2015. november 13., péntek

Október 27 Norvég projekt 1. utazás - egy szabolcs szatmár megyei nevelőotthonba


www.norvegcivilalap.hu

Projekt azonosító: NCTA-2014-10864-B

Október 27-én lezajlott a projekt első utazása.


A „Kiállok érted” egy komplex színház-pedagógiai program, amiben az ötvözött munkamódszerek elválaszthatatlan egységet alkotnak a).felkészítő drámafoglalkozás; b).színházi előadás;c. feldolgozó foglalkozás fórumszínház eszközeivel, beszélgetés.
Az első foglalkozás része a bizalomépítés, ismerkedés a célcsoporttal, a résztvevők felkészítése a programra. Megismerik a fiatalok önmagukhoz és a csoporthoz való viszonyát. A játék biztonságos terep a gyerekeknek, így az előkészítés fontos része a csoportépítés drámajátékokkal, a társulat színészeinek közreműködésével, drámapedagógus vezetésével. A közös gondolkodás fókuszában az önértékelés–döntéshozás illetve a bizalom - érzelmi kiszolgáltatottság – önérdekérvényesítés fogalomköre áll. A színházi előadás egy fiktív történetbe helyez a gyerekek által sokszor ismerősnek tűnő szcenariókat, amikre kívülről, a főszereplővel azonosulva tudnak rátekinteni, ami a saját helyzetükre való reflektív rátekintést segíti. A feldolgozó fórumszínházi foglalkozás tovább erősíti a kritikai gondolkodást azzal, hogy a főszereplőt lecserélve a gyerekek beállhatnak a jelenetekbe, kipróbálhatják saját,vagy társaik által javasolt megküzdési stratégiákat. Ezt hívják fórumozásnak-ez erősíti magát a gyerek közösséget is, növeli az empátiát,a stratégiai gondolkodást.

Párhuzamosan dolgoztunk a gyerekekkel, illetve a szakmai vezető és partneralapítványunk a nevelőkkel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése