2017. május 10., szerda

Február 16, március 7 - Mónosbél Kiállok érted pilot

Hogy mit gondoltak a Mónosbéli Otthon lakói és vezetői az előadásról:



Mónosbéli Gyermekotthon - Kiállok érted
Kelemenné Kovács Erzsébet
gyermekotthon vezető

A Kiállok érted című előadás nagy hatással volt a gyerekekre. A nyelvezet, a szereplők és
maga a téma közeli volt számukra, könnyen tudtak saját élményeket kapcsolni a látottakhoz.
A nehéz és fájdalmas emlékek művészeten keresztüli, dramatikus feldolgozása hatékony
terápiás módszer. Jól látható módon a gyerekekben is megindult egy feldolgozási folyamat. E
mellet új perspektívából nézhettek sorsukra, aminek köszönhetően mostantól kicsit másképp
néznek önmagukra. – Vass Vera pszichológus
Az előadást követően a következő vélemények érkezetek a gyerekektől:
„Az ének tetszett a legjobban, mert emlékeztet otthonra. Teljesen olyan volt, mint az élet, van
ilyen.” (S. P. 16 éves fiú)
„Fura, erős volt, hogy az otthonos létről szólt. Felkavart valamit bennem. Az életben majd
másképp csinálom, hogy ne jussak ilyen sorsra.” (S. P. 16 éves fiú)
„Kitti volt a legjobb. a szemüveges rossz volt, mert rossz érzést hozott fel.” (K. Sz. 12 éves
fiú)
„Nagyon jó volt, a mese is jó volt meg a beszéd, hogy olyan volt, mint az élet. Most már
annyira nem szeretnék szökni, meg bajba kerülni.” (H. Zs. 12 éves fiú)
„A mi életünkről szólt, hogy milyen nehéz itt. Én is sokszor el akarok innen szökni, nekem is
rossz. De jó volt látni, hogy nem vagyok vele egyedül.” (V. Zs. 13 éves fiú)
Nekem az tetszett a legjobban, amikor a vasutas nő kifizette a lányok jegyét. Meg a
cigánylány anyukája, hogy annyira tudott örülni annak az egy szem almának. az életben is
meg kell becsülni mindent. Szerintem felébresztett minket az előadás, hogy jobban kellene
alkalmazkodnunk az élethez meg egymáshoz.” (V. L. 14 éves fiú)
„A lányok nevelője tetszett, hogy úgy bánt velük, mint a saját gyerekükkel.” (V. L. 14 éves
fiú)
„Maga a történet tetszett, a lányok, az intézetis dolgokat játszották el. Megismertem benne
magamat, a striciben, rossz volt.” (K. R. 16 éves fiú)
„Szép volt a lány, meg a beavatás nagyon érdekes volt.”(K. Sz. 12 éves fiú)
„Azt mondta a darab, hogy ne térjünk erre az útra. Egy lány életét lehetett látni, hogy mibe
keveredett és mi lett belőle. A helyükbe én féltem volna. Az a rész volt szerintem a legjobb,
mikor a nő fel akarta szabadítani, és odakiabált a telefonszámát. A strici viszont szerintem
nem volt jó hatással ránk, mert néhányan azt gondolják, hogy ők is stricik szeretnének lenni.
Mondjuk nagyon kicsi koromban én is akartam lenni, hogy nem kell semmit csinálni csak ülni
és hozzák a pénzt. Mondjuk ebből a szempontból tényleg jó. ” (K. O. 12 éves fiú)
„Marlenka úgy szerette a Rómeóját, hogy még le is feküdt neki a gyógyszerért. ”(K. O. 12
éves fiú)
„Én azt tanultam a történetből, hogy pl. elszökök attól, aki ver. Meg, hogy ha összejövök
valakivel, figyelek, hogy ki az. Inkább ülök a csöves otthonban, minthogy kimenjek
„kurvának” az utcára.”(K. Zs. 12 éves lány)
„Amikor Marlenka meg Rómeó először szerelmesek, és ellöki és visszaveszi és újra és ellöki.
Akit szeretek, azt nem dobom el soha, mert rossz neki.” (K. Sz. 12 éves fiú)
Megható, megrázó volt az egész előadás. Mélyen érintette a gyermekek egy részét, de a
kollégákat is. Véleményem szerint minden fiatalnak látni kellene az előadást.
Gyermekotthon vezetőként köszönjük a szervezőknek, az egész társulatnak, hogy részesei
lehettünk az előadásnak. Kívánjuk, hogy ez a darab jusson el minél több fiatal kamaszhoz.!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése