltetik a női szeszély és szenvedély hullámmozgásait. Urbanovits Krisztina történetmesélő anyája megadja az operai alaptónust, Száger Zsuzsanna a durcáskodó gyerek hisztiző toporzékolását játssza vehemensen, Bartsch Kata az anyjával örökösen vívó, öntudatos nő szikár gyűlöletébe vezet be, míg Spiegl Anna asztal alól előbújó, ámuló lánykája csupa rebbenő félelem és felnőttekre felnéző áhítat. Utóbb ő karriert is csinál az új világban, hogy aztán őt vegye kitartó ostrom alá a felmenők gyűrűje: meg kell esküdnie, mert ezen a tájon az a nemzedékek törvénye. A lány fehér ruhájának uszálya összeér a földre terített virágszirmok kacskaringózó ívével: fehér gardéniák szegélyezik a kevéssé makulátlan női utakat.
A színészek velünk szembefordulva, a nézőtérnek mondják súlyos traumákat görgető vagy lazán fecserésző szövegeiket. Akinek épp nincs jelenése, hátat fordít vagy a színpad szélén üldögél. A hullámzó intenzitású előadás akkor kel leginkább életre, ha gyöngyöző humor vagy jótékony irónia itatja át a jeleneteket; a kimérten laza történetmesélés hosszú perceiben óhatatlanul egysíkúvá válik a játék. Ám a párhuzamos női sorsok mindig érdekesek, néha lebilincselőek, különösen, ha az összeszikrázások mögött is megőrződik némi ambivalencia, a személyiségek aurája. Akár az operai összhangzatokban: ha együtt zeng a sokféle szólam.
Elżbieta Chowaniec: Gardénia (K.V. Társulat)
Fordította: Pászt Patrícia. Díszlet-jelmez: Nagy Fruzsina. Dramaturg: Markó Róbert. Zeneszerző: Kákonyi Árpád. Rendező: Pelsőczy Réka.
Szereplők: Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna.
Thália Új Stúdió, 2011. november 26.
Kovács Dezső a Gardéniáról
A lengyelektől van mit tanulnia a magyar színháznak...
A mai lengyel dráma egyre inkább otthonra lel a magyar színpadokon. Szimbolikus jelentőségű, hogy az immár tizedik Kortárs Drámafesztivál igencsak gazdag programja éppen egy fiatal lengyel szerző, Elżbieta Chowaniec színművének, a Gardéniának a színrevitelével kezdődött. A lengyelektől van mit tanulnia a magyar színháznak, s nemcsak a sokszor felemlegetett hagyományok okán, hanem stiláris fogalmazásmódban, dramaturgiában, szemléletmódbeli bátorságban. Tavaly jelent meg a Kalligram Kiadónál Pászt Patrícia fordításában és szerkesztésében a Fiatal lengyel dráma című kitűnő kötet, amely tíz jelenkori darabot tesz hozzáférhetővé magyarul (köztük a Gardéniát), s hamarosan könyvesboltokba kerül a lengyel színház emblematikus alakjának, Tadeusz Słobodzianeknek is a drámakötete. (Tőle az évad kezdete óta játssza nagy sikerrel a Katona József Színház A mi osztályunk című, igencsak fajsúlyos, a kelet-közép-európai történelemmel kíméletlenül szembesítő színművet.)
A dráma- és forgatókönyvíró, a filmvilágban is otthonosan mozgó Elżbieta Chowaniec 1982-ben született Krakkóban, s a Thália Új Stúdióban most bemutatott színműve, a Gardénia éppúgy a Słobodzianek által alapított varsói Dráma Laboratórium égisze alatt látott napvilágot, mint a kortárs lengyel drámák egész felívelő sorozata. S bár e mű is érinti a lengyel (s a kelet-európai) történelmet, a napjainkig nyúló nemzedéki önvizsgálatnak a história inkább csak keretét, hátországát adja, mint tárgyát vagy drámai törzsanyagát. A Gardénia hősei nők, négy nemzedék képviselői: az anya a második világháború idején húszas éveinek derekán jár, lánya beleszületik a nagy világégésbe, az ő lánya a hatvanas évek szülötte, míg a legfiatalabb nagyjából egyidős a szerzővel, azaz a nyolcvanas évek elejének gyermeke. S bár Chowaniec összefonódó női sorsokra koncentrál, mégsem mondható, hogy nézőpontja szélsőségesen feminista lenne, hiszen az anya-lánya relációkból rendre masszív és egymásba tükröződő, egymást is ellenpontozó emberi sorsdrámák bontakoznak ki: családi viszályok, alkoholizmus, a gyereknevelés dilemmái, a viharos nemzedéki tapasztalatok átörökítése. Chowaniec maximálisan tipizálni is igyekszik nőalakjait, ezért aztán figuráinak nincs neve, csak számmal jelöli őket: Nő I, II, III, IV. A dráma szerkezete hosszú monológokra s közbeékelt dialógokra épül: egyre összetettebb s rétegzettebb jelentésű epizódok váltják - gyakran filmszerűen - egymást, miközben az időben is távoli nemzedékek párhuzamos szólamai szinkron egyidejűségben hangzanak föl.
Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata és Száger Zsuzsanna / Koncz Zsuzsa felvétele
Az előadás rendezője, Pelsőczy Réka ügyesen aknázza ki a mű sajátos szerkezetében rejlő szcenikai lehetőségeket s tagolja érzékenyen a matériát egyfajta zenei építkezésmód szerinti áriákra, duettekre, tercettekre s így tovább. Alkotótársaival, Markó Róbert dramaturggal, Kákonyi Árpád zeneszerzővel, a puritán teret s a jelmezeket tervező Nagy Fruzsinával, valamint a színészekkel olyan kompozíciót hoz létre, amely egyszerre ironikus és ironizált operai hatásokra tör, ugyanakkor játékosan groteszk és elemelt. Az előadás legpompásabb jelenetében az asszonyok kórusa vidor operaparódiaként énekli a legifjabb nemzedék gyermekének - mintegy szentenciaszerű útmutatóként - keserű tapasztalatait: azt, hogy hogyan is kell élni. Amit persze ők sem tudtak sosem, hiszen zilált magánélet, családi zűrök, történelmi és magántermészetű frusztrációk sora fémjelezte anyai pályájukat.
Kákonyi Árpád, aki komplett ironikus-romantikus zongoravirtuózi nyitányt is hozzáilleszt az előadáshoz, a szöveg lélegzetvételeit követő ihletett muzsikát komponált a játékhoz: a színészek megszólalásait, belépőit végig zongorafutamok erősítik-ellenpontozzák. A négy nő megformálói - Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna - odaadással érzékeltetik a női szeszély és szenvedély hullámmozgásait. Urbanovits Krisztina történetmesélő anyája megadja az operai alaptónust, Száger Zsuzsanna a durcáskodó gyerek hisztiző toporzékolását játssza vehemensen, Bartsch Kata az anyjával örökösen vívó, öntudatos nő szikár gyűlöletébe vezet be, míg Spiegl Anna asztal alól előbújó, ámuló lánykája csupa rebbenő félelem és felnőttekre felnéző áhítat. Utóbb ő karriert is csinál az új világban, hogy aztán őt vegye kitartó ostrom alá a felmenők gyűrűje: meg kell esküdnie, mert ezen a tájon az a nemzedékek törvénye. A lány fehér ruhájának uszálya összeér a földre terített virágszirmok kacskaringózó ívével: fehér gardéniák szegélyezik a kevéssé makulátlan női utakat.
A színészek velünk szembefordulva, a nézőtérnek mondják súlyos traumákat görgető vagy lazán fecserésző szövegeiket. Akinek épp nincs jelenése, hátat fordít vagy a színpad szélén üldögél. A hullámzó intenzitású előadás akkor kel leginkább életre, ha gyöngyöző humor vagy jótékony irónia itatja át a jeleneteket; a kimérten laza történetmesélés hosszú perceiben óhatatlanul egysíkúvá válik a játék. Ám a párhuzamos női sorsok mindig érdekesek, néha lebilincselőek, különösen, ha az összeszikrázások mögött is megőrződik némi ambivalencia, a személyiségek aurája. Akár az operai összhangzatokban: ha együtt zeng a sokféle szólam.
Elżbieta Chowaniec: Gardénia (K.V. Társulat)
Fordította: Pászt Patrícia. Díszlet-jelmez: Nagy Fruzsina. Dramaturg: Markó Róbert. Zeneszerző: Kákonyi Árpád. Rendező: Pelsőczy Réka.
Szereplők: Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna.
Thália Új Stúdió, 2011. november 26.
Gardénia kritikák - kultura.hu
Nők szerint a világ – GARDÉNIA
2011. november 27.Négy nő kántál a színpadon, egymás ellenében és persze egymásra licitálva fújják azt a nemzedékeken átöröklődő életbölcsességet, amiben soha egyikük sem hitt: Közép-Európa huszadik százada kesernyés humorú női szólamokban csendül fel a K. V. Társulat előadásán. KRITIKA
A fiatal lengyel szerző, Elżbieta Chowaniec drámájáról már a 2010-es Kortárs Drámafesztivál felolvasószínházi estjén kiderült, hogy magyar színpadon is nagyon otthonos tud lenni. Most ismét Pelsőczy Réka rendezésében, de igazi színpadi estén elevenedik meg a négy generációnyi asszonysors, háborúkkal és megaláztatásokkal, ócska kis életvezetési trükkökkel és grandiózus hazugság-építményekkel. Családtörténetet kapunk négy hangon, négy nézőpontból, de esélyünk sincs, hogy magát az eseménysort rekonstruáljuk, hiszen a nők egyesével lépnek a színpadra és szöveges szóló áriákban adják elő a maguk történetét. Zongorakísérőjük, Kákonyi Árpád maga is olyan, mint a XX. század képtelenségeit jelmezébe és mozdulataiba beépítő, megszemélyesített sors; a szürreálisan hosszú frakk-szárnyak és a játékát kísérő vad mozdulatok kíséretében hol pattogva vezeti, hol finoman árnyalja az asszonyok monológját. A díszlet és a jelmez – mindkettő Nagy Fruzsina munkája – szellemes, visszafogott és mégis burjánzó; valóság és képzelet, magánélet és a világ színpadára lépő luxus határán mozog. A szereplők színpadra lépését tapsvihar kíséri, azt jelezve, hogy életük nem csupán a Thália stúdiószínpadának szerény nézőtere, hanem az örökkévalóság közönsége előtt játszódik.
A történetek úgy fonódnak egymásba, mint egy feszültségekkel teli, labilis, mégis rendkívül szívós építmény. Minden következő generáció az előző tagadásából nyer energiákat, szétrobbantja az addig adott kereteket és újratermeli a konfliktusokat egy következő szinten. A krakkói tisztbe belehabarodó dédanya, aki az ellenállás homályos parancsaira szórakoztatta az odarendelt SS-vezetőket; a lánya, aki apa nélkül nőtt fel egy alkoholista anya árnyékában; majd az unoka, aki megtagadta anyja munka-és pénzőrületét és bulikkal, önkívülettel kárpótolta magát a kemény gyerekkoráért; és végül a mindezekért szégyenkező, marketingessé lett, hajnalonként kocogni járó dédunoka mind ugyanazt az örökséget kezeli jól-rosszul, ki mire képes. Szín és fonák láncszerűen kapcsolódik egybe, a tagadás tagadása, a példák elvetése és visszaforgatása: igen, ez maga a család, ami túléli a háborúkat, a legkülönfélébb politikai rendszereket, éhínségeket és őrületeket. A darab igazi csodája éppen ennek a család-fogalomnak a megrajzolása, ami, bár teli van konfliktussal, mégis sokkal elevenebb és valóságosabb, mint amit a családról a XXI. században gondolni szoktunk.
Elżbieta Chowaniec
Pelsőczy Réka rendezése ezt a folyamatosságot prózában elhangzó – néha dalbetétekbe forduló – operává formálja. Van helye a stilizálásnak, szép, hogy az egymásnak feszülő indulatok nem szemtől-szemben hangoznak el, hanem egymás mellett, a közönségre szórva az átkokat. Szép az is, ahogyan a mozdulatok néha tánccá finomodnak, hiszen egy nő leginkább a testével képes átadni magát. A legérzékletesebben ezt Bartsch Kata lágy, finom karjátéka hordozza. A négy nő közül ő hozza a legtöbb színt, minden szólama újabb fejezetet nyit az anya-lány témában. Urbanovits Krisztina profin használ néhány jól bevált geget, de nem mindig jó helyen, Száger Zsuzsanna küszköd a szerep erejével és néha alulmarad. A legfiatalabb nő szerepében Spiegl Anna maga a fehér lap, az újrakezdés angyali esélye, ő már alig használ egyéni színt, sorsa szimbolikussá emelkedik és gúnyosan ellenpontozza a másik három nő vehemens realitását.
Négyen négyfélét játszanak, de harmónia van közöttük, ami a rendezés rendkívüli érzékenységének, stílusvariációkat megengedő, befogadó szabadságának köszönhető. Így gördül elő a történetből sok szégyellnivaló részlet, így olvad az utolsó négyes nagyária a soha-meg-nem-értés csimborasszójává, de így jutunk el az előadás végén odáig, hogy négy zárt, dacos, egyedi sorsban meglátjuk a világgal szembeni erőt, az összetartozást.
Szerző:
Götz Eszter
2011. november 16., szerda
Közeleg az új bemutató! Elżbieta Chowaniec: Gardénia
GARDÉNIA
A K. V. Társulat bemutatója a Thália Színház támogatásával, a Kortárs Drámafesztiválon.
Szereplők: Bartsch Kata, Spiegl Anna, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina
Díszlet-jelmez: Nagy Fruzsina
Fény: Tengely Gábor
Dramaturg: Markó Róbert
Zeneszerző : Kákonyi Árpád
Zongora: Kákonyi Árpád/Matkó Tamás
Rendező: Pelsőczy Réka
Nyilvános főpróba: november 25 19:30
Bemutató: november 26 19:30
További előadások: november 27 december 3 és 10 19:30
A november 27-i előadás után: K.O.- Kritikus Óra
http://szinhaz.hu/budapest/42953-gardenia-a-kv-tarsulat-premierje
2011. november 2., szerda
K. V. Társulat napok a FUGÁ-ban: november 9-én és 10-én!!!! Juhász Kristóf: Stand up tragedy, sit down comedy és Szent Márton imája
November 9-én szerdán és november 10-én csütörtökön a K. V. Társulat elfoglalja a FUGÁ-t! Juhász Kristóf két darabja lesz látható; a már nyáron nagy sikerrel bemutatott one man show, a: Stand up tragedy, sit down comedy.
Kezdés: 19:30
Csütörtökön 10-én pedig vadonatúj bemutató:
JUHÁSZ KRISTÓF – K.V. TÁRSULAT: SZENT MÁRTON IMÁJA AVAGY HARC A SÖTÉTSÉG ELLEN
Szent Márton kora. Az őskereszténység kora. Egy szent, akiről mindenkinek eszébe jut valami, de senki nem tud róla semmit. És egy korszak, ami nem tudott véget érni, mert nem teljesíthette be a rárótt feladatot. A vértanúk kora soha nem ért véget.
„Az őskereszténység korában kereszténynek lenni nem vasárnapi kereszténységet jelentett, nem Isten-család-haza falvédőt a jobboldali középosztálybeli család szolid eleganciával berendezett nappalijában, nem szériában printelt Madonnát a nászi ágy fölött, nem szívecskés aranyfeszületet, ami pont befér a konyhai szagelszívó és a DVD-lejátszó közé. Aszkézis. Önsanyargatás. Vértanúhalál. Lemondani mindenről, amit kultúra és civilizáció kényelmünkre és gyönyörűségünkre kitalált. Csak Lélekből, Lélekkel élni. Testünket az állat és növény szintje alatt tartani. Fölperzselni önmagunkkal a világot.”
Játsszák:
Juhász Kristóf
Lajkó Bence
60 percben
Jegyár mindkét este: 500 ft!!!!
Kezdés: 19:30
Csütörtökön 10-én pedig vadonatúj bemutató:
JUHÁSZ KRISTÓF – K.V. TÁRSULAT: SZENT MÁRTON IMÁJA AVAGY HARC A SÖTÉTSÉG ELLEN
Szent Márton kora. Az őskereszténység kora. Egy szent, akiről mindenkinek eszébe jut valami, de senki nem tud róla semmit. És egy korszak, ami nem tudott véget érni, mert nem teljesíthette be a rárótt feladatot. A vértanúk kora soha nem ért véget.
„Az őskereszténység korában kereszténynek lenni nem vasárnapi kereszténységet jelentett, nem Isten-család-haza falvédőt a jobboldali középosztálybeli család szolid eleganciával berendezett nappalijában, nem szériában printelt Madonnát a nászi ágy fölött, nem szívecskés aranyfeszületet, ami pont befér a konyhai szagelszívó és a DVD-lejátszó közé. Aszkézis. Önsanyargatás. Vértanúhalál. Lemondani mindenről, amit kultúra és civilizáció kényelmünkre és gyönyörűségünkre kitalált. Csak Lélekből, Lélekkel élni. Testünket az állat és növény szintje alatt tartani. Fölperzselni önmagunkkal a világot.”
Játsszák:
Juhász Kristóf
Lajkó Bence
60 percben
Jegyár mindkét este: 500 ft!!!!
2011. október 24., hétfő
GARDÉNIA fotózás - október 16
Gardénia fotózás. Folyamatosan jönnek az újabb és újabb képek...
Fotó: Trokán Nóra
Smink: Jácinta
2011. október 12., szerda
Gardénia olvasópróba - október 12 Thália Új Stúdió
Elkezdődtek a K. V. Társulat új bemutatójának próbái. Október 12-én olvasópróbát tartottunk.
Elżbieta Chowaniec: Gardénia Fordította: Pászt Patrícia
A Thália Színház Új Stúdiójában
Szereposztás:
Nő I : Urbanovits Krisztina
Nő II : Száger Zsuzsanna
Nő III : Bartsch Kata
Nő IV : Spiegl Anna
Díszlet-jelmez: Nagy Fruzsina
Dramaturg: Markó Róbert
Zeneszerző : Kákonyi Árpád
Rendező: Pelsőczy Réka
Nyilvános főpróba: 2011. november 25 19:30
Bemutató: 2011. november 26. 19:30
További előadás: 2011. november 27. 19:30
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
