2009. szeptember 16., szerda

A K. V. Társulat

A K.V. Társulat

Először is arról, mit rejt ez a két betű. Mondjuk: Közös Vélemény….vagy Külön Vélemény….de néha gondolhatunk egy csésze forró és gőzölgő kávéra is.
A K.V. Társulat 2006-ban jött létre, alapítói és vezetői: Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina. Mindketten hosszú éveken át voltunk a kaposvári színház színésznői, mindaz, amit ott tanultunk, tapasztaltunk egész további pályánkat meghatározza.
Éppen Kaposváron, a női 1-es öltőzőben merült fel, hogy mindazokat az ötleteket, amelyek az ottani próbák, előadások nyomán érlelődtek meg bennünk, saját előadások keretében kellene megvalósítani. Megfogalmazódott egy önálló társulat létrehozásának a terve; olyan színészekkel, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel egyformán gondolkodunk.
Társulatunk mindezidáig olyan nyitott műhelyként működött, melyben a két alapító tag mellett meghívott vendégekkel - színészekkel és rendezőkkel - dolgoztunk és főként általunk írt műveket mutattunk be, saját rendezésünkben.
A 2009/10-es évad fő feladata számunkra egy állandó társulat létrehozása, megtalálni azokat az alkotótársakat, akikkel az eddiginél szorosabb együttműködésben fogunk dolgozni. Emellett továbbra is megőrizzük nyitottságunkat, folyamatosan keressük a lehetőséget, hogy meghívott vendégként új színészekkel, rendezőkkel, írókkal ismerkedhessünk meg.
Állandó tagjaink:



Száger Zsuzsanna



Urbanovits Krisztina




Kaszás Ágnes



Bartsch Kata


Juhász Kristóf



Felhőfi Kiss László



Végh Zsolt


Huszár Mónika (fotós)


Pénzes Judit (PR-szervezés)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése